Filmkritika

Kedvelhető, de teljesen felesleges az Amerikába jöttem folytatása – Filmkritika

Hirdetés

Aki velem együtt az 1990-es évek elején élte a gyerekkorát, alighanem szintén egyfajta hőseként tisztelte Eddie Murphyt, aki olyan filmeket tett le az asztalra, mint a 48 óra és folytatása, a három Beverly Hills-i zsaru, Az aranygyermek, a Szerepcsere, a Bumeráng, vagy A dzsentlemanus, és persze óriási kedvencünk, az Amerikába jöttem. Amikor felröppent a hír, hogy utóbbi – időközben kultikussá vált vígjátékhoz – az elmúlt tizenöt évben csak kevés értékelhető filmmel jelentkező egykori humorista folytatást tervez, már szinte biztosra vehettük, hogy az nagyban épít majd a nosztalgiafaktorra, és tulajdonképpen nem is tévedtünk. Az Amerikába jöttem folytatása ugyanis egy kellemes délutáni néznivaló, ami ugyanakkor a közelébe sem ér a máig ütős első résznek, és emiatt bizony filmként és folytatásként is lényegében teljességgel felesleges.

Amerikába jöttem 2.

Amerikába jöttem 2.

Az Amerikába jöttem 1988-ban jelent meg, és elképesztő sikert aratott (közel 300 milliót termelt a mozikasszáknál), aminek alighanem már akkor sem volt az ég világon semmi köze a történethez, az ugyanis – ahogy a folytatás esetében – faék egyszerűségű. Azonban a film ereje nem is ebben mutatkozott meg, hanem a fergeteges forgatókönyvben, a zseniális és szállóigévé lett beszólásokban, és az amerikai fogyasztói társadalom rendkívül finom, ugyanakkor mégis könnyen érthető kritikájában, no meg a szegény ember kontra gazdag ember problematikájában. Az Amerikába jöttem a mai napig lenyűgöz, akárhányszor is kerül elő, és tartom magam hozzá, hogyha listát kellene írnom az elmúlt 40 év legjobb vígjátékaiból, egészen biztosan szerepelne rajta.

Egy ilyen filmhez pedig meglehetősen veszélyes folytatás készíteni, mert fennáll a hibázás lehetősége. Szerencse vagy sem, ennek felelőssége Eddig Murphyt és a film alkotógárdáját látszólag a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte.

Így aztán a folytatás nemes egyszerűséggel lényegében megegyezik az első résszel, nyakon öntve egy nagy adag nosztalgiafaktorral, ami azonban önmagában nem képes elvinni a filmet a hátán, de a legbántóbb, hogy nem veszi figyelembe az első rész óta eltelt 33 évet, és a világban és persze a szórakoztatóiparban lezajlott változásokat. Ami ugyanis vicces volt 1988-ban, nem biztos, hogy ma is az, és ugyanarra a dramaturgiára felhúzni a folytatást egyértelműen jelzi az alkotói szándékot is. Kicsit olyan érzésem volt a film nézése közben, mint az Adam Sandler-féle Nagyfiúk esetében, csak az a film maga a fizikai fájdalom, Eddie Murphy-t és persze Arsenio Hall-t nézni pedig még a felemás végeredmény fényében is izgalmasabb élmény, de hasonló “tétnélküliség” jellemző itt is. Mintha Murphy összetrombitálta volna a régi bandát, hogy még egy nagyot bohóckodjanak. És emiatt egynek jó is a film, önmagában még csak-csak megállja a helyét a mai nem túl izgalmas vígjáték-felhozatalban, de az elődhöz mérve egyértelműen kudarc.

Amerikába jöttem 2.

Amerikába jöttem 2.

