• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Colson Whitehead: Harlemi kavarás

Hírek

Kétarcú és cinikus hely Colson Whitehead bűnös világa – Könyvkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Olyannyira igazak a hírek, hogy a regény kétharmadával már el is készültem, tehát nagyon jól haladok vele. A The Intutitionist tényleg egy posztmodern detektívtörténet volt, és még a szárnyaimat próbálgattam benne. Kissé kifordítottam a műfajra jellemző szabályokat, struktúrákat és karaktereket. Húsz évvel később azonban már jobban szeretném csinálni, úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, mindenfajta posztmodern körítés nélkül. Most tehát egy vérbeli krimit írok, ami az 1960-as évek New Yorkjában játszódik. Húsz éve még az irónia is motivált abban, hogy úgy írjam meg azt a történetet, ahogy, most viszont ez már nem játszik szerepet, sokkal inkább a profizmus vezérel, illetve szeretném minél több módját felfedezni a történetmesélésnek, és más szemszögből közelíteni a témáimhoz.” – ezt Colson Whitehead mondta nekünk egy interjúban épp egy héttel azelőtt, hogy az egyetlen élő amerikai íróvá vált volna, aki két regényéért is elnyerte a Pulitzer-díjat. Az interjúban arról érdeklődtünk, mire számíthatunk legújabb művében, és bár a szerző “vérbeli krimit” ígért, a képlet azért közel sem ennyire fekete-fehér. (A teljes interjú ITT.)

Colson Whitehead: Harlemi kavarás

Colson Whitehead: Harlemi kavarás

Whitehead messze nem csupán a fekete kisebbség történelmének krónikása, és az őket ért igazságtalanságok feltárásának mestere, de jelenkorunk egyik legjátékosabb amerikai írója is egyben, aki minden egyes történetet az elkövetett bűnökön át kezd el tárgyalni, hogy aztán azt kiterjesztve egy teljes korszak átfogó tablójává tegye. Márpedig hiteles történetben, karakterábrázolásban, és még inkább atmoszférateremtésben legújabb műve, a 21. Század Kiadónál megjelent Harlemi kavarás esetében sincs hiány, ahogy játékosságból sem.

Whitehead parádés érzékkel találta meg a mű tökéletes narratíváját, és az ahhoz leginkább passzoló elbeszélői hangot, így az új mű, bár kétségkívül a bűnről mesél, mondanivalójában jóval közelebb áll a Bűn és bűnhődéshez, vagy James Ellroy történelmi krimijeihez, semmint hogy egyszerű bűnügyi történetnek lehessen nevezni.

Ray Carney egyszerű bútorboltos az 1950-es évek végének New Yorkjában, akinek tervei vannak. Nem csupán eltartani kívánja feleségét, kislányát, és születendő kisfiát, de jólétet kíván teremteni nekik, és megadni mindazt, amit ő nem kaphatott meg. Carney nem vágyik mesés gazdagságra, dollármilliókra, csupán arra, hogy hó végén ne kelljen attól tartani, hogy nem képes kifizetni a lakbért. Az 1950-es évek végi, az 1960-as évek eleji Harlem azonban nem az a világ, ahol egy fekete becsületes úton képes lehet tisztességes vagyonra szert tenni, így aztán Carney sem mentesül a svindliktől, melyek egy részét unokatestvére, Freddie szállítja neki. Tévék, rádiók, ékszerek, minden, ami gyorsan és könnyen gazdát tud cserélni, ám, ahogy Carney igyekszik életét egyre magasztosabb terveihez igazítani, úgy kényszerül rá, hogy olyan svindliket vállaljon, melyek egy idő után már a családját, sőt, az életét is közvetlenül veszélyeztetik.

Colson Whitehead: Harlemi kavarás

Colson Whitehead: Harlemi kavarás

A lényegében három kisregényt kitevő, de alapvetően egy regényként olvasható történet valahol a felszínen valóban megáll egy nem egészen szabályosan strukturált krimi szintjén, de Whitehead nem lenne az, aki, ha hagyná, hogy a Harlemi kavarás itt meg is rekedjen. Ray Carney története ugyanis több szinten, és több dimenzióban nem csupán a kor Harlemének mindennapjait bontja ki mesterien, de képes felrajzolni a bűn természetének térképét is egy olyan korban, ahol nem létezik más út, mint néha-néha belekeveredni abba, amit a legjobb volna elkerülni. Éppen ezért, karakterek szintjén meglehetősen nehéz is bárkit igazán megkedvelni, noha azt sem jelenthetjük ki, hogy ne értenénk mélységesen egyet Carney tetteivel, ha arra gondolunk, hogy cselekedetei mozgatórugója nem valamiféle deviancia, vagy kézzel fogható bűnös hajlam, csupán a jogos igény a család tisztességes eltartására. Az már nem Carney hibája, hogy egy olyan világban kell léteznie, ahol mindez másként nem kivitelezhető.

Whitehead páratlan nyelvi érzékkel lavírozik ebben az egyébként rendkívül sűrű és komplex történetben, melyben nem csupán az épülő, szépülő, terebélyesedő New Yorknak állít emléket, de a polgárjogi mozgalmak alapjait is felrajzolja, miközben érzékenyen reflektál jelenkorunk égető társadalmi problémáira.

