Vitkolczi Ildikó
2021. október 15. | Becsült olvasási idő: 5 perc

Mint az évszázadok alatt tölgyfahordóban érlelt nemes ital – Könyvkritika

A 21. Század Kiadónál indult a KULT könyvsorozat, amely már a gyönyörű borítókkal leveszi az olvasót a lábáról. Elképesztően szép a könyvek papírborítása és igényes a teljes kötet kidolgozása. A hátsó borítón olvasható fülszövegek is érdekes és tartalmas történeteket ígérnek, és ez többségében igaz is a könyvekre. Én eddig több kötetet olvastam a sorozatból, pl. Stacey Halls eddig magyarul megjelent két könyvét, a Familiárisokat (kritikánk ITT) és A lelencet (kritikánk ITT). Mindkettő érdekes és jól megírt történet volt, ahogyan Colson Whitehead-től A föld alatti vasút is. Ami viszont a borító és a fülszöveg sokat ígérő bevezetője után egyértelmű csalódás volt a számomra, az Az essexi kígyó Sarah Perry-től. Ettől függetlenül mindig kíváncsian várom, hogy mit rejt egy újabb KULT könyv magában.

Bridget Collins regényére, A könyvkötőre ismét csak a gyönyörű borító miatt figyeltem fel, no meg a fülszöveg miatt, ami így szól:

„Képzeld el, hogy ki tudod törölni minden bánatodat.
Képzeld el, hogy el tudod felejteni a szenvedéseidet.
Képzeld el, hogy el tudsz rejteni egy titkot.
Örökre.

Emmett Farmer a földeken dolgozik, amikor levél érkezik, hívják, hogy álljon munkába inasként. Egy Könyvkötőnek fog dolgozni – ugyan félelmetes, babonákkal övezett hivatás, amellyel szemben előítéleteket táplálnak az emberek, azonban se Emmett, se a szülei nincsenek abban a helyzetben, hogy visszautasítsák az ajánlatot. Meg fogja tanulni, hogyan kell elkészíteni azokat a gyönyörű köteteket, és mindegyikben foglyul fog ejteni valami egyedülállót: egy-egy emléket. Ha valamit feledni akar az ember, a Könyvkötő segíthet. Ha valamit ki akar törölni, abban is segíthet. A múltad biztonságosan megmarad egy könyvben, és neked soha többé nem jut eszedbe a titkod – akármilyen szörnyű volt is. A könyvkötőmester műhelye alatti kamrában sorakozik rengeteg könyv – és rengeteg emlék –, amelyek rögzítettek, és amelyeket ott tárolnak. Egy nap Emmett döbbenten fedezi fel, hogy az egyik köteten az ő neve áll. A Könyvkötő varázslatos, feledhetetlen regény: egy mindent legyőző szerelem története, amely egyedülálló irodalmi kalandot tartogat.”

Bridget Collins: A könyvkötő

Már a regény olvasása közben úgy éreztem, olyan ez a történet, mint egy évtizedek (vagy akár évszázadok) alatt tölgyfahordóban érlelt nemes ital, amit nem hajt le egy slukkra az ember, hanem lassan ízlelgeti, hogy jobban élvezhető legyen az íze – és hogy minél tovább tartson. Ilyen ez a regény is, nem lehet gyorsan haladni vele, pár éjszaka alatt felfalni, hanem le kell lassulni hozzá, figyelni, és türelemmel kivárni, amíg kibontakozik a történet (de nagyon is megéri).

És közben lehet élvezni a kissé régies stílust – amit a fordító, Borbély Judit Bernadett remekül visszaadott -, a történet ódonságát, és azt, hogy csak nagyon lassan tudhatjuk meg, miről is szól A könyvkötő.

Azt is türelemmel kell viselnünk, hogy magáról a főhősről, Emmettről is csak nagyon keveset tudunk meg az elején – de ennek megvan az oka. A történet három nagyobb részből áll, és az elsőben alig olvashatunk lényeges információt – mivel maga Emmett sem emlékszik ilyenekre. Egy súlyos betegség után lábadozva, töredékes emlékekkel azt tudja, hogy földműves, és a szüleivel, valamint a húgával, Altával él a saját parasztgazdaságukban, ahogyan azt is, hogy régen vidám, lelkes, tetterős fiú volt, akire a gazdaság terheinek nagyobb része hárult – most viszont alig van ereje bármilyen munkát elvégezni, és nem tudja, milyen betegség kínozta. Rémálmok gyötörték, rohamai voltak, és a memóriáját fekete lyukak borítják. Így, legyengülve nem is nagy segítség a gazdaságban, ezért amikor egy levélben tanoncnak kéri ki őt a helyi könyvkötő, Emmett apja nem habozik, és elviszi a fiát hozzá.

