• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
J. R. R. Tolkien 1971-ben Oxfordban

Hírek

Még mindig akadnak kiadatlan esszék J. R. R. Tolkien irodalmi hagyatékában

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Bár Christopher Tolkien tavaly januári halálával úgy tűnt – sőt, a legutolsó kötet, a Gondolin bukása előszavában ő maga is ezt írta – lezártnak volt tekinthető Középfölde története, most az író örökösei mégis engedélyt adtak néhány, korábban publikálatlan esszé közzétételére, mely aztán egy újabb posztumusz Tolkien-kötetet eredményezett.

Májusban jelent meg angol nyelvterületen a The Nature of Middle-Earth című kötet Carl F. Hostetter, Tolkien-szakértő szerkesztésében. A gyűjtemény a tolkieni hagyaték még mindig publikálatlan, de nagyrészt befejezett esszéiből nyújt válogatást, melyben a szerző A hobbit, és A Gyűrűk Ura írója Középfölde természetrajzát, mítoszait, biológiai és ökológiai vonásait fejtette ki. Hostetter egyáltalán nem számít kezdőnek a pályán, hiszen egészen halálig együtt dolgozott Christopher Tolkiennel a hagyaték rendezésében, így közvetlenül a Húrin gyermekei, a Beren és Lúthien, valamint a Gondolin bukása című kötetben is közreműködött.

A gyűjteményt a HarperCollins kiadó adta ki; Chris Smith, a kiadó igazgatója azt mondta, hogy bár Tolkien A Gyűrűk Ura 1954-es, és 1955-ös megjelenése után már nem jelentetett meg életében más írást, egészen a haláláig megállás nélkül dolgozott Középfölde világának bővítésén. Smith szerint az új gyűjtemény valódi kincsesláda, mert az írásokból érződik, hogy maga az író is akkor fedezte fel világa bizonyos vetületeit, így egészen fantasztikus élményt kínál majd az olvasóknak, ráadásul szó esett arról is, hogy messze nem biztos, hogy ez az utolsó ilyen jellegű válogatás, mely az 1973-ban elhunyt író máig kiadatlan írásaiból szemezget.

Jelen esszék többek közt foglalkoznak a tündék halhatatlanságával, Gondor földrajzával, Númenor állatvilágával, vagy épp a reinkarnáció jelenségével. Magyar megjelenésről egyelőre nincs hír, de csodálkoznánk, ha sokat váratna magára. Tolkien világával részletesen ebben a cikkben foglalkoztunk, itt megemlékeztünk Christopher Tolkien munkájának jelentőségéről, itt összegyűjtöttünk néhány regényt, melyek biztosan nem léteznének A Gyűrűk Ura nélkül, végezetül pedig itt beszélgettünk Gálvölgyi Judittal, többek közt a Gondolin bukása fordítójával.

Kapcsolódó cikkek

A boncolás titkos művészete – Könyvkritika

Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!

Konkurens kiadók összefogásából született az új budapesti könyvkuckó

Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.

Kertészkedés és helytállás nehéz időkben – Könyvkritika

Független nők helytállása háborús időkben

/Forrás: oregiskola.hu/

Amikor a Föld szilánkokra szakadt – Christelle Dabos Tükörvilág-sorozata

A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Andor / Disney+ / forrás: https://en.as.com/

    A Zsiványos nevű űrkalóz, és mindaz, amit nem akartál tudni a lázadásról – Sorozatkritika

    A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. december 1.

    A Zsiványos nevű űrkalóz, és mindaz, amit nem akartál tudni a lázadásról – Sorozatkritika

    A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.

    • 2022. november 21.

    A boncolás titkos művészete – Könyvkritika

    Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!

    • 2022. november 9.