• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!

Hírek

  • 2022. január 19. | Becsült olvasási idő: 1 perc

Idén két kultikus Stephen King-regény adaptációja érkezik a mozikba

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

2021 nem telt el Stephen King adaptáció nélkül, megjelent a Lisey története, valamint az Adrien Brody főszereplésével készült Chaplewaite is, az pedig már most bizonyos, hogy 2022-ben két, immáron kultikusnak számító King-műből is újabb adaptáció készül, az egyikből már egyenesen a harmadik.

Az Annabelle– és Az apáca-filmeket is jegyző Gary Dauberman forgatókönyvíró-rendező kezében szeptemberben mutatkozik majd be a nagyközönség előtt az 1975-ös Borzalmak városa című King-regény legújabb adaptációja. Dauberman gyakorlott King-adaptálónak számít, ő írta ugyanis az Az forgatókönyveit is. King második nyomtatásban megjelent művének ez lesz a harmadik mozgóképes adaptációja, az első még 1979-ben készült, a második 2004-ben, utóbbiban szerepelt Donald Sutherland, Rutger Hauer és Rob Lowe is.

Szintén idén érkezik majd a mozikba az 1980-as Tűzgyújtó című regény második adaptációja, az elsőt szokás a 80-as évek jobban sikerült King-feldolgozásai közt emlegetni, főszerepben a gyermekként is nagyot alakító Drew Barrymore-ral. Az új feldolgozásról egyébként viszonylag keveset tudni azon túl, hogy a címszereplő kislány édesapját Zac Efron alakítja majd, a rendezői székben pedig Keith Thomas ül, akinek ez lesz a második munkája.

Korábban pedzegették, hogy King eredetileg az Éjszakai műszak című első novelláskötetében megjelent A mumus című novella is egész estés adaptációt kap majd, de erről egyelőre nincs friss hír. King legutóbbi kötete, a kritika által is méltatott Billy Summers novemberben jelent meg idehaza, melynek főszereplője egy háborús mesterlövészből lett bérgyilkos; a kötet magán viseli a háborús regények jellemzőit (ami kétségtelenül egészen új témaválasztás King részéről), de persze a megszokott kisvárosi környezet és viszonyok bemutatásával sem marad adós.

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

Wednesday, a sorozat /Forrás: https://www.euronews.com/culture/2022/11/30/wednesday-beats-stranger-things-to-become-netflixs-biggest-english-language-show/

Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

A rémesen vicces Addams-feldolgozás

Legendás állatok. 3. /Forrás: https://www.digitalspy.com/movies/a675773/fantastic-beasts-3-4-5-release-date-cast-plot-news-trailer/

Lesz-e folytatása a Legendás állatok és megfigyelésük-sorozatnak?

A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2023. március 10.

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    • 2023. január 5.

    A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

    A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

    • 2023. január 5.

    Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

    A rémesen vicces Addams-feldolgozás

    • 2023. január 5.

    Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

    Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

    • 2023. január 5.

    Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

    Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.