
- Kovács Krisztián
- 2020. január 20. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Manapság már szerencsére a kilencedik művészet rajongói több fontos képregényes eseményre is ellátogathatnak az ország több pontján, ebből az egyik legfontosabb kétségtelenül a tavaszi és őszi rendszerességgel megrendezésre kerülő képregénybörze, melyre legközelebb épp a nemzeti ünnepünkön kerül majd sor.
Nemzeti ünnepre esik a következő képregénybörze
A megszokott módon, a Kingpin Kiadó szervezésében 2020. március 15-én kerül majd sor a következő Tavaszi Képregénybörzére. A rendezvény immáron 43. alkalommal kerül lebonyolításra, immáron másodszor új helyszínen, a 7. kerületben, a Városligeti fasor 17-21. szám alatt, ahol a szokott formában, gimnáziumi termekben szerezhetik majd be az érdeklődők a számukra áhított képregényeket. Az utóbbi években meglehetős felfutás alatt lévő hazai piac egyébként is elkényezteti a rajongókat, amire jó példa, hogy bár még két hónap van hátra a börzéig, már most több mint egy tucat megjelenő újdonságra lehet készülni.
Az eddigiek alapján érkezik majd a Kingpintől Peter Parker Pókember, Y – Az utolsó férfi, Batman, Mega Marvel és Hihetetlen Pókember is, a Vad Virágok egy Hellboy Omnibust hoz majd, és jön új Walking Dead is, és most még tulajdonképpen a bejelentések legelején járunk, az elkövetkező hetekben vélhetően sorra érkeznek majd a hírek a közelgő kiadványokról.
A börzén a megszokott módon nem csupán kiadók, de magánemberek is árusíthatják gyűjteményüket, így egészen biztos, hogy ritkaságok is felbukkannak majd az asztalokon, melyeket egyébként 2000 Ft + a belépő díja ellenében lehet bérelni, az asztalfoglalás február 1-től érhető el a marvelplusz@gmail.com e-mail címen.
A kétszeres Oscar-díjas színész nem először kirándul az irodalom terepére.
1962 nyarán jelent meg először Peter Parker a Marvel paneljei közt.
Morpheus először a Netflixen teszi majd tiszteletét nyár végén.
A Cthulhu-kultusz a popkultúra és a művészetek újabb rétegét vett birtokba.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.