Stan Lee a modern képregény ikonja, ezt kár is vitatni, még akkor is, ha időközben megjelenő kötetek kétségbevonják, valóban kizárólag neki köszönhető-e a szuperhős történetek felfutása. Lee legfontosabb munkáival mi is külön cikkben foglalkoztunk, melyet ide kattintva értek el addig is, míg Hollywood a 95 évesen elhunyt mester egy kiadatlan munkájának adaptációján dolgozik.
A hongkongi forgatókönyvíró, az Ál/Arc és a Rés a pajzson rendezője, John Woo vállalta magára Stan Lee korábban kiadatlan képregényének filmre adaptálását. Lee Sharad Devarajannal, a Graphic India társalapítójával és vezetőjével közösen készítette a képregényt, melyről a nyilvánosság előtt először 2016-ban beszélt; akkor azt mondta róla: “Mindig érdekelt a kínai és az indiai kultúra, amelyek rendkívül filozofikusak, gazdag hagyománnyal és moralitással rendelkeznek. Számos különböző nemzetiségű hőst alkottam meg, rengeteg hőst teremtettem, akik más galaxisokból és más bolygókról származtak. Monkey Monster azonban azért egyedi, mert karakterében vegyíti a mitológiát és a modern hős jellemvonásait.”
A történet főszereplője Li Yong, egy New Yorkban élő régész, aki egy ősi kínai mondás, a Majomkirály legendája után kezd nyomozni. Ennek köszönhetően jut el Indiába, ahol egy ősi, mágikus erőre bukkan, ami szuperhőssé változtatja, és így válik belőle a címszereplő Monkey Master. Woo azt nyilatkozta a projektről: „Mindig is szerettem volna filmet készíteni a majomkirály legendájáról, de sosem találtam meg a megfelelő módját. Lee történetében azonban minden olyan elem megtalálható, amit személyesen is a leginkább élvezek a filmkészítésben: nagyszerű karakterek, akció és kaland kombinációja.” A siker gyakorlatilag borítékolható, a Lee által megálmodott szuperhősök és képregények alapján készült filmek eddig világszerte 32 milliárd dollárt termeltek a mozikasszáknál.
Az elmúlt időszakban két könyv is megjelent Stan Lee életéről (az egyik magyarul is elérhető már), és mindkét könyv némileg kikezdni az ikon munkásságának jelentőségét. Az egyiket Lee egykori munkatársa, Danny Fingeroth jegyezte, aki a Marvel írója és szerkesztője volt 18 éven át, ráadásul Lee közvetlen asszisztenseként dolgozott, így bennfentes információk alapján igyekezett megírni portrékötetét a Marvel legendájáról. A True Believer: The Rise and Fall of Stan Lee című kötetben pedig Abraham Riesman az író magánéletét veszi górcső alá.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.