Haász János novelláiban nem csak saját rokonsága, de a miénk is megbújik – Könyvkritika

Haász János novelláskötete próza ugyan, de témája és nyelvezete miatt valahol a gondolatvers határait is feszegeti néha. Önvallomás, múltidéző nosztalgia, korkép és bús szerelmeslevél a focihoz. A főhőse egyszerre az a felnőtt, aki 21. századból visszaemlékezik a 80-as és 90-es évekre, és a gyerek, akinek megéléseit a felnőtt szemüvegén keresztül követhetjük.

Haász János: Apám óriás lesz

Haász János újságíró, de többször kirándult már a szépirodalom világába is. Az Apám óriás lesz érett próza, méltó a kor hasonló köteteihez, a belső borítón olvashatunk is ajánlást Grecsó Krisztiántól, Dragomán Györgytől, Beck Zolitól. Korábban egy gyerekeknek szóló verseskötetéről írtunk, és ebben a gyűjteményben is fontos szerepe van a gyermekperspektívának. Ez az a nézőpont, ahonnan szemlélve a világ egyszerre lesz végtelenül egyszerű, ugyanakkor nagyon kaotikus és bonyolult is.

Világos, hogy miért jó gombfocizni, de nem érthető, hogy miért él vissza valaki az erejével. Az érthető, hogy apa miért óriás, de az nem fogható fel ésszel, hogy hogyan viheti őt el a mentő.

A gyerekkor kulcsa a nem tudás. Amikor minden, ami az élet végén van, még annyira távol van. Negyvenes éveinkből visszapillantani a gyerekkorunkra az valahol egy visszavágyódás ebbe a tudatlanságba. Amikor a szüleink intézték helyettünk a fontos dolgokat, és nekünk a barátság és a matchbox voltak a legfontosabbak.

Haász János

A novellák lazán kapcsolódnak egymáshoz, utazunk benne Svájcba, ahol próbára tétetik a becsület, utazunk Budapestre egy focimeccsre, mely után csendes a hazaút, találkozunk főhősünkkel kisfiúként, szakítás miatt bánatos egyetemistaként, mindezt visszaemlékezés formájában, a felnőtt szűrőjén keresztül.

Az írások önironikusak, néha szentimentalisták, de pont azon a határon, ahol ez még nem zavaró. Középkorúként olvasva engem is visszarepített a saját fiatalságomba, a Prodigy koncertre, amire én is eljutottam. Eszembe juttatta a nagyapámat, aki mindig szidta a magyar focit, és bekúszott az orromba a kórház szaga, amikor meglátogattam az édesapámat utolsó napjaiban. Nagyon sok ponton tudtam kapcsolódni a novellákhoz, és a sodró írói stílus vitt magával, mint egy hajót a tenger. Volt, amikor játékosan, volt, amikor szelíden ringatózva, vagy felkorbácsolva, ide-oda csapódva múlt és jelen között.

Az első és az utolsó novella szerintem a legerősebb, benne van az élet és a halál, és ezek törvényszerűsége. Az, hogy apa nadrágja halála után a miénk lesz, de nem biztos, hogy beleférünk. Hogy ugyanabban a kórházi ágyban ölelem magamhoz az elvékonyodott édesapámat és felnőttként a gyerekkori legjobb barátomat. És a két szélső novella között ott zajlik az élet, a mindennapok kis csodái, bosszúságai, a hétköznapok pátosza, ami attól lesz patetikus, hogy véges. Főhajtás ez az Apa előtt, és az Anya előtt is, akinél nincs erősebb a világon.

Haász János: Apám óriás lesz

Haász János prózáját jólesik olvasni, mert ugyanúgy szól a hétköznapok szépségéről, mint arról, hogy az élet gyorsan elrepül, és a legtöbb amit tehetünk, hogy kihasználjuk. Éppen ezért bár jólesik olvasni, néha szívszaggató. Köszönöm a 21. Század Kiadónak, hogy olvashattam a kötetet, több lettem általa.

Kapcsolódó cikkek

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

A boncolás titkos művészete – Könyvkritika

Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!