
- Kovács Krisztián
- 2021. október 22. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Aaron Sorkin alapvetően forgatókönyvíróként még Az elnök emberei szériájával szerzett magának hírnevet, aztán a Social Network – A közösségi hálóért egy Oscar-szobrot is hazavitt, nemrég pedig rendezőként is bemutatkozott a zseniálisan sikerült A chicagói hetek tárgyalása című filmmel.
Sorkin új produkciója szinte teljes csendben forgott le, és december 21-től már megtekinthető lesz a Being The Ricardos című film, melyben három Oscar-díjas sztár kalauzol végig Hollywood aranykorán. Nicole Kidman az amerikai komikuslegenda Lucille Ball bőrébe bújik, partnerei közt pedig ott van Javier Bardem és J. K. Simmons is. Sorkin egyébként a saját forgatókönyvéből készítette a filmet, mely először majd az Amazon Prime kínálatában lesz látható.
Lucille Ball idehaza talán nem számít akkora névnek, az Egyesült Államokban ugyanakkor valóságos tévés legenda, 1951-ben az I Love Lucy című sitcommal robbant be a köztudatba, mely hat éven, és 180 epizódon át szórakoztatta az embereket szinte minden évadban rekordnézettséggel; népszerűségére jó példa, hogy mikor a CBS 2013-ban, 62 év után újra műsorra tűzte, 8 millión követték ismét a sorozatot. Sorkin filmje egyébként épp az I Love Lucy forgatási munkálatait eleveníti majd fel.
Sorkin első választása Ball szerepére Cate Blanchett volt, de a színésznő a produkció forgatásának csúszása miatt kénytelen volt kiszállni, így kapta meg Kidman a szerepet, aki Virginia Woolf, Diane Arbus, Grace Kelly, valamint Ernest Hemingway harmadik felesége, Martha Gellhorn után ismét egy világhírű asszony bőrébe bújik. A film első előzetese lentebb megtekinthető:
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.