Bridget Collins

Eddig lehetne ez egy átlagos történet, és így is folytatódna, ha a „könyvkötés” azt jelentené Bridget Collins világában is, amit a valóságban. Azonban abban a világban a kötő nem kitalált történetekből fűz össze könyvet, hanem valós emlékekből, ráadásul olyanokból, amiktől a tulajdonos meg akar szabadulni, mert szenvedést okoznak neki. Egy találkozás a könyvkötővel, és az ember hézagos memóriával, de boldogabban távozik, a könyvbe kötött emlékek pedig eltűnnek egy kripta mélyén, hogy soha senki ne olvashassa őket – vagy legalábbis az olyan tisztességes könyvkötők, mint Seredith, Emmett új gazdája, így gondolja. Aztán vannak olyan kötők is, akik üzletet látnak más gyötrő emlékeiben, és jó pénzért árulják őket, a gazdagoknak házhoz viszik a történeteket, amiken élvezkedhetnek, míg a szegényebb kötők a vásárokon árulják a könyveiket – míg a felbőszült helyiek szét nem verik az árudákat. Azonban, ha a könyveket tűzre vetik, és azok elégnek, az emlékek visszatérnek ahhoz, aki könyvbe köttette őket – és ennek majd igen nagy jelentősége lesz a regényben.

Seredith, Emmett tanítója mogorva öregasszony, akibe szinte már csak hálni jár a lélek. Távol él a várostól, a láp szélén, és nem vágyik emberi társaságra, napestig csak a műhelyében dolgozik – új könyveket készít.

Mármint üres könyveket, és ezt tanítja meg Emmettnek is, semmi mást. Bridget Collins regénye számomra azért is volt szimpatikus, mert abból, ahogyan elmeséli, hogyan készít maga Emmett is új belívet, hogyan készíti elő a papír vékonyságú bőrt, amibe majd a könyveket kötik, vagy gyakorolja aranyfüsttel a feliratok készítését, látszik, hogy a szerző alaposan felkészült abból is, mi egy könyvkötő valódi munkája.

És abból, hogyan készül(t) el teljesen egy könyv. (A Köszönetnyilvánításból azután ki is derül, hogy az írónő könyvkötő tanfolyamon maga is megismerkedett a könyvkötés rejtelmeivel.) És a gyakorlati dolgokat Emmett is megtanulja, de azt, hogy hogyan kell emlékeket kötni, nem tudja meg Seredithtől.

Bridget Collins: A könyvkötő

Az öregasszony szigorú, sokat követel, és az elveit is átadja a tanítványának. Csak akkor köt, ha tényleg szükséges, és a könyveket eltünteti a háza mélyén lévő kriptában, hogy senki se férhessen a bennük olvasható emlékekhez. De mialatt Emmett nála tanonckodik, csupán két olyan ember megy el Seredithhez, akinek kötésre van szüksége: Molly, az emlékeitől űzött lány, és Lucian, aki a belépése pillanatától furcsán néz Emmettre, talán meg is szólítaná, de végül csak elmegy a kötővel, hogy megszabadulhasson gyötrő emlékeitől. Emmett a tanulmányai során azt is megtudja, hogy sok ember hordozza magában születésekor a kötés lehetőségét, de ez nem mindenkinél bontakozik ki, az ő esetében viszont igen, ezért voltak a rosszullétei is.

És bár Seredith a tanoncával se sokkal kedvesebb, mint a kötésre vágyó emberekkel, Emmett mégis megkedveli. Nála is maradna, de az öregasszony megbetegszik, és amikor a fiú segítséget hív hozzá, az érkezők fenekestül felforgatják az életét

Bridget Collins egy másik könyve, remélhetőleg magyarul is olvasható lesz majd

Emmett számára kitárul a világ – és így maga történet is. Megismerhetjük a közeli városka, Castleford lakóit, többet megtudhatunk a fiú családjáról és a betegsége okairól is. Olvashatunk a testvéreket összekötő szeretetről, egy három embert összefűző barátságról, egy hatalmas ívet bejáró szerelemről, és emberekről, akik másokat kényszerítenek arra, hogy az emlékeiket könyvbe köttessék, hogy a saját gaztetteiket eltitkolják. Nem szép világ ez, sőt, furcsa is olykor, hiszen a kitalált történetek például lenézett és őrült dolgoknak számítanak, amiket lázas elméjű – és talán kissé perverz – emberek írnak (amit egy regényírónak meglehetősen érdekes érzés olvasni). Mégis, az ív, amit Emmett és a története kirajzol, gyönyörű, és írói szempontból remekül ki van számítva minden pontja.

Épp ezért ajánlom mindenkinek A könyvkötőt, aki szereti, ha egy történetet a szerző a maga lassú, komótos módján mesél el, és ettől is válik olyan értékessé és érdekessé.

Bridget Collinsnak külföldön már több regénye is megjelent, és remélhetőleg mi is olvashatunk majd tőle más történeteket is, mert maradandó élményt adnak az olvasónak.