
- Kovács Krisztián
- 2021. november 9. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Nyugodtan kijelenthető, hogy a Jethro Tull nélkül nem lenne ugyanaz a progresszív rockzenei színtér, és bár a számos stílusváltáson átesett legendás együttes az utóbbi években is rendszeresen turnézott, az 1999-ben megjelent J-Tull Dot Com album óta nem adtak ki új dalokkal teli sorlemezt, egészen mostanáig.
2022. január 28-án 18 év után került a boltokba a Jethro Tull új lemeze, a The Zealot Gene. „Nagyon közel áll a szívemhez a Szentírás színes és meseszerű leíró stílusa, ugyanakkor bizonyos részeit megkérdőjelezem és profán művekkel állítom párhuzamba. Nem kérdés, hogy megvan benne a jó, a rossz és az igazán csúf is, de emellett a szeretet, a tisztelet és a gyengédség fontosságát hangsúlyozza” – mondta a lemezről a zenekarvezető Ian Anderson.
A banda legismertebb albuma egyértelműen az immár saját, összetéveszthetetlen stílusukon megszólaló 1971-es Aqualung, melyen két új tag is bemutatkozott a banda soraiban, az újult erő pedig új kreatív energiákat szabadított fel. Az Aqualung elmélyítette a zenekar folk gyökereit, ugyanakkor kiváló egyensúlyt képezett a hard rockkal, ezt pedig a rajongók is elismerték, nem hiába, a lemez világszerte 15 millió példányban kelt el, és a Jethro Tull történetének egyik legnagyobb sikerét hozta.
A Ian Anderson vezette banda egyébként november 12-én, tehát most pénteken lép majd fel a Budapesti Kongresszusi Központban, a The Prog Years turné keretein belül a Livesound szervezésében. A koncertek programja nagyban épül a zenekar „proglemezeire”, és az azokon található slágerekre. A katalógusból elsősorban a Stand Up, a Benefit, az Aqualung, a Thick As A Brick és a Passion Play kerül majd elő, illetve akár a 2012-es lemez, a Thick As A Brick 2 néhány dala is elhangozhat. Az új album első új dalát lentebb meghallgathatjátok.
Sting 2022. szeptember 29-én emlékezetes koncertet adott Debrecenben
Egy fülbeszámóan ragadós világ a világslágereken túlról.
Mindössze pár nap és a rajongók láthatják a végeredményt.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.