• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Naomi Novik: A végzet iskolája

Hírek

Harry Potteren túl, avagy szörnykeringő a varázslóiskolában – Könyvkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Naomi Novik neve számomra azóta garancia arra, hogy izgalmas és jól megírt történetet kapok, érdekes és szerethető karakterekkel, mióta az első magyarul megjelent regényét olvastam. Ez volt az Őfelsége sárkánya, amelyet 2008-ban adott ki az Agave. Ezt még további három kötet követte magyarul, egyik érdekesebb, mint a másik, de a további hatot sajnos azóta sem olvashattuk magyarul. Pedig a történet izgalmas, és gondosan kidolgozott világot tár elénk. A napóleoni háborúk valós eseményei közepette talál egymásra Temeraire, a sárkány és Lawrence, akinek semmi más vágya nincs, csak hogy saját hajója legyen, és a tengereket járhassa – ehelyett azonban egy sárkány egyáltalán nem önkéntes, és nem túl lelkes gondozójává válik. Együtt eljutnak Afrikáig és Kínáig, és rengeteg, valóban létezett történelmi személlyel is összeakadnak kalandjaik során. Temeraire pedig az egyik legszimpatikusabb sárkány karakter, akiről valaha olvastam.

Az írónő következő két regénye teljesen más, mégis mindkettő letehetetlen. Novik litván és lengyel származású szüleitől és nagyszüleitől hallotta azokat a szláv mitologikus elemekből táplálkozó meséket és történeteket, amelyek a Rengetegre és az Ezüstfonásra is igen erősen hatottak. Ezekből az elemekből aztán saját világot és mitológiát épített fel, így a Rengeteg főhősének, Agnyeskának a gonosz erdővel, a Rengeteggel kell megküzdenie, míg az Ezüstfonás három hősnőjének, Mirjemnek, Vandának és Irinának magával a világot lassan elborító téllel, az állandó telet okozó sztarikokkal – a jégre hasonlító, üveghegyben élő, tündérszerű lényekkel – és egy tűzdémonnal kell szembeszállniuk.

Naomi Novik: A végzet iskolája

Naomi Novik: A végzet iskolája

És most itt van A végzet iskolája, ami annyira más, mint Novik eddigi regényei, hogy az első pár oldal után igencsak eltöprengtem azon, ez az ötlet vajon miként született meg a szerző fejében. Egy interjúban megtaláltam rá a magyarázatot: a történet alapja egy régi, erdélyi legenda volt a Solomanciáról, azaz egy titkos, fekete mágiát tanító iskoláról, ahol a diákok éveket töltöttek a sötétben, tanárok nélkül, és az utolsó éves vizsgánál az utolsóként távozó lelke volt a fizetség az oktatásért. Novik nagyjából tízéves korában olvasott a legendáról, és felhasználta hozzá még más, mágikus bentlakásos iskolák elemeit is, amikor felépítette a történetet.

Az iskola szabályai egyébként rém egyszerűek: Ne mászkálj egyedül a folyosókon – még nappal sem -, különben a szörnyek tutira elkapnak és bekebeleznek! Ne barátkozz senkivel, mert az biztosan elárul! (De azért szerezz szövetségeseket, hogy a végzős vizsgánál majd ne egyedül kelljen megküzdened a szörnyekkel). A negyedéves vizsgánál ne maradj az utolsó helyek egyikén, különben te leszel a fizetség azért, hogy négy éven át mágikus ellátásban részesültek a diákok.

Novik korábbi regényei

Novik korábbi regényei

„Amikor Orion másodszor is megmentette az életemet, úgy döntöttem, hogy meg kell halnia. Előtte sem nagyon kedveltem, de most aztán betelt a pohár. Azzal kibékültem volna, ha különlegesen sokszor mentette volna meg az életemet, mondjuk, tízszer vagy tizenháromszor – a tizenhármas számnak már szép súlya van.”

