- Ectopolis
- 2020. március 16. | Becsült olvasási idő: 5,5 perc
Tóth András írása…
2020. február 26. – 29. között 5. alkalommal ismét megrendezésre került a Magyar Mozgókép Szemle a Corvin Moziban. Az eseményen 59 alkotást lehetett megtekinteni, melyek közül kerültek ki a Magyar Filmdíj nyertese(i). A négy nap alatt igyekeztem minél több, különböző filmet megtekinteni, ezekről következik most egy összefoglaló első része.
Érdekes jelenség a magyar filmeknél, de talán nemzetközi szinten is elmondható, hogy kevés a jövőbe tekintő vagy legalább a jelenre reflektáló alkotás. A hét darab filmből, melynek megtekintését bele tudtam zsúfolni ebbe a néhány napba, mindössze kettő volt, ami jelenkorunkban játszódik. Ez persze nem reprezentatív, de a tendencia tagadhatatlan. Természetesen ez beleillik a jelenlegi popkultúrába, ami egyértelműen a retro korszaka. A remake és a reboot korát éljük. Egyrészt izgalmas, hogy a technológiai újítások mennyi új lehetőséget adnak, hiszen a Star Wars-ban is megjelent Carrie Fisher vagy ahogyan a Szárnyas fejvadász 2049-ben megalkották Sean Young (Rachel replikáns) fiatalkori külsejét és mozgását. Másrészt némi nyugtalanságot és főleg ambivalens érzéseket kelt (legalábbis bennem biztosan) a régi filmek és régi korok iránti elkötelezettség.
A reboot és remake áradat könnyen magyarázható a filmstúdiók biztonsági játékaként, ahogyan a Marvel filmek is valami hasonló dimenzióban mozognak. Már nem éri meg újjal próbálkozni és bevállalni egy esetleges bukást. Kevés az egyedi ötleten alapuló, jelenkorra reflektáló alkotás a mozikban. Szerencsére ezek nem vesztek ki, hiszen a filmszolgáltatók most megveszekedve üldözik a következő Trónok Harcát. Ezzel csupán annyi a gond, hogy Magyarországon nem hiszem, hogy bejáratott rendszere lenne például a Netflix szponzorált filmek elkészítésének. Ezért egyelőre maradnak az itthoni léptékben mérve nagyobb költségvetésű magyar mozifilmek.
Magyar Mozgókép Szemle
Dávid Gyula irodalomtörténészről készült portréfilm, aki az erdélyi vetületét meséli el az ’56-os eseményeknek. 90 évesen is kitűnő egészségnek örvendő, a szakmájában igen elismert és nagyra tartott férfi története a Kolozsváron és környékén megélt megtorlásokról, melynek ő maga is részese volt. Egy korábbi (1993-as) felvételből is találni belecsempészett momentumokat, beszélgetéseket, melyet a helyiek, illetve a helyi börtönben raboskodók 10 évente megrendezett találkozóján készítettek. Dávid Gyula tanárként dolgozott és rendszeresen vitte ki diákjait a közeli temetőbe az erdélyi magyar költők sírjaihoz. Természetesen tisztában volt vele, hogy mik a veszélyei ennek, de igyekezett ezt kordában tartva és figyelmesen csinálni.
Sajnos egy ilyen rendszerben a tények és a valóság kevés súllyal bírt, így amikor valakinek szemet szúrt a tevékenysége már nem volt visszaút és megismerhette a rendszer legmélyebb bugyrait, amit akkoriban sokan megjártak. Dávid Gyula igen figyelemre méltó élete izgalmas helytörténeti körút alatt kerül kibontásra. Tiszteletet érezve Dávid Gyula munkássága és hosszú, eseményekben gazdag élete iránt eltekintek attól, hogy magát a filmalkotást minősítsem, mivel sajnálatos módon egyetlen jó szót sem tudok mondani, beárnyékolni az ő élettörténetét pedig nem szeretném. Egy nagyra becsült ember életének méltatlan megörökítése ez a film.
