- Kovács Krisztián
- 2021. január 4. | Becsült olvasási idő: 1 perc
A Queen legendás énekeséről több szobrot mintáztak már világszerte, az egyik kétségkívül leghíresebbet a zenész halála után zenekari társai közreműködésével a svájci Montreux városában állították, ahol a Queen több albumának felvételei is zajlottak. Most egy vadonatúj kezdeményezésre lehetséges, hogy Bud Spencer után Freddie Mercury is szobrot kap Budapesten.
Gyarmati Arnold építési vállalkozó egész életében rajongott a Queen zenéjéért, és Freddie Mercuryért, jelenleg épp azon dolgozik, hogy tető alá hozzon egy projektet, melynek keretében egy az énekesről mintázott bronzszobor kapna helyet a főváros egy látványosabbik pontján. Gyarmati korábban önkormányzati finanszírozásban igyekezett megvalósítani a projektet, de a koronavírus-járvány ennek sajnos keresztbe tett, így jelenleg azon van, hogy hivatalos szervként a Queen Baráti Kör fogja össze a rajongókat, akiknek közösségi finanszírozásban 10 millió forintot kellene összeadniuk, hogy megvalósulhasson a kezdeményezés. Amennyiben sikerrel járnak, a Duna bal partjánál, Lipótvárosban a világörökségéhez tartozó Dunakorzón helyeznék el a valaha élt egyik legnagyobb rockzenész szobrát.
Gyarmati a koncert.hu-nak még 2019 végén azt mondta a szobor koncepciójáról is: „Mint köztudott, Freddie egy igen megható gesztust tett nemzetünknek, a kezéről olvasva megtanulta az egyik legismertebb népdalunkat, a Tavaszi szél vizet áraszt címűt, hogy azt aztán a jelen levő ezrekkel együtt énekelje el. Nem lehet kérdés, hogy a bronzból készítendő alkotásnak ezt a jelenetet kell ábrázolnia.”
Freddie Mercury 2020-ban lenne 74 éves. A minden idők egyik legnagyobb énekes-dalszerzőjének tartott, eredetileg Zanzibáron született Mercury 1991. november 24-én AIDS-betegségből fakadó szövődmények következtében hunyt el, életműve, melyben gyakran az opera és a rockzene stílusjegyeit ütköztette, és elképesztő színpadi jelenléte okán is a rockzene egyik legnagyobb legendájává vált, olyan előadókat inspirált, mint Kurt Cobain, Axl Rose, vagy Robbie Williams.
Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.
Sting 2022. szeptember 29-én emlékezetes koncertet adott Debrecenben
Az utolsó Ambrózy-kaland nem marad el a korábbiaktól.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.