Így kezdődik a történet, amelyet a főhősnő, Galadriel (röviden: El) mesél el, aki a Solomancia nevű varázslóiskolába jár. Akinek a varázslóiskola szó hallatán felakad a szeme örömében, hogy ismét egy Roxforthoz hasonló, kiváló, és rejtélyekkel teli mágusképzőről olvashat, azt ki kell ábrándítanom. Ebben az iskolában egyáltalán nincsenek tanárok – így nincs se Dumbledore, se McGalagony, hogy az utolsó pillanatban kihúzzon minket a csávából (persze így Piton sincs, hogy egy sötét sarokból előpattanva azonnal tíz pontot vonjon le a Griffendéltől). És Galadrielnek nincs se Hermionéja, se „Vízlije”, akik segítenének neki megoldást találni a problémákra.

Mert probléma van viszont dögivel – legfőképp a szörnyek. Ebben az iskolában ugyanis hemzsegnek a szörnyek – és számomra ez volt a könyv egyik gyengéje: annyiféle szörny vadászik zsákmányra az iskola különböző helyiségeiben, amelyek akár egy szerszámosládából, vagy a menzán az ételből is előpattanhatnak, hogy egy idő után már nem lehetett követni, melyik melyik, és hogyan készül elpusztítani az embert.

A másik gond számomra az itteni mágusvilág leírása volt, illetve az, hogy ki honnan és hogyan nyeri az erejét. Ennek a magyarázatát – legalábbis a nagyobb részét – rögtön a könyv elejére bezsúfolta a szerző, amitől a cselekményben némi fennakadás volt érezhető.

Az író dedikáláson

Az író dedikáláson

Ettől függetlenül az ember gyorsan belejön az olvasásba – hogy aztán a végén elégedetlenkedjen egy cseppet, mivel a Noviktól megszokott mennyiségtől eltérően ez a regény jóval rövidebb, és úgy ér véget, hogy az ember a körmét rágja, hogy most mi is történt, és hol a fenében van már a következő kötet (és mindezek miatt nem annyira kedvesen emlékezik meg a szerzőről).

De a történet jó, és a két főszereplő – Galadriel és a hős Orion – nagyon is szerethető figura. Galadrielről – akinek az anyukája a világ egyik leghíresebb, legönzetlenebb és legszerethetőbb (és a további legeket még lehetne sorolni…) mágusa – azt jósolták még gyerekkorában, hogy a világ leggonoszabb mágusnője lesz, aki sötétséget hoz a világra. Nagyjából. A tehetsége is megvan hozzá – és számomra ez volt a regény egyik legfőbb humorforrása, mert például, ahol a lány csak egy sima takarítóvarázslatot keresne (és a Solomanciában az az egyik tanítási mód, hogy a kért varázslatok csak úgy, az ember fejéből, no meg fura könyvekből előbukkannak), ott ő rögtön tömegpusztító igéket talál, és amennyi ereje van, fel is tudná használni ezeket. Csakhogy nem teszi, mivel nem akar sötét mágus lenni.

Mégis: ő a sötétség – titkos – képviselője a regényben, míg Orion maga a fény, a csillogás, a páncél nélküli hős lovag, akit mindenki imád, és aki mindig mindenkit megment a szörnyektől. Lehetne nagyon utálni Oriont, de az olvasó mégsem teszi (én legalábbis nem éreztem szükségét), mivel a fiú cseppet sem öntelt, és nem azért ment meg mindenkit, hogy aztán magát fényezze a hőstetteivel… egyszerűen csak jó ember… plusz ezt várják el tőle. Ahogy Galadrieltől azt várják azok, akik ismerik a jóslatot, hogy majd jól elpusztít mindenkit, Oriontól viszont azt, hogy állandóan hős legyen, és egy percig se lazíthasson.

A végzet iskolájának rajza a kötet belső borítóján

A végzet iskolájának rajza a kötet belső borítóján

Törvényszerű lenne, hogy utálják egymást, és Galadriel így is tesz, legalábbis egy darabig. Az olyan kedveskedő mondatok, mint az „Orion Lake, hozzád beszélek, te szánalmas, keletlen fánktészta, indulunk!” meglehetősen gyakran fordulnak elő a történetben, akkor is, amikor a lány már egyáltalán nem utálja az iskola hősét. És ez is olyan állandó humorforrás a könyvben, amin kiválóan lehet szórakozni.

