Kaposi Ildikó
2021. október 1. | Becsült olvasási idő: 5 perc

Kik azok a babkák, hogy lehet mesét írni a semmiről, és hogy jön ide Zrínyi Ilona? – Könyvkritika

A Csimota Kiadó 2003 óta van jelen a magyar gyermekkönyvek piacán és hitvallásuk szerint az irodalmi igényesség mellett fontosnak tartják a kisgyermekkorúak képi és vizuális nevelését is. Kiadványaik progresszívek, sokszor fontos mondanivalóval bírnak, és néhány kötetük mára már megkerülhetetlen klasszikussá vált.

Újdonságaik közül hármat szeretnék most bemutatni, melyek különleges világba kalauzolják a kicsiket, és a történetet felolvasó felnőttet. Mindhárom könyv erős vizualitással támogatja meg a szöveget, ami segíti az elvarázsolódást, a mágikus idő átélését, amit a mesei birodalomban töltünk.

Tóth Gyula Gábor: Mese a Mindenről, a Semmiről, és más furcsa mesék

A kötet gyönyörű, de a címéhez méltóan valóban furcsa könyv, távol áll a klasszikus mesekönyvektől. Az aprócska, rövid szösszenetektől haladunk a kicsit hosszabb egy-két oldalas történetekig. Ezekből válogathatunk kedvünkre lámpaoltás utánra, amikor már csak éppen csak egy nyúlfarknyi időnk van az elalvás előtt. Először az illusztrációkról, hiszen gyerekkönyvek esetében ez az egyik meghatározó elem. Nagy Norbert már a Milyen madárral megvett magának, de ebben a kötetben sokkal színesebb, játékosabb, kedvesebb illusztrációkat mutat az olvasóknak.

A legjobb szó a képekre az álomszerűség. A teljes oldalt betöltő csodavilágot idéző rajzok felett hosszasan el lehet időzni együtt, és minden apróságot megvizsgálni, elámulni a különböző rajztechnikák keveredésén, az arányok változatosságán, a színek mélységén.

A szövegek nagy része a tudattalan, ösztönös tartományokat célozza meg, a legtöbb nem is igazán történet. Arra invitálja a meseolvasó felnőttet, és az azt hallgató gyermeket, hogy képzeljenek el együtt egy olyan világot, amiben nincsen Semmi, vagy éppen, hogy benne van Minden. Ugyanígy eljátszik a Bármivel és a Lehetetlennel. Olyan fogalmakkal dolgozik, amelyek szinte metafizikaiak, Tóth Gyula Gábor mégis helyet teremt nekik egy gyerekkönyvben.

A rövid kis írások végén pedig arra hív, hogy együtt egészítsük ki a saját belső világunkkal azt, amit mi hozzá tudunk tenni. Mit fog tenni a varázsvirág? Ha bármit megtehetnél, te mihez kezdenél? Hová nyílna a Te varázsajtód? Minden mese végén ott állnak a kérdések, és ezek az igazán lényegesek, ettől válik ez a könyv annyira személyessé. Az illusztrációkkal és a szöveggel képes megteremteni egy olyan közeget, ami után megnyílhatnak a belső csatornák, és lámpaoltás után különleges és mély, vagy vicces beszélgetések alakulhatnak ki. Akinek fontos az érzelmi intelligencia fejlesztés, az ne hagyja ki ezt a könyvet, remek választás 3 éves kor felett, és felnőttként is élmény belelapozni. Még akár a nagyobb testvérek is odakucorodhatnak, hiszen a felmerülő kérdésekre nekik is vannak válaszaik.

Mese a Mindenről, a Semmiről és más furcsa mesék

Takács Mari: Bingaminga és a babkák

Takács Mari reklámszakemberből lett gyermekkönyv illusztrátor, illusztrációi számos díjat hoztak már az alkotónak. A Bingaminga sorozatot azonban nem csak illusztrálta, hanem ő maga is írta. A történet egy elképzelt világban játszódik, ahol különféle furcsa lények élnek együtt békességben. Ebben a mesei világban sem tökéletes azonban minden, a szereplők erősen hordoznak emberi tulajdonságokat, és a sok jó mellett jelen van a rossz is. De kik is azok a babkák, ezek az égen szálló, bájos rózsaszín teremtmények? Akik mindig láthatatlanok, de most valami gikszer folytán mindenki számára láthatóvá váltak.

„A babka maga a szép gondolat. A jó ötlet. Egy kedves szívdobbanás. Ez mind együtt. És láthatatlanul végzik a dolgukat már évezredek óta. (…) Manapság igen nagy az igény a babkákra. És ha nem jutnak el mindenhova időben, bizony felborulhat az egyensúly. Több lesz a kétely, a sötét gondolat, a kishitűség; bele sem merek gondolni. De így, hogy láthatóak, könnyű célpontjává válhatnak a kíváncsiságnak, kapzsiságnak. Lesznek majd, akik vadásznak rájuk; ebben biztos vagyok. Hiszen sokat érnek ott, ahol csak sötétség van és félelem.”

A jóbarátok elindulnak hát Bingamingával, a varázslóval, hogy végére járjanak a rejtélynek, és újra elrejtsék a mohó szemek elől a babkákat. Szappanbuborékban utaznak, vándorokkal találkoznak, és olyan találmányokkal lesznek gazdagabbak, amitől az olvasónak leesik az álla. A meseregényt olvasva egy kicsit mi is melléjük szegődünk a vándorúton, és szeretnénk megtalálni a saját babkáinkat.

A történet a könyv végén nem zárul le teljesen, jó sorozathoz méltón kapunk egy cliffhangert, melynek megoldását a második kötetből kapjuk meg. Takács Mari rajzai tele vannak apróságokkal, a süveg igazából egy halfej, a feltalálók ruháján a díszítés a relativitáselmélet képlete, az iránytű teteje a yin-yang szimbólumot idézi.

A lapok, melyre a betűket nyomtatták régies hatásúak, mintha egy elhasznált, régi iratot forgatnánk, ettől olyan érzésünk lesz, mintha valami titkos iratba lesnénk bele.

Bingaminga és a babkák

Vibók Ildi: Zrínyi Ilona, vagyis, amit az igazi hősökről feltétlenül tudni kell

Ez a könyv egy kicsit nagyobbaknak szól, elsősorban önálló olvasásra ajánlom. Az illusztrátor, Alács Anna rajzai modernek, frissek, de mégis inkább a klasszikus illusztrációs vonalat képviselik, színei élénkek, de nem harsányak. A történetben egy testvérpárnak gyűlik meg a baja egy mozifilmes főgonosszal, ugyanis az elrabolja a bácsikájukat, és beviszi a filmbe! Nincs más választásuk, szükségük van egy hősre, és a hőskölcsönző Zrínyi Ilonát bocsátja rendelkezésükre.

A történelmi személyiség egy vagány nőként jelenik meg a kisregényben, megismerjük az életét, de Vibók Ildi képes volt röviden, élvezetesen megjeleníteni a több száz éves, múltbéli történéseket. Gyerekkorban még nagyon vékony a határ a valóság, és a képernyőn látott események között, ezt használja ki a történet, így teljes természetességgel lépnek be a film világába a szereplők. Az izgalmas, és pörgős kalandok után kapunk egy számomra teljesen logikus magyarázatot a történtek miértjére. Engem kifejezetten zavar, ha valami nagyon elnagyolt, és örültem, érthető volt a főgonosz motivációja.