- Szerencsés Dániel
- 2021. április 12. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc
– Helló JD, itt Jim. Hogyan fogy az új könyved?
– Remekül! Csak az a baj, hogy amit keresek rajta, mind elmegy pszichiáterre meg dilibogyókra, hogy lelkileg fel tudjam dolgozni a sikert.
– Ismerős helyzet. Figyelj, mi lenne, ha együtt írnánk egy könyvet egy gonosz pszichiáterről és a még gonoszabb dilibogyóiról?…
Nem biztos, hogy így kezdődött J. D. Barker és James Patterson közös könyvprojektje, de kezdődhetett volna így is. Senki nem gondolta, hogy a két, a maga nemében zseniális szerző együttműködéséből nem születik majd egy pörgős, izgalmas thriller, és a végeredmény nem is okoz csalódást a műfaj kedvelőinek – de csak ha pont ennyit várnak tőle.
Az alapötlet egyszerű: Michael Kepler egy átlagos, rendezett életet élő fiatal férfi, aki Los Angeles-i otthonában női hullát talál a fürdőkádban. Minden bizonyíték arra vall, hogy Michael egy égre-földre keresett sorozatgyilkos, Michaelnek pedig be kell bizonyítania, hogy nem az – már abban az esetben, ha csakugyan ártatlan. Ennek pedig legegyszerűbb módja, ha ő és testvére, Megan Kepler (elég egyértelmű biccentés a Lars Kepler néven író svéd szerzőpár felé), együtt erednek a sorozatgyilkos nyomába, miközben őket több szövetségi állam rendőrsége és az FBI is üldözi.
A nyomok és hullák sora nem csak Los Angelestől New Yorkig, hanem a jelenből Michael és Megan gyermekkorába is vezet. A testvéreket egy pszichológus házaspár fogadta örökbe még kisgyerekként, és szadista kísérleteket végeztek rajtuk. Az azóta felnőtt Michael-t néha szörnyű fejfájás gyötri, majd elveszíti az öntudatát. Ilyenkor többnyire egy vérben – vagy kádban – fürdő holttest közelében tér magához, de természetesen nem emlékszik semmire. Emellett úgy tűnik, képes egyszerre több helyen lenni. S egyértelmű, hogy Megan múltjában is lappang egy-két elfojtott szörnyűség.
Olvasás közben gondolkodtam, mely részeket írhatott Barker és melyeket Patterson. Arra tippelek, hogy Megan visszaemlékezéseit köszönhetjük Barkernek, mert mélyebbek, félelmetesebbek, emberibbek, mint a könyv másik felét kitevő, tipikusan Pattersonos, egy jelenet = egy fejezet akciójelenetek. Vagy talán a megszokottnál is betegebb gyilkosságok ötletét, különös tekintettel a pillanatragasztó kreatív használatára kínzóeszközként.
A sztorit a Megan későbbi vallomásában feltáruló pszichológiai csavarok viszik előre, amelyek lassanként feltárják a sötét múltat. Érdekes megfigyelni, hogy a két páros dinamikája hogyan vonja be az olvasót a történetbe: Megan folyamatosan értelmezi Michael indítékait, Dobbs, az LAPD nyomozója pedig mindig jókor teszi fel Gimbles ügynöknek azokat a kérdéseket, amik az olvasónak is eszébe jutnak az adott ponton. A dramaturgia hibátlan. Bár meglenne az alap egy mélyebb, lassabban égő és később annál nagyobbat durranó történethez, sajnos mégsem kapunk kidolgozott szereplőket, akikért valóban izgulni lehetne. A két női főszereplő, Megan és Jessica Gimbles jellemzése kimerül a külsőségekben. Nem hiszem, hogy egy FBI-ügynöknek helikopteres üldözés közben a múltbeli kapcsolatain vagy a saját gyerekkori abúzusán kellene meditálnia oldalakon keresztül. De hogy 2021-ben egy női főszereplőnek annyiból álljon a jelleme, hogy mélykék szeme van és jó alakja, esetleg jó lábai vannak, mint Megannak – jellemző, hogy neki a legelső jelenetében a legelső dolga, hogy ébredés után megcsavargassa a mellbimbóit – hát, őszintén szólva nem kell #metoo-aktivistának lenni ahhoz, hogy ennél azért egy kicsit többet várjunk. Cserébe a férfi szereplők sem lettek sokkal összetettebbek.
S ezen a ponton kezd hiányozni, hogy a főszereplők nem kaptak elég mélységet a pergő akciók során. A történet ugyanis úgy ér véget, hogy nem ér véget: az utolsó oldalakon úgy sejlik fel az elkerülhetetlen folytatás, mint a fűrészes sorozatgyilkos alakja egy sötét szobában. Azonban ahhoz, hogy az olvasó kíváncsi legyen a folytatásra, az kéne, hogy eddigre kellően a szívéhez nőjön Michael és Jessica, Dobbs és Gimble – márpedig nem biztos, hogy ezt a könyvnek sikerül elérnie. A Patterson-féle gőzhengert ismerve biztos folytatódik a történet. Talán abban már jobban összecsiszolódik a két szerző és tényleg akkora dobás lesz, amire Barker és Patterson párosától számítani lehet.
Sajnos, maradt benne egy-két kisebb hiba, amiket a második kiadás előtt remélhetőleg sikerül kijavítani (például, amikor a Glock 22 fegyvertípusból “22-es kaliber” lett.) Hogy muszáj-e egy nálunk nem létező, de filmekből és sorozatokból jól ismert amerikai fogalmat lefordítani, már elméleti kérdés. A “US Marshall” talán még eredeti formájában is érthetőbb, mint a fordításban használt “rendőrbíró”. A fordító részéről elegáns megoldás volt miheztartás végett a szó első felbukkanásakor, egyetlen alkalommal ott hagyni az eredetit. De ha már a nem túl összetett értelmű “Bunny” szó megérdemelt egy lábjegyzetet, ez a “marshall” vagy rendőrbíró folyamatos dilemmáját is megoldotta volna.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.