
- Kovács Krisztián
- 2019. november 20. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Haruki Murakami kétségtelenül korunk egyik legmegbecsültebb, és leghíresebb japán szerzője, aki gyakorlatilag folyton ott van a következő évi irodalmi Nobel-díj várományosai közt, és aki Magyarországon is meglehetősen népes olvasótáborral bír. Új regénye követi a bevált receptet, és hamarosan magyarul is megjelenik.
December elején jön Murakami új regénye
December 7-én jelenik meg Murakami Haruki várva várt regényének első kötete. A fülszöveg szerint: „A kormányzó halála (Killing Commendatore) az egész életen át cipelt gyászról, a szerelem okozta sebekről, a háborúról, és a magányról szól. A regény egy 36 éves, Tokióban élő portréfestő történetét meséli el, aki – mikor a felesége váratlanul bejelenti, hogy válni szeretne – fogja magát és hosszú utazásra indul. Úgy dönt, hogy sok-sok év után először csak a maga kedvéért fog festeni. A magányos művész egy vidéki, hegy tetején álló házban telepedik le, ahol olvas, főz, klasszikus zenét hallgat, és naphosszat nézi az üres vásznat. Az épület azonban (amelyet egyik barátja ajánlott fel neki) nem átlagos, mert valójában egy híres, tradicionális japán festő, Tomohiko Amada tulajdona. A főszereplő a padláson megtalálja a művész Killing Commendatore című erőszakos gyilkosságot ábrázoló festményét, majd a felfedezés események sorát indítja el.”
Murakami életművének hazai gondozója, a Geopen Kiadó ráadásul különleges eseménnyel készül a kötet premierjére, egy mini-vásárt rendeznek a Corner Six irodaház aulájában, és a kötet kedvezményes megvásárlási lehetőségén túl egyéb meglepetés programokkal is készülnek.
Az eseményt itt éritek el, és arra visszajelezve tudjátok foglalózni a vadonatúj Murakami-regényt is.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.