Május 19 és 29 között tartja legújabb, dedikált könyvekre, könyvritkaságokra és kéziratokra kiterjedő, mondhatni megszokott árverését az antikvarium.hu, ahol ezúttal is egészen különleges példányok kerülnek majd online kalapács alá.
A legexkluzívabb darabok közt megtalálható többek közt Krúdy Gyula, Radnóti Miklós, Móricz Zsigmond vagy épp Fejes Endre és Szilvási Lajos egy-egy kötete is, de kortárs magyar írók dedikált regényeire is lehet licitálni, így többek közt Lőrincz L. László, vagy Nádas Péter kézjegyével ellátott kötet is beszerezhető, de akad több aláírt könyv Esterházy Pétertől is.
A listában szerepel az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Az angol lobogó című, névre szólóan dedikált regénye, és két külföldi különlegesség is. A szintén irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett amerikai írónagyság, John Steinbeck Budapesten, az Európa Könyvkiadó akkori könyvesboltjában aláírt kötete, az Érik a gyümölcs mellett licitálhatunk Robert Graves kultikus, szintén a szerző által dedikált művének, az Én, Claudiusnak a magyar kiadására is.
A tegnap kezdődött árverés egyik ritkasága egy Krúdy-kötet, amelyből – a leírás szerint – „mindössze egyetlen dedikált példány futott az utóbbi évtizedek árverésein”. Az N. N. (Egy szerelem-gyermek) című „regényke” eredetileg 1922-ben jelent meg, a most árverésre kerülő kötetet pedig Kárpáti Aurélnak dedikálta a szerző. De a gyűjtők licitálhatnak majd egy első kiadású Radnóti-verseskötetre is: a Járkálj csak, halálraitélt! című kötetet Győri-Juhász Jenő tanárnak dedikálta a költő 1939 karácsonyán. A teljes lista ITT tekinthető meg.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás