• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
J. K. Rowling: A karácsonyi malac

Hírek

Mesebeli kirándulás J. K. Rowling fantáziájának mélyére – Könyvkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

A karácsonyi malac különös történet. Különös, mert ahhoz képest, hogy karácsonyi történet, kevés benne akár a szirupos jelenet, akár a valódi, fénylő, karácsonyi boldogság. Sokkal több benne a szomorúság, a veszteség fájdalma, a harag, sőt, a félelem is. Ennek ellenére ajánlom olvasásra, sőt, akár közös, családi felolvasásra is, és aztán egy jó nagy beszélgetésre együtt. Mert A karácsonyi malac egy kicsit olyan is, mint egy, a gyerekeknek szánt mitológiai történet, amiben a főhős lemegy az Alvilágba, hogy megkeresse elvesztett barátját, és kiszabadítsa onnan. És csakis rajta, a bátorságán és az elszántságán múlik, hogy sikerrel jár-e. És manapság, amikor az együttérzés, a bátor kiállás, a hűség mintha szép lassan kikopna nem csak a felnőttek, de sokszor a gyerekek értékrendjéből is, ez a történet igencsak erős mintát mutat mindebből.

A történet kezdetén a főszereplő kisfiúnak, Jacknek nagyjából mindene megvan, ami a boldogsághoz szükséges. Szerető szülők – és nagyszülők -, meleg otthon, barátok az iskolában – de a legfőképp ott a plüss malaca, aki babakora óta vele van szinte minden pillanatban. És bár Püssmac már cseppet lerobbant, rózsaszín helyett inkább szürkés színű, a két szemét is már rég elvesztette – és Anyának kellett helyettük újakat „ráműteni” -, de attól még Jack örök kedvence. Egészen addig, míg a fiú el nem veszíti.

Ő itt Püssmac, Jack legjobb barátja

Ő itt Püssmac, Jack legjobb barátja

Ahogy korábban írtam, ez a történet alapvetően nem a boldogságról szól. Merthogy Jack élete a történet elején pillanatok alatt felfordul, amikor egy este, egy veszekedés után Apa egy bőrönddel távozik. Sőt, aztán külföldön kap munkát, így még messzebb kerül a fiától. És azután Anya úgy dönt, ők is költöznek, közelebb Anya szüleihez. Így Jack egyszerre veszíti el az otthonát, az iskoláját és a barátait. És bár az új hely is érdekes, és akadnak lassan új barátok is, de a családi élet Anya miatt teljesen megbonyolódik. Az egyetlen szilárd pont a kisfiú életében Püssmac – amíg ő is el nem tűnik. És bár Jack igazán mindent megpróbál, hogy visszaszerezze, nem sikerül neki.

Amitől erős már a történet eleje is az az, hogy Rowling egyáltalán nem szépíti meg a dolgokat. Egy szülő elköltözése, majd az ismerős környezet és a barátok elvesztése, aztán új ismeretségek, egy új férfi Anya életében, plusz egy nem túl kedves leendő testvér: ezek egyáltalán nem olyan élmények, amiket egy gyerek – de akár egy felnőtt is – könnyen vagy gyorsan megszokhatna.

Jack is birkózik a dolgokkal rendesen, és valóban az egyetlen lény – már ha nevezhetünk egy régi plüssmalacot lénynek -, aki megérti, az Püssmac. Így amikor ő is eltűnik a kisfiú életéből, Jack olyan hisztirohamot kap, amit egy vadonatúj, ugyanolyan malac érkezése sem tud csillapítani. Se a kisfiút megvigasztalni. Mert nyilván egy új, bár ugyanolyan játék nem pótolhatja az igazit, az eredetit. Bár ez az új malac tényleg mindent megpróbál az ügy érdekében.

Zuhanás a Birodalomba

Zuhanás a Birodalomba

És aztán a történet átvált a valószínűtlen, a fantázia, a tulajdonképpeni mese világába – bár ezt se igazán mesésen teszi. Jack megtudja a játékaitól – amik Szenteste életre kelnek -, hogy létezik egy hely, ahová az elvesztett dolgok kerülnek, méghozzá az Elveszettek Birodalma. Oda került Püssmac is, és Jack onnan talán vissza tudja hozni a plüssmalacát – egyetlen feltétellel. Éjfélig vissza kell érnie a Birodalomból, különben örökre az elveszett tárgyak földjén ragad. És bár Jack a szerencsétlen új malacot dühében a földhöz vágta, megtaposta, sőt, a feje letépésével fenyegette, a malac mégis vállalkozik kísérőnek az útra. Így aztán némi zsugorodás – meg a nagyszülők kutyája elől való menekülés – után útnak is indulnak… illetve zuhannak, mindig csak lefelé, míg el nem érnek a Birodalomba.

Rowling hihetetlen fantáziája a Birodalom ábrázolásában és kidolgozásában is megmutatkozik. Az elvesztett vagy eldobott tárgyak világa ugyanis több részből épül fel, és ezek nagyon különbözőek, a látványukban, de a hangulatukban is.

Ott van rögtön a Kallódó, ahová Jackék is érkeznek, itt osztályozzák a tárgyakat, hogy hová kerüljenek. Innen el lehet jutni Pótolhatóba. Aki szerencsésebb, az rögtön Baj-Hogy-Nincs-Meg-be utazhat, de még jobb hely a Hiányoltak Hona, és magasan a legjobb a Szeretettek Szigete. Ezek között nem nagyon van átjárás, és aki mégis megpróbálná, azt többféle veszély is fenyegeti. Ilyen a Siratatlanok Pusztája – de a legfőképp a Veszejtő, a Birodalom főgonosza, aki kiszívja a tárgyakból a maradék életerőt, vagy szeretetet, amit a tárgyak tulajdonosai éreztek a holmijuk iránt. És Jacknek meg az új malacnak mégis egyik városból a másikba kell eljutnia, egyre csak Püssmac után kutatva.

A karácsonyi malac

A karácsonyi malac

Amit szerettem ebben a könyvben, az Jack és az új malac kapcsolatának változása. A gyűlölt új játékból, a Püssmac-pótlékból az utazás során szövetséges, sőt, barát lesz, aki még saját nevet is kap, így lesz belőle Kalac (Karácsonyi plusz Malac). Ezen kívül ott vannak a mellékszereplők, főképp azok, akik segítenek a kisfiúnak és a malacnak, hogy a Birodalom őrei el ne kapják őket, míg Püssmacot keresik. Ilyen a tombolán nyert kis kék nyuszi, akit viccből kidobtak az ablakon, hogy aztán elfeledve heverjen a kertben, sárosan és esőtől csatakosan. És aki gondolkodás nélkül feláldozza magát, amikor Jackék veszélybe kerülnek. De ilyen a karácsonyi angyal is, a csúnya karácsonyfadísz, amit Jack nagymamája vett meg sietve a boltban – bár senkinek sem tetszett, így aztán, amikor eltűnt a fáról, senki sem hiányolta. És, be kell vallanom, amikor a mellőzött, és emiatt szomorú lila angyalról olvastam, eszembe jutottak a saját otthoni díszeink, pontosabban azok a csúnya karácsonyfadíszek, amiket kaptunk valakitől, de senkinek sem tetszettek, így mindig elrejtjük őket a karácsonyfán hátul, az ágak legmélyén.

És persze voltak olyan részek is, amik nekem kevésbé tetszettek, vagy meglehetősen gyengének, nem eléggé kidolgozottnak éreztem. Számomra semmi plusszal nem szolgált az a rész, ahol Jack a Becsvággyal, a Derűlátással, a Hatalommal vagy a Szeretettel találkozott, sőt, inkább zavaró volt, annyira elütött a történet addigi stílusától. Ugyanígy gondom volt a főgonosz, Veszejtő figurájával is. Mivel Rowling írta a történetet, legalább egy Tudjukki jellegű és mélységű karaktert vártam, ehelyett én elég elnagyolt figurának éreztem a történet legfélelmetesebb(nek szánt) szereplőjét, akivel aztán Jack túl gyorsan is számol le, így az igazi katarzisélmény számomra itt elmaradt.

Ugyanez volt a helyzet a megoldással is. Miközben olvastam a történetet, azon törtem a fejemet, hogyan oldja meg Rowling a két malac problémáját. Vagyis azt, hogy a kisfiúnak van egy régi, imádott játéka, de közben megkedvelte a másikat is, és hogyan lehet ezt a dilemmát feloldani, úgy, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. És ahogyan végül az írónő megoldotta, az számomra nem volt igazi megoldás, inkább olyan, mintha ő maga se tudta volna, mit hozzon ki a helyzetből, így írt egy kényszermegoldást.

Jim Field, a könyv illusztrátora

Jim Field, a könyv illusztrátora

Mindezektől függetlenül én megkedveltem A karácsonyi malacot, mert valóban szívből jövő történet, nagyon izgalmas a világa, és Jack, a két malac, meg a mellékszereplők többsége igazán szerethető figura. Maga Rowling azt mesélte a történet keletkezéséről, hogy két dolog inspirálta a könyv megírásakor: a járvány okozta bezártság és a fiának, Davidnek a kedvenc játéka – nem meglepő módon egy malac. Ahogyan a könyvben Jacknek, úgy Davidnek is csecsemő korától megvolt a malaca, amit később elveszített. Rowling vásárolt helyette egy másikat, és amikor David mégis megtalálta a kedvenc játékát, úgy döntött, a két malac egymás testvére lesz. És bár a régi malac teljesen leharcolt volt, az új meg még mindig majdnem úgy nézett ki, mint amikor az írónő megvásárolta, a kisfiú mégsem szerette annyira, mint a régi játékát. Így Rowling elgondolkodott azon, milyen lehet csak pótléknak lenni.

