
- Kovács Krisztián
- 2020. március 23. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Nem, hogy csüggedniük nem kell a horrorkirály rajongóinak a karantén miatt, de idén az év első felében egyenesen két vadonatúj kötetet is kézbe vehetnek majd tőle. Arról már korábban beszámoltunk, hogy kiváló kritikákat kapott nagyregénye júniusban érkezik majd, most pedig az Európa Könyvkiadó újabb bejelentést tett.
Első félévben két új King-regény is kapunk
Mint ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, Stephen King kiváló kritikákat kapott legújabb regénye, Az intézet címmel június 1-én kerül majd a hazai könyvesboltok polcaira, azonban nem ez lesz az első és egyetlen vadonatúj megjelenés itthon King neve alatt. Április 15-én érkezik ugyanis a horrorkirály Emelkedés című kisregénye is.
A kötet ide kattintva előrendelhető a kiadó webshopjából, és íme a fülszöveg ízelítőként: „Castle Rock kisvárosában, Stephen King számos ikonikus történetének helyszínén él Scott Carey, az elvált belsőépítész. Monoton mindennapjait leginkább a beérkező munkák mellett a szomszédjába költözött fiatal nőkkel folytatott sikertelen küzdelem töri meg, akiknek a kutyái rendszerint az ő gyepén végzik el a dolgukat. Scott látszólag nem különbözik másoktól, mégis különös dolgok történnek vele. Napról napra egyenletesen veszít a súlyából, és teljesen mindegy, hogy ruhában vagy ruha nélkül, székkel vagy súlyzókkal áll rá a mérlegre, annak nyelve mindig az adott állapotnak megfelelő súlyt mutatja. Scott értetlenül áll a helyzet előtt, de mivel nem akar kísérleti nyúl lenni egy kórházi műtőasztalon, ezért titkáról egyedül barátjának, dr. Bob Ellisnek mesél. Mindeközben a gyepért folytatott harc során kiderül, hogy a szomszédai által működtetett új étterem gondba kerül. Amikor Scott felismeri a nők felé irányuló előítéletet, beleértve a sajátját is, úgy dönt, mindenáron segíteni fog. Scottnak azonban nem marad sok ideje, súlyvesztése felgyorsul, így szembe kell néznie az elkerülhetetlennel: hamarosan nem marad olyan fizikai erő, amely a földön tartsa. A valószínűtlen szövetségek, az éves futóverseny és Scott rejtélyes szenvedése végül közel hozza egymáshoz a feleket, és a legjobbat hozza ki azokból az emberekből, akik eddig csak a rosszat látták egymásban és saját magukban egyaránt. Az Emelkedés különleges mese a megértésről, az elfogadásról és a segítésről. És persze a jelenkor amerikai mindennapjairól. Stephen King mindig meg tudja lepni az olvasóit és képes új oldaláról megmutatkozni. Garantáltan felemeli olvasóját.”
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.