A szarkasztikus humor egyébként is jellemzi a regényt – amivel legalább ellensúlyozza a szörnyek keltette félelmet, az elidegenedést (itt a diákok nem fognak úgy össze, mint Roxfortban, hanem inkább egymás ellenlábasai), vagy azt, hogy az is az iskola oktatási módszeréhez tartozik, hogy semmi garancia nincs rá, hogy bárki is túléli a négy évet, és aztán ép bőrrel kerül ki a vizsgáról… Ami nem más, mint egy alapos menekülés az alagsorban hemzsegő szörnyek elől, amit csakis a legkiválóbbak élhetnek túl. Mégis, a szereplők, a történet és Galadriel sötét humorral megfűszerezett gondolatai igencsak szerethetővé teszik a könyvet, amit Heinisch Mónika kiváló tolmácsolásában olvashatunk (ahogyan a Gabónál korábban megjelent Rengeteget és Ezüstfonást is).

„Amikor pedig múlt éjjel szemtanúja volt látványos dühkitörésemnek, azt is felfedezte, hogy egy apokaliptikus szintig elfajult sötét boszorka rejtőzik bennem. Mindebből pedig az következik, hogy ösztönei sugallatára készen állt elfojtani el sem kezdődött rémuralmamat. Ettől természetesen rögtön kedvem támadt felkerekedni és haladéktalanul gyakorlatba ültetni azt a bizonyos rémuralmat, de előbb végig kellett ülnöm két nyelvórát és egy mailifikária-tudományt, mindenki kedvencét, a menza szintjén lévő hatalmas teremben.”

Kapcsolódó cikkek

Bridget Collins: A könyvkötő

Mint az évszázadok alatt tölgyfahordóban érlelt nemes ital – Könyvkritika

Bridget Collins csodálatos ám veszélyes világot tár az olvasói fantázia elé.

Castle Rock

Túl a valóság peremén – 9 fantáziahely az irodalom világából

Irodalom és földrajz metszéspontja a fantáziavilágok térképe.

J. R. R. Tolkien 1971-ben Oxfordban

Még mindig akadnak kiadatlan esszék J. R. R. Tolkien irodalmi hagyatékában

Bár tavaly januárban eltávozott Christopher Tolkien, a hagyaték még mindig rejt érdekességeket.

Free Guy (2021)

Egy imádnivaló fickó a szerveren túlról – Filmkritika

Ready Player One és Jumanji rajongóknak egyenesen kötelező darab.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Legendás párosok

    A filmtörténelem 5 elválaszthatatlan színészpárosa, akik valóban jóbarátok voltak

    Ismerősökből kollégák, kollégákból olykor életre szóló barátok.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. október 18.

    Öngyilkos sorsösszefonódások a bolygó ökológiai csapdájában – Könyvkritika

    Egy tajvani szerző mágikus realizmusa világít rá a természet kizsákmányolására.

    • 2021. október 18.

    Tizenkét különböző aspektusból tárul fel Alfred Hitchcock élete és munkássága

    Edward White alaposan kielemzi a nem mindennapi Hitchcock-kultuszt.

    • 2021. október 18.

    70 éve nem látott dolgozói sztrájk körvonalazódik Hollywoodban

    A mai napon kiderül, leállnak-e az épp forgatás alatt lévő szuperprodukciók.

    • 2021. október 18.

    Könyvklubot indít a Netflix az olvasás népszerűsítésére

    A streaming óriás érdekes kísérlete saját filmjei promótólására.

    • 2021. október 15.

    Mint az évszázadok alatt tölgyfahordóban érlelt nemes ital – Könyvkritika

    Bridget Collins csodálatos ám veszélyes világot tár az olvasói fantázia elé.