Vitkolczi Ildikó
2022. július 8. | Becsült olvasási idő: 4 perc

Hogyan hozta el Loki a világvégét azzal, hogy szerelmes lett? – Könyvkritika

Angurboda boszorkány, mégpedig a jövőt látó fajtából. Angurboda a mitikus óriások leszármazottja, aki fél a legsötétebb látomásaitól, amelyek pusztulással teli jövőt mutatnak, így nem hajlandó lemerülni a látomások legmélyére. Még akkor sem, mikor a legfőbb isten, Ódin ezt parancsolja neki. És mivel Ódin – enyhén szólva – feldühödik azon, hogy így nem láthatja a saját jövőjét, eléri, hogy Angurboda szívét kivágják, őt magát pedig megégessék. Háromszor. De a boszorkány túléli, és – az erejétől megfosztva – egy távoli erdőbe menekül, remélve, hogy ott sose találnak rá az istenek.

Így kezdődik Genevieve Gornichec csodálatos, sokszor humorral átszőtt, mégis olykor elszomorító története, amely a skandináv mitológia legfőbb eseményeit meséli el újra, cseppet átértelmezve, egy kívülálló szemszögéből. Itt Ódin egy makacs és könyörtelen zsarnok, akit csak a saját és társai jólléte érdekel, Thor meg egy ütődött idióta, akinek épeszű ember nem adna egy hatalommal bíró pörölyt a kezébe. És persze ott van Loki…

Genevieve Gornichec:
A boszorkány szíve

Amióta – középiskolás koromban – először találkoztam a skandináv mitológiával, az abszolút kedvencem Loki volt (amire csak rátett egy lapáttal a Marvel-filmek által ábrázolt Loki-karakter). És nemcsak a humora és képtelen csínytevései miatt, hanem az otthontalansága okán is. Loki óriások leszármazottja, és így elvileg az istenek ellensége, mégis vérszövetséget köt vele Ódin. Loki istennők haját vágja le – csak mert vicces lenne látni, hogyan hat az istennőre a dolog –, rendszeresen idiótát csinál Thorból, és annyiszor ugrasztja egymásnak az isteneket – vagy az isteneket és az óriásokat –, ahányszor csak tudja.

Csak mert ez szórakoztató. És mert a csínytevés élteti. Miközben – be nem vallottan – semmi más nem motiválja, csak az, hogy végre valahol el- és befogadják.

Így kerül a történetben az eldugott erdőbe, ahol visszaadja az elrabolt szívet a boszorkánynak. És aztán, ahogyan annak történnie kell, az önmagát szabadnak és függetlennek vélő Loki és a mindentől rettegő – mégis sokkal bátrabb – boszorkány egymásba szeret. És lesz három igen különös gyerekük. Akik elhozhatják az istenek alkonyát, így mindhárom élete veszélybe kerül. Angurbodának pedig egyedül kell megvédenie őket – ha sikerül.

Genevieve Gornichec:
A boszorkány szíve

Genevieve Gornichec mitikus világa – és főhőse – sokban hasonlít Madeline Miller Kirkéjéhez. Ahogyan Miller a görög mitológiát, úgy Gornichec a skandináv mítoszokat értelmezi újra, és tesz meg egy alig ismert, kevésszer említett mellékszereplőt nagyon is szerethető, esendő, mégis magára találó és erőssé váló főhőssé.

Mindkét nő magányra van ítélve, mégis kialakítanak maguknak egy élhető életet – amit aztán megint csak az önző, kicsinyes és zsarnoki istenek próbálnak tönkretenni. És persze ott van a szerelem is, Kirké esetében Odüsszeusz, Angurbodánál Loki, majd a gyerekek, akik védelmében a nőknek ki kell lépniük védelmet biztosító otthonukból, és szembe kell szállniuk az isteni hatalmakkal.

A skandináv mitológiában Loki gyermekeinek anyját nem mindig említik név szerint, több helyen is csak „óriásasszonyként” írnak róla, így Gornihec több nőalakból gyúrhatta össze a maga főhősét. Angurboda nagy tehetséggel megáldott boszorkány, aki háromszor hal meg a máglyán, mégis újjászületik, és amikor szükség van rá, visszatalál elvesztett erejéhez. Sőt, képes megbocsátani is, például Lokinak, de az isteneknek, akik csak játszadoznak a halandók sorsával, sosem. Így aztán, bár megpróbálja meggátolni a skandináv mitológiából ismert világvége és istenek alkonya, a Ragnarök eljövetelét, végül semmi másra nem vágyik, csak a gyermekei megmentésére.

Genevieve Gornichec:
A boszorkány szíve

Gornihec csodálatos mellékalakokat is varázsol a regényébe, így ott van Szkadi, az óriásasszony, aki először majdnem lelövi a boszorkányt, hogy aztán a legjobb barátja, leghűségesebb szövetségese és legfőbb támogatója legyen. Ott vannak a gyerekek, Hel, Fenrir és Jörmungandr – és aki ismeri a skandináv mitológiát, az rögtön érti, hogyan szőtte egyetlen különös családdá az írónő a Ragnarök legfontosabb szereplőit.

És persze Loki, aki folyamatosan az istenek közé vágyik, mégis mindig visszatér a szerelméhez – persze ezt sem csöpögős, romantikus módon, hanem a leginkább úgy, Lokisan, így ez a humor egyik legfőbb forrása a regényben. Loki, aki kancává változik, hogy elcsábítson egy isteni csődört – ezzel bújva ki egy fogadás nem túl áldásos utóhatásai alól. (És a többi, hasonlóan izgalmas eseményt inkább nem spoilerezném, el kell olvasni és ki kell élvezni őket.)

És ha valaki elolvasná Ódin, Thor és a többi isten történetét is, hogy jobban értse a motivációikat, vagy hogy miért akarják folyton agyoncsapni Lokit, érdemes belevetnie magát az Edda-énekekbe. Vagy, ha modernebb feldolgozásra vágyik, akkor el kell olvasnia Neil Gaiman könyvét, az Északi mitológiát, amely modern stílusban és humorral átszőve meséli el a skandináv mitológia történeteit. És ha kiváló regényre vágyik, akkor érdemes beszereznie Joanne Harris – a Csokoládé és más romantikus történetek szerzőjének – Rúnajelek című, elképesztő regényét, amely bőven a Ragnarök eljövetele után játszódik, egy varázslat- és álmodozásmentes világban, amely teljesen más szintre emeli a skandináv mítoszt, és a legfőképp Ódin és Loki kapcsolatát. (És ahol Thor ugyanolyan ütődött idióta, ahogy az már tőle megszokott.)