Ectopolis
2022. június 14. | Becsült olvasási idő: 1 perc

Hogyan juthat el valaki Algír nyomornegyedétől az irodalmi Nobel-díjig?

Albert Camus alakja és rendkívüli életműve a XX. századi világirodalom egyik olyan szegmense, mely manapság, az író halála után 60 esztendővel is értékes és még inkább aktuális, szívünknek pedig azért is lehet különösen kedves, hisz a nyugati írók közül gyakorlatilag az egyedüli volt, aki felemelte a szavát a magyarok mellett az 1956-os forradalomkor.

Albert Camus életművén most az Ectopolis Magazin állandó szerzője, Magyar Miklós irodalomtörténész kalauzolja végig az olvasókat legújabb, Algír nyomornegyedétől a Nobel-díjig című, a Napkút Kiadó gondozásában nemrég megjelent, tizenkilenc tanulmányt magában foglaló tanulmánykötetében, melynek bemutatójára holnap, azaz szerdán, június 15-én, 17 órától kerül sor a Francia Intézetben. A bemutatóra szóló Facebook-esemény IDE kattintva érhető el. A szerzővel Karafiáth Judit, irodalomtörténész beszélget.

A tizenkilenc tanulmányt magában foglaló kötet a Nobel-díjas Albert Camus életét és életművét mutatja be. Az első ember című posztumusz, önéletrajzi ihletésű regényéből megismerjük a kivételes képességekkel rendelkező, ám mély nyomorban élő, apa nélkül, írástudatlan anya és zsarnok nagymama mellett felcseperedő gyermek iskolás éveit. Tanítója és jótevője, Louis Germain nyitotta meg előtte a továbbtanulás lehetőségének útját.

Szívünkhöz különösen közel áll az a Camus, aki az 1956-os forradalom mellett egyedülálló módon kiállt, és aki megrendítő hitvallást tett A magyarok vére című írásában: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában.”