A könyv ötlete már 2012-ben megszületett, az írónő azonban csak most, a járvány idején írta meg, amikor annyira hiányoztak neki az emberi kapcsolatok. Azt nyilatkozta, számára a történet arról szól, milyen szeretni és milyen szeretve lenni, és arról, mi marad velünk az idők során, és milyen dolgokat veszítünk el.

A könyv kapcsán szólni kell az illusztrátorról, Jim Fieldről is, aki a borítót és az illusztrációkat készítette. Bár csak a borító színes, a belső rajzok fekete-fehérek, mégis csodásak és nagyon kifejezőek, a történet tökéletes kiegészítői. Maga Field azt nyilatkozta, hogy nagyon szeretett dolgozni a könyvön, és szándékosan készített fekete-fehér rajzokat. Ezek számára ugyanúgy időtlenséget és filmszerű stílust jelképeznek, ahogyan Rowling története, és a megszemélyesített karakterek is. Ráadásul az ő lányának is van egy kedvenc plüsse, egy oroszlán, amit a kislány ugyanúgy mindenhová magával visz, mint Jack Püssmacot. Így a lánya és a plüssoroszlán szívbéli kapcsolata nagy segítség volt ahhoz, hogy Jack és Püssmac kötelékét ábrázolhassa.

A könyv az Animus Kiadónál jelent meg, ahogyan Rowling minden korábbi története, és szerencsére a fordító is ugyanaz maradt, aki a Potter-könyveket fordította. Ha Tóth Tamás Boldizsár fordítói munkáját egy szóval kéne jellemeznem, az csak a zseniális lehet. Ugyanúgy, ahogyan a Potter-regények esetében, itt is nagyon jó a stílus, a beszélő nevek, a Birodalom különböző részeinek elnevezése, de a leginkább Püssmac neve, ami az eredetiben Dur Pig, rövidítve DP. Azt gondolom, a magyar kifejezés sokkal inkább kifejezi a főszereplő plüssmalac szimpatikus lényét.

Kapcsolódó cikkek

Don DeLillo az amerikai posztmodern talán leghíresebb alakja

Don DeLillo: Az íróknak továbbra is ki kell állniuk a gondolat- és szólásszabadság mellett

A leghíresebb amerikai posztmodern író nemrég ünnepelte 85. születésnapján.

Téli mese

Természet és ember kapcsolatának misztikuma egy téli reggelen

Avagy Mikulás napján vers és elemzés egy jó kávé mellé.

Wohlleben gyerekekkel vezetett erdei felfedezőtúrán

Nőnek-e a fákon pattanások? – Avagy Peter Wohlleben különleges világa

Különös, ugyanakkor egészen hétköznapi, mégis csodálatos világ.

Stephen Fry: Trója

Homérosz újratöltve, avagy az ókor legnagyobb története – Könyvkritika

Itt van Stephen Fry harmadik kötete, ami legalább olyan jó, mint az első kettő.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Don DeLillo az amerikai posztmodern talán leghíresebb alakja

    Don DeLillo: Az íróknak továbbra is ki kell állniuk a gondolat- és szólásszabadság mellett

    A leghíresebb amerikai posztmodern író nemrég ünnepelte 85. születésnapján.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. december 6.

    Johnny Depp bújik minden idők egyik leghíresebb fotóriporterének bőrébe

    Hiába a kiváló alapsztori, Depp pere miatt nem találtak forgalmazót.

    • 2021. december 6.

    Adventi, családi ünnepindító, vagy MacGuffin-családi móka – Filmkritika

    Kellemes meglepetés a Nintendo konzolért zajló küzdelem.

    • 2021. december 3.

    Szembenézés saját múltunkkal egy piaci napon – Színikritika

    Závada Pál regénye a Radnóti Színház színpadán kelt életre.

    • 2021. december 3.

    Homérosz újratöltve, avagy az ókor legnagyobb története – Könyvkritika

    Itt van Stephen Fry harmadik kötete, ami legalább olyan jó, mint az első kettő.

    • 2021. december 2.

    Nicolas Cage lesz Dracula gróf a The Walking Dead írójának filmjében

    Már csak ennek fényében is érdeklődve várjuk a végeredményt.