- Tegdes Péter
- 2020. szeptember 28. | Becsült olvasási idő: 5 perc
Úgy tűnik, a második világháború kiapadhatatlan téma nemcsak az írók, de a filmkészítők számára is. Mivel egyre több könyv és film kerül a piacra, ami a náci Németország rémtetteit vagy a háború katonai eseményeit, netalán a ’30-as, ’40-es évek társadalmi átrendeződéseit mutatja be, az olvasó- vagy nézőközönség egyre válogatósabbá válhat, mivel egyre nehezebb olyat mutatni, ami még az újdonság, különlegesség erejével hathat ránk. Egy Amerikában már bejáratott, nálunk csak most debütáló írónő, Meg Waite Clayton is beszállt a versenybe: Az utolsó vonat Londonba című regénye a nácik által megszállt területen élő zsidó gyerekek kimenekítését meséli el.
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba
A korábban ügyvédként dolgozó Clayton hatodik könyve az Amerikában tavaly megjelent Az utolsó vonat Londonba, de regényei között többéves kihagyások is akadtak, első alkotása még 2003-ban került a könyvesboltokba. Jelen kötetének eseményei két szálon futnak. Egyrészről Bécsből, másrészről Hollandiából indul a történet, még 1936-ban, vagyis még az Anschluss előtt, de már Hitler hatalomra kerülése után. Vészjósló és vészterhes idők voltak ezek, amikor csak a naivabbak hittek abban, hogy Hitler erőszak és háború nélkül csatol egyre több területet náci birodalmához, a zsidókat pedig békében hagyja.
A Hollandiban élő Truus Wijsmullernek két nagyon fontos jellemzője van: szereti a gyerekeket és erős a felelősségtudata. Mivel a házasságban élő asszonynak nem született saját gyereke, élete legfőbb céljának tekinti, hogy minél több árvasorsra jutott zsidó kisgyereket menekítsen ki Németországból, ameddig még lehet, és nem zárják le teljesen a határokat, amiken már így is veszélyes mutatvány oda-vissza járkálni.
A történet másik főhőse a tizenhét éves, drámaírói ambíciókat dédelgető Stephan Neumann, akinek édesapja egy híres bécsi csokoládégyáros. A fiatal és ártatlan Stephan szemszögén keresztül láthatjuk, hogyan válik a független Ausztriából egy Hitler akaratát kiszolgáló bábállam, változnak lakosai büszke osztrákokból megalkuvókká vagy lelkes szélsőjobbosokká. A zsidó Stephan az idő múltával kénytelen beismerni, az ő családját is elérte Hitler zsidók elleni bosszúhadjárata: apját munkaszolgálatra küldik, apja nővérének férje pedig átveszi a csokoládégyár irányítását, elvileg azért, hogy megóvja a náciktól és később majd visszaszolgáltassa a Neumann családnak, ám a gyakorlatban tettét inkább a kapzsiság irányítja.
Kérdés volt, lehet-e még bestsellert írni a második világháború borzalmairól? A válasz igen.
Stephan egyetlen szerencséje ebben a véres időszakban, hogy családjával nem a zsidók által legjobban kedvelt negyedben laktak, hanem attól távolabb, így egy picivel hosszabb ideig tudnak észrevétlenek maradni a nácik előtt. A kamasz fiú szála természetesen nem marad szerelmi sztori nélkül, belehabarodik a keresztény Zofie-Helene-be, akinek a családját szintén érinti Hitler haragja. A lány édesanyja egy független lapnál dolgozik, melynek cikkei felbosszantják a nácikat, ezért elhallgattatják az asszonyt. A könyv alapfelállása izgalmas, az olvasó pedig úgy gondolhatja, innen még ezerfelé kanyaroghat a történet, a két cselekményszál izgalmasan fonódik majd egybe, a szereplők jellemfejlődésen mennek keresztül, a náci terror egyre inkább érezhető közelsége egyre feszültebbé teszi a történetet.
Csakhogy ez nem így történik. A könyv cselekményei fájdalmasan kiszámíthatóak, szerkesztéséből pedig szembeötlővé válik, milyen sok felesleges fejezet maradt a történetben, melyek kihagyása csak javított volna az élményen. Egy átlagos fejezet Clayton művében három-négy oldal, de akad féloldalas is. A rövid, jelenetszerű fejezetek megakadályozzák, hogy a cselekmény gőzerővel hömpölyögjön előre, feltéve, hogy erre egyáltalán képes-e egy ennyire nyilvánvaló történetmesélés. A könyv másik nagy buktatója, hogy bár Truus Wijsmuller és Stephan sztorija egy ponton összeér, az egész nem tart tovább két pislogásnál, ami hiányérzetet kelthet az olvasóban.
A könyv címe, Az utolsó vonat Londonba is csalóka kissé, mert (vigyázat, spoiler!) az zsidó gyerekek végül tényleg Londonban kötnek ki, erre csak a könyv végén kerül sor, a gyerekek nem is tudják, hogy Londonba fognak kerülni, nem is földi paradicsomot jelentő Londonon van a hangsúly a történetben, hanem a holland-német határon való átszöktetéseken és az egyre antiszemitábbá váló Bécsen.
Az utolsó vonat Londonba nemzetközileg is jól teljesít
De hogy valami pozitívat is írjunk a könyvről, Clayton egy nagyon izgalmas erkölcsi dilemmát is megörökít könyvében. Leírja, hogy Hollandia, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hogyan próbálta meg magát függetleníteni a Németországban történtektől, mennyire féltek attól, ha befogadják a zsidó menekülteket, saját állampolgáraik ellenszenvét, életszínvonaluk csökkenését idézik elő. Egy ponton úgy próbálták megoldani a problémát, hogy csak azokat a zsidókat engedték volna be országukba, akiknek kellő vagyona van, így nem szorulnak majd az állam támogatására. Csakhogy ez az elképzelés alapjaiban bukott meg, mivel a náci Németország minden ingóságuktól megfosztotta a zsidókat, akik útlevelet is csak hosszas várakozás után tudtak beszerezni, ha tudtak egyáltalán. Az emberi élet, tegyük hozzá, gyerekek életei, így vált politikai kérdéssé. A második világháború kirobbanásának küszöbén az emberi életek megmentése helyett az érdek és a haszon továbbra is sokkal fontosabb címszavak maradtak a demokratikus világ politikusai számára.
Az utolsó vonat Londonba akár egy végtelenül izgalmas és szívbemarkoló történet is lehetett volna, ha talán egy kicsivel több időt szán rá az írónő, hogy elmélyíthesse szereplői lelki dilemmáit, és kevésbé kiszámítható cselekményszövést választ. Ha valaki még nem merült el teljesen a második világháborút feldolgozó könyvek világában, valószínűleg tetszeni fog neki Clayton regénye, hiszen kétségtelen, hogy nagyon eredeti és izgalmas nézőpontból közelíti meg a témát – az már más kérdés, hogy idejekorán kifogy a szuszból.
Ahogy a dél-amerikai országok irodalma, úgy bizony Japán ízei is eltéveszthetetlenek.
Kisemberek szélmalomharca a múlt árnyaival.
A rendező hét év után érkező filmjében illusztris névsor jött össze.
A kényszerhelyzet szülte otthoni estéket érdemes minőségi szórakozással elütni.
Krasznahorkai László az orosz-ukrán háború anekdotáját használta a beszédhez.
Egy magyar képregény, mely felveszi a kesztyűt a nyugattal.
A rendező epikus bűnügyi drámát ígér, megtörtént esetek alapján.
Érdekes téma, felemás megvalósítással.