Néhány mondat a szabadságról
F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült alkotás 1944 Budapestjére kalauzolja a nézőt. Klára, akit nagynénje nevel, küszködik a nővé válással, ennek okán ismeri meg a történet másik főszereplőjét, Aladárt, azaz Aldót, aki a nőgyógyásza. Kettejük között egy érdekes kapcsolat alakul ki, ami a szerettek elvesztésére adott sajátos reakció. Míg Aldo gyászol, addig Klára még a tagadás fázisában próbálja átvészelni a háborút követő időszakot. A nővé válás egy nő életének legsebezhetőbb időszaka és ez Kláránál egybeesett a magyar történelem (talán a világtörténelem) egyik legkeményebb, legembertpróbálóbb, és legérzéketlenebb korszakával. Feldolgozni egy szerettünk elvesztését elképzelhetetlenül nehéz és talán egy életen át tartó munka, de azt feldolgozni, hogy egyedül maradtál a kérdéseiddel, amikor alapvetően rengeteg kérdésed van a világról, szavakba önthetetlen. Mindezt egy olyan világban, ahol mindenki a sebeit igyekszik gyógyítani és senki sem tudja a választ a kérdésekre.
Egy kosztümös film, aminek ismét sikerült a második világháborút, illetve a holokausztot egy másik szemszögből bemutatnia. Megvilágítja azoknak az embereknek a szenvedését, akik nem járták meg az internáló táborokat, viszont mégis megjárták a poklot. Széttépett családok, eltűnt emberek és a kommunizmus, ahogy fekete lyukként magába szív mindenkit, akik korábban még valakinek a barátai, gyerekei, szerettei, szerelmei voltak. Hiánytalan színészi munka a főszereplők terén és minden ízében profi alkotás. A történet vége számomra hagy némi kívánnivalót maga után, de mindent egybevetve ez egy remek film, amit mindenkinek érdemes megtekinteni. Kizárólag angol felirat nélkül, mert sajnos az nevetségen rossz lett és felettébb irritáló.
Akik maradtak
Egy újabb kosztümös film, ami még messzebb repíti a nézőt visszafelé az időben, és a magyar történelemben, egészen a monarchia bukásáig. A történet szerint Boldvay Isti, egy könyvelő és felesége Éva a megszokott polgári életüket tengetik friss házasként. A munkahelyén azonban felpiszkálják Isti fantáziáját idősebb kollégái, akik ostoba életfilozófiájukat adják elő neki szinte törvényként, amit Isti némi kétellyel ugyan, de magáévá tesz. Leginkább a feleségekről és úgy általában a nőkről szólnak ezek az életigazságok, amik egyre mélyebben emésztik a friss házast és végül olyan cselekedetekbe hajszolják, amiket ő maga sem gondolt volna korábban. Olyan színészekkel tarkított a stáblista, mint Cserhalmi György, Gáspár Sándor, Pindroch Csaba, Reviczky Gábor, Fesztbaum Béla. A film Móricz Zsigmond azonos című kisregénye alapján készült.
Kétség sem fér Móricz Zsigmond nagyságához és biztos vagyok benne, hogy leírva megállja a helyét a sok belső monológ, amiket a kimondott szavak érdekes kontextusba helyeznek, de ez a történet, ebben a formában filmként elég harmatos. Egy történet, ami nem fut ki sehova és semmiféle relevanciája sincsen. Egy olyan korban játszódik, ami már mind erkölcsileg, mind társadalmi berendezkedés szempontjából megérthetetlenül távol van, így tulajdonképpen egy érdekes történet, ami után úgy jövünk ki a moziteremből, ahogy bementünk. Pedig a regény remek alapját szolgálta volna egy átdolgozásnak, rendkívül érdekes lehetett volna, ha modern környezetbe ültetik. Sőt a jelenlegi hozzáállás a párkapcsolatokhoz, illetve alapvetően az emberi kapcsolatokhoz sokkal silányabb és sekélyesebb, mint a 20. század elején, így még érthetőbb lenne Isti bizalmatlansága. Kihagyott lehetőségnek érzem, mivel így egy teljesen irreleváns alkotás született ahelyett, hogy egy a jelenre reflektáló, társadalomkritikus mozi lett volna.
A házasságtörés
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
