• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
The Way Back (2020)

Filmkritika

Lehet, hogy Ben Affleck nem jó színész, de ez élete szerepe – Filmkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Rajongok az olyan filmekért, melyekben a lecsúszott kisember megmutatja, valójában mire képes az elszántság és a bátorság. Rajongok a jó sportfilmekért, melyek hátborzongató módon képesek ábrázolni az emberi kitartás halhatatlan erejét, vagy épp egy csapatsport esetén a feltétlen bajtársiasságot és önzetlenséget. Ezekben a filmben van valami felemelő, ami a világban zajló viszontagságok ellenére is képes elfeledtetni velem a mindennapokat, és visszaadni az emberi fajba vetett hitemet. Nos, Ben Affleck új filmje, a The Way Back, az A visszaút részint mindkét feltételnek megfelel, részint egyiknek sem, mégis fontos film, és nem azért, mert Ben Affleck jó színész, hanem mert egy olyan szerepet választott magának, mely nem csupán bátran reflektál saját életére, de talán az abban gyökerező traumákat is képes feloldani.

The Way Back (2020)

The Way Back (2020)

Ha kosárlabda és sportfilm, akkor részemről a Carter edző igazi etalonnak számít. A lecsúszott gimis csapat a suli egykori sztárjátékosa – a kiváló Samuel L. Jackson alakításában – kezében nem csupán erőre kapó, és összekovácsolódó, de a férfivá válás útján is elinduló férfiak gyülekezetévé tesz, mely nem csupán a csapatsport bajtársiasságának megmentő szerepére világít rá, de arra a feltétlen harcra is, ahogy ezek a rendkívüli fiatalok valóban rendkívülivé válnak, és bár a társadalom lényegében lemondott róluk, ők harcba szállnak a sztereotípiák ellen. Ez a típusú attitűd egyértelműen hiányzik Gavin O’Connor új filmjéből, de ismerve a rendező korábbi, zseniális sportfilmjét, a Warrior – A harcost, ezen nincs is mit csodálkozni.

Ahogy akkor a ketrecharc brutalitásán át egy, a múltbéli traumák mocskában sínylődő, szétszakadt család férfitagjainak egyesítésén fáradozott, úgy ezúttal egyetlen ember megváltását igyekszik bemutatni.

Jack Cunningham (Ben Affleck) egykor a gimi sztárjátékosa volt, legjobb meccseiről azóta is legendák keringnek a város kocsmáiban, rekordjai díszítik a csarnok falát, ahol egykori csapata jelenleg a sereghajtó szerepét tölti be. Jack építőipari munkás, aki kevés dolgot mutathat fel: egy szörnyű, múltbéli trauma miatt széthullóban lévő házasság, egy anya és egy testvér, akiktől mindinkább elidegenedik, az egyetlen mentsvára pedig a hűtőjében sorakozó sok tucatnyi doboz sör. Jack gyakorló alkoholista, akit aztán régi iskolája – mintegy alapozva múltbéli sikereire – helyettesítő edzőnek kér fel egykori csapata élére, amíg az eredeti tréner szívinfarktusából lábadozik. Jack pedig rátalál valamire a fiatal, sikeréhes fiúk közt, amit régóta nem érzett. A film a szinopszis alapján a bevált sablonokat követi, de tulajdonképpen csupán eddig a pontig, innentől ugyanis a csapat, vagy a csapat sikerei nem is igazán a csapatról, sokkal inkább Jack személyes rehabilitációjáról szólnak.

The Way Back (2020)

The Way Back (2020)

A visszaút semmiképpen sem tekinthető a szó klasszikus értelmében vett sportfilmnek; a kosárlabda inkább csak egyfajta keret, akárcsak a Warrior – A harcos esetében. Egy allegória arra a mérhetetlen dühre, amit a múltbéli traumák csalogatnak felszínre, és amit az ember egészen a rádöbbenésig az alkoholhoz hasonló fájdalomcsillapítókkal tompít. A sport ugyanakkor nem a megváltás, csupán egy azt elősegítő katalizátor, amit tökéletesen jelenít meg O’Connor filmje, aki bár nem képes annyira méregerős atmoszférát és feszültséget generálni, mint a fentebb többször hivatkozott remekműve esetén, de ezúttal nem is ez a fontos. Hiába ugyanis a csapat és a csapatsport, A visszaút egyetlen ember története, és ahogy a The Father kritikájában írtam, fontossága abban rejlik, hogy a társadalom minden szegmensére kiterjedő lélektani problémák mezsgyéjén egyensúlyozik, ugyanakkor nem tör pálcát a minden egyes este alkoholgőzbe fulladó főszereplője felett.

Ben Affleck tökéletes választás volt a szerepre. Nem feltétlenül azért, mert mondjuk egy Jake Gyllenhaal, vagy egy Benedict Cumberbatch nem lett volna képes milliószor árnyaltabban életre kelteni a karaktert, sokkal inkább azért, mert A visszaút története meglepően személyes áthallásokat mutat Affleck valós énjével és életével.

