- Ectopolis
- 2022. január 13. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Peter Steele, az 1990-es évek egyik legvalószínűtlenebbül széleskörű sikert aratott bandája, a Type O Negative énekese, frontembere, dalszövegírója a héten ünnepelte volna 60. születésnapját. Az óriás termetű, utánozhatatlan hangú zseni már 12 éve nincs köztünk, és most végre bepillanthatunk élete eddig elhallgatott részleteibe is.
Jeff Wagner rockújságíró Soul on Fire: The Life and Music of Peter Steele című átfogó portréja 2014-ben jelent meg az Egyesült Államokban, és komoly szakmai sikert aratott. A kötet végigkövette Peter Steele egész életét a katolikus iskolában eltöltött ifjú évektől a magánéleti válságokkal, függőségekkel, depresszióval kiegészült MTV-sikerekig, aztán a 2000-es évek vegyesebb fogadtatású sorlemezeiig, végül az utolsó turnéig.
Peter életéről és a banda sikereiről korábban EBBEN a cikkben az évforduló kapcsán írtunk részletesen, többek közt úgy fogalmaztunk: „Le merném fogadni, hogy a drogok mocskába merülő Petert egy idő után már kizárólag a zene iránti feltétlen rajongás, és a dalszerzés öröme tartotta életben, annál is inkább, hiszen még a banda legelső megjelenő lemeze előtt már túl volt első öngyilkossági kísérletén. A Type O Negative kétségkívül menekülést jelentett a mindennapi problémák, az életét elárasztó lelki démonok elől, és furcsa kettősség, hogy emellett egy végtelenül vitriolos humorú, szimpatikus embernek tűnt, aki zokszó nélkül mesélte el, mi fáj neki, és gyanítom, hogy egy ponton saját zenéjét mások számára is gyógyító hatásúnak gondolta.”
Jeff Wagner könyve most Dudich Ákos fordításában és a Konkrét Könyvek gondozásában kerül forgalomba, ami már eleve garancia a minőségre, hiszen Dudich Ákos felelt korábban többek közt a Pantera basszusgitárosának, Rex Brown önéletrajzának magyar változatáért. A Wagner-könyv magyar kiadása a Fekete Zaj fesztivál támogatásával jelenik meg, aki előrendeli a könyvet, annak a neve felkerül az egyik oldal fejlécébe is. Előrendelést IDE kattintva tudsz leadni, a tervezett megjelenés 2022. március 31.
Korunk egyik legkeresettebb filmzeneszerzője az áprilisi koncert után újra visszatér a magyar fővárosba.
A kötet idehaza is megjelenik még idén szeptemberben.
1992. április 24-e Freddie Mercury legendájának ünnepe volt.
Az ukrán-orosz konfliktusban ők így akartak állást foglalni.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.