- Kovács Krisztián
- 2020. július 7. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Döcögve ugyan, de lassan-lassan a magyar filmipar is visszatér a megszokott munkarendjéhez, számtalan sorozat kapott berendelést az újabb évadjára, és akad, amelyik már forog is (A tanár), ráadásul egyre több film forgatásának kezdetét jelentik be, köztük egy folytatást, melynek első része annak idején kifejezetten nagy sikert aratott.
Augusztus végén kezdik forgatni A játszma című filmet, mely a 2011-ben bemutatott A vizsga című hidegháborús kémfilm folytatása lesz. A Bergendy Péter rendezésében készült, az 1956-os forradalom utóhatásait az ügynökvilágon keresztül bemutató krimi-thriller 2011. október 13-án került a mozikba, és mind a magyar, mind a külföldi sajtótól számtalan dicséretet kapott, bár persze akadtak kemény szavú kritikái is.
A folytatást Fazakas Péter rendezi majd a Nemzeti Filmintézet 883,26 millió forintos támogatásával, a forgatókönyvet az előző rész szövegkönyvét is jegyző Köbli Norbert írta, a főbb szerepekben pedig visszatér Kulka János is, akinek ez lesz az első komolyabb filmes főszerepe a 2016 áprilisában történt súlyos agyvérzése óta, melynek következményeként mind a mozgást, mind a beszédet újra kellett tanulnia, bár ezt követően több filmben kisebb epizódszerepben azért feltűnt már.
A további szerepekben az előző részben színészei közül gyakorlatilag mindenki visszatér, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella, és Scherer Péter is. A produceri feladatokat az Örök tél, és A berni követ című filmeket is dolgozó Lajos Tamás vállalta, míg az operatőri feladatokat Nagy András látja majd el. A pontos bemutatóról egyelőre nincs hír, de a másfél hónapos forgatást követően a forgalmazó okvetlenül szeretne 2021-ben mozikba küldeni Fazakas Péter filmjét.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.