Az a bátorság, amivel ő maga bevállalta, hogy mintegy saját függőségére is reflektál O’Connor filmjében, igazán lenyűgöző, és ritkán látni azt, hogy színész és karakter ilyen észrevétlenül válik azonossá valaki olyan kezében, akit egyébként alapvetően nem a nagyformátumú és hiteles alakításairól, vagy széleskörű művészi eszköztáráról ismerünk.

Félreértés ne essék, Afflecket kiváló rendezőnek tartom, nincs filmje, amit ne szeretnék (még Az éjszaka törvényével is elvoltam), de objektíven nézve, különösen kortársaihoz, vagy a feltörekvő generációhoz hasonlítva, nem túl jó színész, az azonban kétségtelen, hogy A visszaút így is élete szerepe feltétlen és ritkán látható önazonossága miatt. Ettől pedig számomra végtelenül szimpatikus lesz az általa életre keltett figura, és személy szerint ő maga is, mert Jack Cunningham nem csupán terápia, de alighanem egyfajta feloldozás is önmagára nézve.

The Way Back (2020)

The Way Back (2020)

A visszaút tehát lényegében egy sportfilmbe oltott karakterdráma, amiben messze nem a sport dominál. A csapat tagjairól – egy kivétellel – alig-alig tudunk meg valamit, de O’Connor nem is rejti véka alá, hogy ez a történet elsősorban nem róluk szól, hogy ők csak eszközök abban a viszontagságos folyamatban, hogy visszaadják egy eltévelyedett ember hitét az élet értelmében. A rendező ráadásul mindezt finoman, a legcsekélyebb szájbarágás nélkül viszi véghez, mesterkéltségtől mentesen, hogy ettől mindannyian úgy érezzük, Jack élete, az ő személyes harcai, és démonai akár a mieink is lehetnének, és az élet nem kell, hogy törvényszerűen a múlt árnyairól szóljon, mert az árnyak legyőzhetőek, de a legyőzésükhöz a bátorságon át vezet az út.

Aki tehát a Warrior – A harcos szívet tépő testvérharcát, vagy a Csoda a jégen világrengető sporttörténelmét várja, azt hiszem, egyaránt csalódni fog. A visszaút ugyanis valóban valahol a kettő közt lavírozik, amivel sajnos épp azt éri el, hogy nem képes kiemelkedni a hasonló sportmelodrámák sorából, és bizonyára nem válik olyan emlékezetessé, mint a Rocky, vagy az Emlékezz a titánokra, de nem is ezért fontos.

A film egyértelmű, és legfontosabb eleme maga Ben Affleck, aki soha nem volt ennyire jó, igaz, soha nem is segítette ennyire egy-egy szerep, és jár neki a kalapemelés, hogy úgy mert önkritikát gyakorolni, hogy azt a világon bárki láthatja. Hollywoodban manapság is meglehetősen ritka ez a fajta bátorság.

Kapcsolódó cikkek

Minari - A családom története (2021)

A koreai álom, avagy sehol sincs kolbászból a kerítés – Filmkritika

A Minari – A családom története hétköznapi film, mert megmutatja, milyenek a mi hétköznapjaink is.

Külföldi Oscar-díjak Hollywoodban

Túl Hollywoodon – 9 Oscar-díjas film 9 különböző országból

Avagy az élet Hollywoodon kívül, amit még Hollywood is értékelt.

Szigorú itészek – Legendás filmek, melyeket ki nem állhatott a korabeli kritika

Kultikus alkotások, melyek megítélésének jót tett a premier óta eltelt idő.

A zálogos (1964)

Hollywood-i akták 45. – A zálogos (1964)

Sidney Lumet mára némileg elfeledett klasszikusa számos téren az első volt Hollywoodban.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Ernest Hemingway

    Így írtak ők – 6 világhírű író, 6 különböző munkamódszer

    Az írás nem egzakt tudomány, ezek pedig nem tanácsok az írópalántáknak.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. július 23.

    A koreai álom, avagy sehol sincs kolbászból a kerítés – Filmkritika

    A Minari – A családom története hétköznapi film, mert megmutatja, milyenek a mi hétköznapjaink is.

    • 2021. július 19.

    Középszerű kalandok a biológiai hadviselés korában – Filmkritika

    A legmegosztóbb zombis kaland, amit eddig láttál.

    • 2021. július 15.

    A fogyasztói kultúra kritikája ezúttal a pénzpiaci kapitalizmus bűntetteiben manifesztálódik – Filmkritika

    A Vonat Busanba kiváló a maga zsánerében, nem úgy a folytatás.

    • 2021. július 7.

    A jövő háborúját a ma emberei vívják meg – Filmkritika

    Egy film, amiben nincsen egyetlen képkocka, amit ne loptak volna valahonnan.

    • 2021. június 30.

    Zombiautók és tengeralattjáró-üldözés helyett űrverseny – Filmkritika

    A koncepció változatlan, az autók pedig még mindig rommá törnek.