- Vitkolczi Ildikó
- 2022. november 9. | Becsült olvasási idő: 1 perc
A Harry Potter-sorozat befejezése után öt Legendás állatok-filmet tervezett a Warner Bros. stúdió. Azonban jelenleg nem biztos, hogy folytatódik a sorozat.
A korábban remélt bevételek elmaradása, illetve a színészek körüli botrányok (Johnny Depp, Ezra Miller) miatt vált kérdésessé a 4. rész leforgatása. Korábban a forgatókönyvvel is voltak gondok, így a Dumbledore titkai megírásához David Yates társszerzőnek kérte fel Rowling mellé Steve Klovest, aki a Potter-filmek forgatókönyvének megírásánál is közreműködött.
Áprilisban a Variety arról írt, hogy egy újabb folytatás leforgatását a stúdiók a harmadik rész sikerétől tették függővé. Azonban a Dumbledore titkai a 200 millió dolláros kiadáshoz képest (reklámköltség nélkül) csak 405 milliós bevételt hozott (miközben az első film bevétele 814 millió, a második filmé 655 millió volt).
Most az IndieWire magazin készített interjút a főszerepet alakító Redmayne-nel, aki azt közölte, nem tudja, lesz-e még lehetősége rá, hogy ismét belebújjon Göthe Salmander bőrébe. Szerinte ebben J. K. Rowling és a rendező David Yates, valamint a Warner Bros. dönt, ő azonban reménykedik, mivel nagyon kedveli Göthe karakterét.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.