- Kovács Krisztián
- 2020. január 6. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Megérkezett az előzetes az Oscar-díjas Szabó István legújabb filmjéhez, melyben a rendező ismét együtt dolgozik a legendás osztrák színészóriással, Klaus Maria Brandauerrel. A 81 éves alkotó igazi sztárgárdát trombitált össze a filmhez, mely idén februárban debütál majd a hazai mozikban.
2020. február 27-től vetítik a mozik Szabó István legújabb, Zárójelentés című filmjét, melynek előzetese már lentebb megtekinthető. Az 1982-ben Oscar-díjjal kitüntetett rendező többedik alkalommal dolgozik együtt Klaus Maria Brandauerrel, aki többek közt az aranyszoborral jutalmazott Mephisto főszerepét is játszotta annak idején.
Szabó István új filmjének mellékszerepeiben feltűnik Eperjes Károly, Stohl András, Kerekes Éva, és Udvaros Dorottya is, a film operatőri feladatait pedig a szintén legendás, Nemzet Művészének választott Kossuth-díjas Koltai Lajos látja majd el, aki egyébként szintén dolgozott a Mephistón, így aztán kíváncsiak vagyunk, hogy a nagy hármas mit hozott össze ez alkalommal.
Klaus Maria Brandauer, aki olyan népszerű filmekben tűnt fel, mint a Soha ne mond, hogy soha, vagy a Távol Afrikától (utóbbiért Golden Globe- és Oscar-díjra is jelölték), negyedik alkalommal dolgozik együtt Szabó Istvánnal, hiszen a már említett Mephistón kívül a rendező neki adta az 1984-es Redl ezredes, valamint 1988-as Hanussen főszerepét is. Szabó István a magyar filmművészet egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert alakja, legutóbbi rendezése Szabó Magda regényének, Az ajtónak az adaptációja volt 2012-ben, melyben Helen Mirren alakította a főszerepet.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.