Persze nem lehet elmenni szó nélkül a film erényei mellett sem: egyrészt istentelenül jó érzés újra látni a régi arcokat, elmerülni kicsit az eredeti filmből ismerős hangulatban, ráadásul Zamunda ugyanolyan színes, és lenyűgöző, mint akkor, és a hangulattal sincs baj. Sőt. Működnek a mellékszereplők is, James Earl Jones-t látni igazi ajándék, Wesley Snipes pedig kifejezetten szórakoztató, és összességében az egész film kellemes élmény, de kétlem, hogy néhány nap múlva bárki is emlékezni fog rá, és éppen itt jön ki a hiba, ami miatt az első rész maradandó tudott lenni.

Annak a filmnek ugyanis volt egyénisége, a folytatás viszont inkább egy kevésbé jól sikerült replika, nulla egyedi pillanattal, amivel sajnos észrevétlenül simul bele kora vígjátékainak sorába, és számomra minden kellemes vonásával együtt is éppen ezért válik teljességgel feleslegessé.

És éppen ezért is igyekszem fenntartásokkal, és elvárások nélkül közelíteni a hamarosan forgatandó negyedik Beverly Hills-i zsaru filmhez, mert ha hasonló nyomvonalon halad majd – és egyelőre nem nagyon tudok elképzelni mást – akkor alighanem ott is érdemesebb inkább az első filmet elővenni egy kis nosztalgiázás kedvéért. Nem akarok senkit elriasztani az Amerikába jöttem második részétől, aki szerette az elsőt, okvetlenül tegyen vele egy próbát, de ne várjon tőle megváltást, és ha végzett vele, vegye elő az 1988-as klasszikust, mert annak bizony minden egyes mondata a mai napig a helyén van, akkor is, ha politikai korrektség tekintetében persze már azt is támadja az utókor.

Kapcsolódó cikkek

Szomjas György (1940-2021)

A film nem arra való, hogy magamat mutogassam – Szomjas György emlékére

A nemrég elhunyt rendező egy egészen egyedi perspektívát valósított meg idehaza.

Film

2021. 04. 21.

Charles Cullen és Eddie Redmayne

Sorozatgyilkos bőrébe bújik következő filmjében az Oscar-díjas Eddie Redmayne

Eddie Redmayne már eddig is a szélsőséges karakterek mestere volt.

Hírek

2021. 04. 21.

Jacek Dukaj: Érkezés a sötétségbe

Az emberiség alkonya és a gépek hajnala, másként, mint a Terminátorban – Könyvkritika

Jacek Dukaj olyan világba kalauzol, ahol nem akarunk élni.

Hírek

2021. 04. 20.

A felfedezés igazi filmtörténeti kuriózum lenne

Hajtóvadászat Brazíliában Orson Welles elveszett kópiája után

A dokumentumfilmes stáb sikere igazi filmtörténeti kuriózum lenne.

Hírek

2021. 04. 19.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

The Dry (2020)

Kietlen pusztaságon ólálkodik a hazugság és a halál – Filmkritika

Eric Bana Ausztrália kietlen tájaira kalauzol minket, hogy felderítsen egy bűnügyet.

Filmkritika

2021. 04. 19.

Sötét angyal (1990)

A földönkívüli drogdíler és endorfinvadász esete Dolph Lundgrennel – Filmkritika

Egyik kedvenc retro akciómozink az 1990-es évek legelejéről.

Filmkritika

2021. 04. 12.

Az éjszakai járőr (2019)

Az éjszakai járőr melankolikus Odüsszeiája – Filmkritika

A zsarufilmek egy igen autentikus darabjának híre elsikkadt a filmes köztudatban.

Filmkritika

2021. 04. 09.

Sound of Metal (2020)

A veszteség csendje egyszerre lehet pokol és kiút – Filmkritika

Riz Ahmed élete alakításával vezet végig a gyász idegőrlő folyamatán.

Filmkritika

2021. 04. 08.

The Way Back (2020)

Lehet, hogy Ben Affleck nem jó színész, de ez élete szerepe – Filmkritika

A visszaút a sportfilmek és a karakterdrámák határán egyensúlyozik.

Filmkritika

2021. 04. 01.

Hirdetés