A Harlemi Kavarást nem is lehet úgy olvasni, hogy ne lássuk bele az elmúlt néhány év eseményét – George Floyd-gyilkosság, Black Lives Matter-mozgalom – de Whitehead van annyira intelligens és érzékeny tollú szerző, hogy ne akarjon az olvasó képébe nyomni semmiféle didaktikus kinyilatkoztatást. Ő nem a messiás, csupán egy író, aki ráadásul gondosan odafigyel arra, hogy ne egydimenziós figurákkal népesítse be a műveit, így tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy itt a fehér ember a rossz, a fekete a jó. Whiteheadnél a “jó” mint kategóriamegjelölés egyszerűen nem létezik, és ezzel, valamint játékosan szlenges prózájával le sem tudná tagadni, mennyit merített James Ellroy munkáiból (hozzáteszem, nem is akarja, a hatásairól nyíltan beszélt).

Colson Whitehead: Harlemi kavarás

Colson Whitehead: Harlemi kavarás

Ha valaki elolvassa Ellroy Amerikai tablóját, akkor egészen biztos, hogy később nem csupán egy a Kennedy-gyilkosságra vonatkozó konteó jut majd eszébe róla. Whiteheadnél a törekvés ugyanez, a lehető leghitelesebben bemutatni egy teljes történelmi korszak minden visszásságát, melyben nem csupán embercsoportok szembenállása a meghatározó, hanem az egyén viszontagságai is, miközben egyetlen szóval sem mondja, hogy nincs más megoldás, hogy szereplőit csupán a társadalmi berendezkedés kényszeríti rá mindarra, amit elkövetnek.

Whiteheadnél mindenkinek joga van dönteni, a probléma inkább az, hogy Carney és a többiek úgy nőttek fel, hogy senki sem kínált neki más utat, csupán a bűnt, és mindössze abban dönthettek, mennyiben folynak bele a várost mozgásban tartó svindlikbe.

Whiteheadet mindig öröm olvasni, a jelenkor egyik legélvezetesebb prózájú szerzője, aki példátlan koherenciát képes teremteni a történet, a szereplők, a mondanivaló és a hangulat négyesében, és ehhez minden bizonnyal hozzájárul Pék Zoltán mesteri fordítása is, akinek a kezében Michael Chabon és Philip K. Dick is egészen másként szólal meg. A Harlemi kavarás jelentőségében talán nem mérhető A föld alatti vasúthoz, vagy A Nickel-fiúkhoz, ellenben iskolapéldája annak, miként kell tartsa magát egy író saját témáihoz, miközben valami egészen eltérőt alkot úgy, hogy az mégis észrevétlenül simul az életművébe. Ezért mondom, hogy Whitehead a jelenkor egyik legjátékosabb szerzője, új műve az idei év egyik legjobb olvasmánya, én pedig csak reménykedni tudok benne, hogy előbb-utóbb a 2016 előtti művei is megjelennek majd idehaza, mert az amerikai lapok nem véletlenül illetik a Nagy Amerikai Mesemondó címmel.

Kapcsolódó cikkek

Don DeLillo az amerikai posztmodern talán leghíresebb alakja

Don DeLillo: Az íróknak továbbra is ki kell állniuk a gondolat- és szólásszabadság mellett

A leghíresebb amerikai posztmodern író nemrég ünnepelte 85. születésnapján.

Téli mese

Természet és ember kapcsolatának misztikuma egy téli reggelen

Avagy Mikulás napján vers és elemzés egy jó kávé mellé.

Wohlleben gyerekekkel vezetett erdei felfedezőtúrán

Nőnek-e a fákon pattanások? – Avagy Peter Wohlleben különleges világa

Különös, ugyanakkor egészen hétköznapi, mégis csodálatos világ.

Stephen Fry: Trója

Homérosz újratöltve, avagy az ókor legnagyobb története – Könyvkritika

Itt van Stephen Fry harmadik kötete, ami legalább olyan jó, mint az első kettő.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Don DeLillo az amerikai posztmodern talán leghíresebb alakja

    Don DeLillo: Az íróknak továbbra is ki kell állniuk a gondolat- és szólásszabadság mellett

    A leghíresebb amerikai posztmodern író nemrég ünnepelte 85. születésnapján.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. december 6.

    Johnny Depp bújik minden idők egyik leghíresebb fotóriporterének bőrébe

    Hiába a kiváló alapsztori, Depp pere miatt nem találtak forgalmazót.

    • 2021. december 6.

    Adventi, családi ünnepindító, vagy MacGuffin-családi móka – Filmkritika

    Kellemes meglepetés a Nintendo konzolért zajló küzdelem.

    • 2021. december 3.

    Szembenézés saját múltunkkal egy piaci napon – Színikritika

    Závada Pál regénye a Radnóti Színház színpadán kelt életre.

    • 2021. december 3.

    Homérosz újratöltve, avagy az ókor legnagyobb története – Könyvkritika

    Itt van Stephen Fry harmadik kötete, ami legalább olyan jó, mint az első kettő.

    • 2021. december 2.

    Nicolas Cage lesz Dracula gróf a The Walking Dead írójának filmjében

    Már csak ennek fényében is érdeklődve várjuk a végeredményt.