- Kovács Krisztián
- 2020. október 9. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Keanu Reeves-ről legendák keringenek, közvetlensége, kedvessége, emberbaráti viselkedése világhírű, és bár a sztár a 2000-es évek második felében némileg nyugvópályán volt, a John Wick-filmek sikere óta nem hogy másodvirágzását éli, de alighanem népszerűbb, mint a Mátrix-filmek idején volt.
A Cyberpunk 2077 című konzoljáték, vagy a Bill és Ted harmadik része mellett Reeves-nek úgy fest, volt ideje, hogy egy eddig tőle szokatlan projektbe is beszálljon. A színész első képregénykötete még októberben a könyvesboltokba kerül. A némileg önéletrajzi ihletettségű akciódús sztoriban ráadásul a főszerepet is ő alakítja, és az első képeket látva egy némileg John Wick-beütésű, brutális darabról lesz szó. Reeves alakja egy 80 ezer éves halhatatlan harcos, aki az amerikai kormány megbízásából teljesít lehetetlennek tűnő katonai küldetéseket.
Ami egyelőre biztosnak tűnik, hogy nem egyszeri alkalomról van szó, az alkotókkal, és a kiadóval közösen ugyanis egy 12 részes szériát képzelnek el. Reeves-nek egyébként Matt Kindt segédkezett a történetírásban, a grafikákért pedig Alessandro Vitti és Bill Crabtree felelt. A BRZRKR címre keresztelt kiadvány néhány héten belül forgalomba kerül a tengerentúlon.
Reeves igencsak elfoglalt mostanában, hiszen karrierje két legnagyobb sikerének is forgatja a negyedik epizódját. Egyelőre a stúdiók mind a Mátrix, mind a John Wick esetében 2021-es premierrel számolnak, de látván, hogy az idei sikerfilmek halasztása kapcsán mennyire telve van már most a jövő évi naptár, abszolút elképzelhető, hogy a filmek 2022-re csúsznak, ahol egyelőre majd csak a következő Jurassic Park-filmmel kell megküzdeniük.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.