Tegdes Péter
2020. június 19. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Michel Bussi, a kortárs krimi egyik legígéretesebb alakja új könyvével ismét bizonyít – Könyvkritika

Mindig izgalmas egy olyan szerzőnek a legújabb könyvét a kezünkbe venni, akitől eddig még csak egy (jó) regény olvastunk. Vajon a folytatásban túlszárnyalja, vagy alulmúlja korábbi önmagát? Bár Michel Bussinak a Sanoma Kiadónál 2013-ban már megjelent egy könyve, nagyobb olvasóközönségre valószínűleg tavaly találhatott, amikor a 21. Század Kiadó megjelentette a Fekete vízililiomok c. regényét, ami nem elég, hogy olvasmányos volt, de egy olyan csavart tartogatott a végére, amire aztán végképp nem lehetett számítani. Írói egyedisége már abban az egyetlen könyvben is megmutatkozott, így már akkor eldöntöttem, ha megjelenik a kiadónál a következő műve, okvetlenül elolvasom. Szerencsémre nem kellett sokat várnom, sem csalódnom Bussi legújabb krimijében.

Michel Bussi: Ne engedd el

Kezdjük mindjárt talán a legnagyobb negatívumával, a címével. Merthogy a Ne engedd el!-ről inkább egy Danielle Steel könyv jut az eszembe, vagy egy sablonokra épült ’90-es évekbeli akciófilm. Egy ilyen fantáziátlan cím alapján joggal gondolhatnánk, hogy a könyv sem lesz izgalmasabb nála, de nagyot tévednénk, ha így tennénk.

Bussi jelen krimije egy francia szigeten, Réunionon játszódik, amit kedvelnek ugyan a turisták, de nem egy olyan üdülőparadicsomot kell elképzelni, ahol lépten-nyomon külföldiekbe botlani. A szállodák hányavetett sorsa – egyik megszűnik, másiknak meg épp, hogy megy – jól tükrözi a helyi lakosok kissé rezignált életét, amit egy turistanő eltűnése, majd egy helyi lakos halála renget meg.

Martial Bellion feleségével, Liane-nel és hatéves lányukkal, Sofával érkezik a szigetre, hogy kipihenjék magukat, csakhogy a nyaralás váratlan fordulatot vesz, amikor Liane az egyik délután felmegy a hotelszobájába, ahonnan aztán nem kerül elő. A szállodában óriási lesz az felfordulás, Martial azonban nem tudja hitelesen alakítani a megtört és aggódó férj szerepét, hamarosan kiderül, hogy többen is látták, amint egy ágyneműtartó szállodai kiskocsival lement a kocsijához nem sokkal azelőtt, hogy bejelentette volna, felesége eltűnt.

A szerző előző regénye

A férfi csak még gyanúsabbá válik, amikor kislányával együtt ők is eltűnnek. A sziget rendőrkapitánya, Aja Purvi és lusta beosztottja, Christosé vállalja a feladatot, hogy megoldják a rejtélyt, noha az utóbbi inkább szeretője, Imelda hálójában töltené minden idejét. Bellion és lánya utáni nyomozás csak döcögve indul, főleg, hogy csak viszonylag későn jönnek rá: Martial Bellionnak volt egy gyermeke, akinek tragikus körülmények között ért véget az élete, pontosan azon a szigeten, ahol Liane is eltűnt és ahol a regény is játszódik.

Bussi az egyik legszokványosabb írói eszközzel próbálja fenntartani a feszültséget: folyamatosan változtatja az elbeszélés nézőpontját, még a kislány, Sofa szemszögéből is rálátunk a történtekre, ami egy különösen üdítő húzás volt az írótól, így ugyanis egy szende és naiv kislány gondolataiba is betekintést nyerhetünk, aki nem tudja eldönteni apjáról, hogy áldozat-e, vagy inkább gyilkos.

A Ne engedd el! semmilyen tekintetben nem tekinthető a szerző Fekete vízililiomok című könyve folytatásának, mások a nyomozók, más a helyszín, talán még a regény struktúrájára is rá lehet fogni, hogy különbözik az elődjétől. Ezt azért fontos leírni, mert Bussinak a nulláról kellett építkeznie, amikor megalkotta ezt a történetet, az olvasó egyik szereplőjét sem ismerheti korábbról (szemben például a skandináv krimik hagyományaival, ahol az írók többnyire egy nyomozó(páros)t használnak életük végéig). Ezért Bussinak nagyon meggyőzőnek kellett lennie a karakterábrázolásokban, hogy további olvasásra sarkalja olvasóit.

Az új kötet még az eddigieket is felülmúlja

Engem nem kellett sokáig noszogatnia, mert bár a címet fentebb már alaposan megkritizáltam, ezt leszámítva Bussiban semmilyen közhelyesség nincs, nemcsak a krimi cselekménye és helyszíne, de szereplői is egyediek, amitől tényleg izgatottan várjuk, miről fog szólni a következő fejezet, mert csak tapogatózni tudunk, hogyan tovább, és csak sejthetjük, hogy krimiről lévén szó, a végén lelepleződik a gyilkos.

Egyik nem is olyan régi könyvajánlónkban Guillaume Musso krimijeit ajánlottuk, de Bussi az ékes példája, hogy a kortárs francia bűnügyi irodalom nem merül ki egy névvel, bőven tud még izgalmas krimiket nyújtani, amiket érdemes elolvasnunk. Persze, nemcsak akkor ajánljuk Bussit, ha valami jó francia krimire szomjazunk, hanem akkor is, ha már a skandináv krimiktől picit megcsömörlöttünk, de az izgalmas, fordulatos bűnügyi regényektől még nem.