- Ectopolis
- 2022. szeptember 9. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Don DeLillo-t szokás a három legnagyobb élő amerikai író közé sorolni Cormac McCarthy és Thomas Pynchon mellett, és bár a veterán szerző idén novemberben már a 85-öt töltötte, Hollywood most kezdi igazán felfedezni magának életművét, melyet az is bizonyít, hogy egyidejűleg több adaptáció is készül a regényeiből.
DeLillo-t az 1985-ös Fehér zaj című regénye tette igazán ismertté – többek közt elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat is – a média és a fogyasztói társadalom rákfenéit éjfekete szatírával és metsző társadalomkritikával ábrázoló műből Noah Baumbach készített adaptációt a Netflixre, a főszerepben Adam Driverrel és Greta Gerwiggel. Közben egyébként szintén a Netflix megvásárolta DeLillo legutóbb, a COVID ideje alatt írt és megjelent műve, a magyarul még nem elérhető The Silence megfilmesítési jogait is.
Januárban a The Los Angeles Times arról számolt be, hogy film készül a szerző 1988-as művéből, mely idehaza A mérleg jegyében címmel jelent meg, és mely több szemszögből, meglehetősen eklektikus narratívával meséli el az 1963-as Kennedy-merénylethez vezető utat, annak utóhatásait, és a benne érintett emberek életét, különös tekintettel Lee Harvey Oswaldra, és kutatva az FBI és a CIA felelősségét az ügyben. Utóbbi regényt James Ellroy is kedvencei közt emlegeti, elmondásai alapján sosem lett volna képes megírni Amerikai tabló című művét, ha nincs DeLillo. A mérleg jegyében születésével ITT foglalkoztunk részletesen.
A szerző egyébként a kritikusok szerint 1997-ben írta meg magnum opusát, mely az Underworld címet kapta. A közel 900 oldalas monstrum öt évtized történetét meséli el a második világháború végétől, reflektálva az amerikai történelem legfontosabb eseményeire. A Nemzeti Könyvdíjra, és Pulitzer-díjra is jelölt művet a The New York Times 2006-ban az elmúlt 25 év második legjobb amerikai regényének nevezte Toni Morrison A kedves című regénye mögött. A Deadline információi szerint Ted Melfi fogja elkészíteni a könyv sorozatadaptációját, noha erről egyelőre több konkrétumot nem tudni még. Don DeLillo életéről ITT írtunk portrét, tavaly pedig interjúztunk is a legendás szerzővel, melyet ITT tudtok elolvasni, lentebb pedig láthatjátok az film első előzetesét:
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.