
- Kovács Krisztián
- 2020. április 16. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Már eddig is sajnos több híres áldozata is volt a hónapok óta tomboló koronavírus-járványnak, most pedig spanyol lapok egy újabb szomorú halálesetről számoltak be. A többszörös díjnyertes chilei születésű író, Luis Sepúlveda szervezete közel egy hónapos harc után adta fel a vírus elleni küzdelmet.
Luis Sepúlveda 70 éves volt.
Koronavírusfertőzésben elhunyt Luis Sepúlveda, chilei író, adták hírül spanyol lapok a mai napon. A hírek szerint az író egy portugál irodalmi fesztiválról hazaérve, másfél hónappal ezelőtt észlelte magán a tüneteket. A vizsgálatok március 1-én igazolták nála a fertőzést, március 11-én pedig kórházba került, a tünetek súlyosbodásának hatására pedig kómába esett, sokáig tartották lélegeztetőgépen, de végül a mai napon a szervezete sajnos feladta a küzdelmet.
Az 1949. október 4-én született szerző neve Magyarországon sem ismeretlen, Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott című regényét korábban mi is ajánlottuk az olvasóinknak, érzékletes leírásai, jólesően pozitív gondolatai számos sikerkönyvet eredményeztek még ezen túl is.
Sepúlveda meglehetősen rögös utat tudhatott maga mögött. Mint a kommunista eszmék ellenzőjét, az 1970-es években a Pinochet-rezsim elfogta, és megkínozta. Szabadulása után Svédországba menekült, ahol sokáig spanyol irodalmat tanított, később részt vett a Nicaraguában zajló polgárháborúban, dolgozott az UNESCO-nak, és a Greenpeace-nek, tartalmas élete során megfordult Németországban, Uruguayban, Argentínában, és utazó újságíróként Afrikát is körbejárta. Az író emellett számos nyelven beszélt, anyanyelvén túl angolul, franciául és olaszul is kiválóan kommunikált. Luis Sepúlveda 70 éves volt.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.