Hírek

Ismét az egyik legismertebb krimi íróval dolgozik új könyvén Bill Clinton

Hirdetés

Két évvel ezelőtt 2018 egyik legnagyobb könyvsikerét szolgáltatta az Egyesült Államok 42. elnöke, valamint a legkeresettebb amerikai krimiíró kuriózumnak számító közös vállalkozása, melyből Az elnök eltűnt című kötet született. A jól sikerült közös munka természetesen folytatásért kiáltott, mely már készülget az alkotók műhelyében.

Jön az új Clinton-Patterson-regény

Jön az új Clinton-Patterson-regény

Az elnök eltűnt című kötet sikerén felbuzdulva új közös regényen dolgozik Bill Clinton, és James Patterson. Miközben már javában zajlanak az első könyvük filmadaptációinak munkálatai a Showtime égisze alatt, az alkotók a The Guardian által idézett bejelentésük szerint immáron az újabb történeten dolgoznak, mely 2021 júniusában The President’s Daughter címmel jelenik meg, és egy szövevényes rablási és zsarolási ügy körül bonyolódhat majd.

A kiadó, a Century ígérete szerint a kötet olyan titkokat és érdekességeket is tartalmaz majd, melyeket kizárólag az amerikai elnök tudhat. Az együttműködés gyakorlatilag biztos sikerre van ítélve, a 2018-as első kötetből is meglehetősen rövid idő alatt 3,2 millió példány kelt el több tucat nyelven világszerte, és még a világjárvány hatásainak ellenére is hasonló számok várhatóak majd a következőnél is.

Ez lesz a harmadik Clinton nevével fémjelzett kötet, hiszen korábban már megírta saját emlékiratait is, Patterson ellenben az amerikai thriller és krimi igazi nagyágyúja, különösen az Alex Cross-sorozatának hála, mely közel harminc kötetet számlál, de a rendkívül termékeny szerző nevével több mint száz könyv jelent meg eddig, és manapság is az egyik leggazdagabb amerikai írónak számít, műveiből több mint 300 millió példány kelt el világszerte.

Kapcsolódó cikkek

Michael Farris Smith: Nick

Erős közepesre értékelik az amerikai olvasók az egyik legamerikaibb regény folytatását

Magyar megjelenésről egyelőre nincs hír, angol nyelvterületen 2021 január elején debütált a regény.

Hírek

2021. 01. 20.

A boltot 1888-ban Joseph Gibert alapította

A járvány miatt végleg bezár Párizs 130 éves könyvesbolt-hálózatának ikonikus üzlete

A Gibert Jeune-t leginkább a turizmus visszaszorulása vitte a csőd szélére.

Hírek

2021. 01. 20.

A tér toposzai Az atléta halálában – 100 éve született Mészöly Miklós

A kiváló Kossuth-díjas íróra emlékezünk egyik legfontosabb művén keresztül.

Irodalom

2021. 01. 19.

Filmre álmodott írói életek

Eleven zseniportrék – 10 kiváló film 10 legendás íróról

Az emberek, az irodalmi remekek mögött, sorsok a hírnéven túl.

Film

2021. 01. 18.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Michael Farris Smith: Nick

Erős közepesre értékelik az amerikai olvasók az egyik legamerikaibb regény folytatását

Magyar megjelenésről egyelőre nincs hír, angol nyelvterületen 2021 január elején debütált a regény.

Hírek

2021. 01. 20.

A boltot 1888-ban Joseph Gibert alapította

A járvány miatt végleg bezár Párizs 130 éves könyvesbolt-hálózatának ikonikus üzlete

A Gibert Jeune-t leginkább a turizmus visszaszorulása vitte a csőd szélére.

Hírek

2021. 01. 20.

Kevin Smith befejezte a Shop-show 2 forgatókönyvét

Kevin Smith az ünnepek alatt befejezte a Shop-Stop 3 forgatókönyvét

A Shop-show után a Shop-stop is folytatást kaphat a függetlenfilmes rendező jóvoltából.

Hírek

2021. 01. 20.

Rekordszámú mezőnyben mérettetheti meg magát Horváth Lili filmje

Rekordszámú mezőnyben versenyez Horváth Lili filmje az Oscar-díjért

A magyar film legnagyobb ellenfelei közt dán, román, cseh, és orosz alkotások is akadnak.

Hírek

2021. 01. 19.

Az Office a 2000-es évek egyik legsikeresebb sorozata volt

A Jóbarátok után az Office kulisszatitkaiba is a készítők engednek bepillantást

A 2000-es évek egyik legsikeresebb sorozatát a készítők, írók, és maguk a színészek kommentálják.

Hírek

2021. 01. 19.

Hirdetés