
- Kovács Krisztián
- 2021. február 4. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a New York-i Hayden Planetárium igazgatója, Neil deGrasse Tyson Carl Sagan ismeretterjesztő munkásságának legegyértelműbb örököse, és ezáltal talán a leghíresebb asztrofizikus jelenleg a világon, akinek szórakoztató és közérthető stílusa ugyanolyan jól érvényesül a tv képernyőjén, mint tudományos kötetei lapjain.
Neil deGrasse Tyson méltó örököse Carl Sagannak
Ha felfal egy fekete lyuk és egyéb kozmikus komplikációk címmel jelenik meg Neil deGrasse Tyson immáron szinte csak antikváriumokból hozzáférhető nagy sikerű kötete a Kossuth Kiadó gondozásában február 15-én. Az immáron 17 tiszteletbeli doktori címmel bíró tudós 1975-ben találkozott személyesen is Carl Sagannal, a találkozás pedig egy életre megpecsételte a sorsát, és a világnézetét egyaránt, melyből nagy sikerű kötetei is táplálkoznak.
A könyv ide kattintva előrendelhető a kiadó webshopjából, és íme a fülszöveg: „A Kozmosz: Történetek a világegyetemről című ismeretterjesztő sorozat nézői már ismerik Neil deGrasse Tyson tehetségét, mely segítségével érthetően és lelkesen képes megismertetni a világegyetem rejtélyeit a nagyközönséggel. Ebben a könyvben a szerző több mint negyvenet válogatott össze korábbi írásaiból, melyek számos érdekes témát dolgoznak fel. Megtudhatjuk például, hogy Hollywood hogyan próbálja minél élethűbb módon visszaadni az éjszakai égbolt látványát, de arról is szó esik, mit tapasztalnánk egy fekete lyuk belsejében. Tyson Amerika legnépszerűbb asztrofizikusaként tanári módon önti közérthető formába az asztrofizika bonyolult témáit, közben pedig óhatatlanul is átadja olvasóinak a világegyetem iránt érzett rajongását.”
„Azt már tudtam, hogy tudós szeretnék lenni, de azon a délutánon Carltól azt is megtudtam, hogy milyen ember szeretnék lenni” – mondta később arról a bizonyos találkozásról. Tyson talán legfontosabb ismerve, hogy nem saját irodalmi hangjába, és elméleteibe, hanem az ismeretterjesztés fontosságába szerelmes. Munkásságáról korábban hosszabban is értekeztünk, a cikket ide kattintva éritek el. Mesteréről, Carl Saganról pedig itt írtunk.
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.