• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Hírek

Ne töprengj annyit apróságokon, csak rúgd be az ajtót! – Könyvkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Családregényekre mindig szükség lesz, mert ez az az alapvető mikrokörnyezet, melyről jószerivel mindannyiunknak akad ilyen-olyan tapasztalata, tehát látszólag könnyen tudunk azonosulni a szereplőkkel, helyzetekkel és fordulatokkal, melyek legtöbbje vélhetően még ismerősen is hat majd a számunkra. Jó családregényekre még nagyobb szükség van; olyanokra, melyek képesek árnyalni a bemutatott szereplőket, helyzeteket és fordulatokat, amelyek nem állást foglalnak, inkább töprengésre, vagy a hozzáállásunk átértelmezésére buzdítanak. E téren Emma Straub a 21. Század Kiadónál megjelent Nem vagyunk már gyerekek című műve telitalálat, mert a szöveg gyakorlatilag 80%-a egészen kiváló arányérzékkel lavíroz a társadalmi elfogadás témaköre körül anélkül, hogy a túlzott és felesleges, már-már propagandaszerű érzékenyítés csapdájába esne.

Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Amikor megkérdezik tőlem, melyik a 21. század legjobb családregénye, reflexből rávágom Jonathan Franzen Javításokját; kétlem, hogy ennél jobban össze lehet foglalni egy diszfunkcionális család történetét még akkor is, ha egyébként a legtöbben a 2010-es Szabadság című művét többre is tartják.

Megtanultam, hogy azt a szintet ne várjam el, mert akkor folyton csalódnék, ugyanakkor az is tény, hogy amilyen gyors ütemben változik a világ, a problémák sora, melyekkel a Lambert család Franzen világában szembesült, azóta újabbakkal bővültek, így sosem unalmas megvizsgálni, hogy a ma embere miként igyekszik egyik napról a másikra boldogulni, miközben társadalmi elvárások születő és haldokló eszméi közt lavírozik.

A történet kezdetén megismerjük Astrid Strick-et, a hetvenhez közeledő nagymamát, aki egész életében érezte, hogy valami nem teljes az életében, aki indokolatlanul korán eltemetett egy férjet, ugyanakkor felnevelt három csodálatos gyermeket, akik azóta szintén családot alapítottak, és keresik a maguk helyét a világban. Igen ám, de Astrid egyik reggel kénytelen végignézni, ahogy egy korabeli hölgyet az iskolabusz egyszerűen halálra gázol a zebrán, és e váratlan esemény egészen új értelmet ad a létezésének. Úgy dönt, itt az ideje felvállalni önmagát, ahelyett, hogy mindig másoknak igyekszik megfelelni. Astrid férje halála óta ugyanis először érez igazi szerelmet, noha szerelme ezúttal egy nő, a kisváros mindenki által igen jól ismert fodrásza. Astrid vallomása aztán persze meglehetősen felemás érzetet kelt felnőttéletet élő gyermekeiben, az ő reakciójuk azonban tökéletesen körvonalazza, milyen világot is élünk manapság.

Emma Straub saját könyvesboltjában

Emma Straub saját könyvesboltjában

Emma Straub első magyarul megjelent regényének olvasása közben az egyik első és legfontosabb gondolatom az volt, mennyire végtelenül mai és aktuális is ez a regény. Egyrészt főszereplőnk gyermekeinek reakciói mintegy jelen társadalmunk közbeszédére adott vélemények egyfajta különös meghosszabításai, másrészt a történet hiába játszódik egy tipikus, amerikai kisvárosban, mely egyébként alapvetően nem sok közösséget mutat az itthoni viszonyokkal, Straubnak sikerül úgy felvillantani, és aztán felgöngyölíteni a problémákat, hogy attól mégis érvényesnek érezzük önmagunkra vonatkozóan is. Hogy mindezek mellett nem válik szentimentális tanbeszéddé, arról pedig leginkább Straub olykor kifejezetten cinikus humora tehet, amivel karaktereit szemléli, és éppen ezzel mintegy fel is oldozza őket a túlzott felelősség terhe alól, mondván: tégy így, vagy tégy úgy, csak tégy valamit, a tett a fontos, és az azt mozgató bátorság. Ne töprengj annyit, inkább rúgd be az ajtót!

Világos egyébként az is, hogy Straub szerint a jelenünk társadalmi közbeszédét mozgató témák – mint a házasság intézménye, a nők szerepe, vagy a másság elfogadása – alapvetően transzgenerációs probléma, melyet a vérünkben hordozunk, Astrid mentalitása és nevelés, világnézete ugyanis alapvetően határozta meg gyermekei felnőtt életét.

Ebből viszonylag könnyedén vonhatunk párhuzamot a magyar viszonyokkal, azt ugyanis kár tagadni, hogy a szocializmus alatt a génjeinkbe égetett mentalitás a mai napig hatással van ránk, és arra, amiképp az embertársainkra nézünk, így bár a hasonlóság talán túlságosan is messzire mutat, mégsem érzem erőltetettnek. Astrid családja nem jobb és nem rosszabb, mint bármelyik más család, ha mégis, akkor Straub szerint azt kizárólag ugyanazon problémákra adott eltérő és érett válaszok jelentik, ez pedig egy kifejezetten fontos és jóleső üzenet a mai világunkban.

Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Bármennyire is meglepően kellemes élmény Straub kötete („Napsugaras irodalom” – ahogy a borítófelirat utal rá, és valóban, árad belőle valamiféle jó értelemben vett, és giccsmentes optimizmus), a vége felett nem tudok szemet hunyni. Egy családregényt lezárni sosem egyszerű feladat, rendkívül kényes dolog végül elengedni a szereplők kezét úgy, hogy az olvasónak is megnyugvást adjon, és ebben a Nem vagyunk már gyerekek sem teljesít túl jól.

A történet az időközben felvetett, egyébként rendkívül égető fontosságú problémákat egy meglehetősen szirupos végkifejletben, némileg gyorsan és indokolatlanul oldja fel, ami valahol a sztori 80%-nál bántóan megtöri az addigi ívet, hogy aztán egy végtelenül semmitmondó végkifejletbe torkolljon, mintha Straubnak magának sem lett volna ötlete a története zárására.

Ettől függetlenül a Nem vagyunk már gyerekek kifejezetten jóleső élmény, pár órányi napos optimizmus, egy kis motiváció, hogy lám, máshol sem működnek másként a dolgok, és mindenre van megoldás, ha kellően bátor vagy, és életed egyetlen sarokpontját nem mások felületes véleménye határozza meg. Emma Straub üzenete világos: az légy, aki lenni akarsz, ne az, akinek a környezeted látni akar, mert bármennyire is elcsépelt sablon ez, az igazság mégis ott bújik meg benne, és integet, hogy vedd észre.

Kapcsolódó cikkek

Írás, olvasás, irónia – Így látta Jean-Paul Sartre a saját gyerekkorát

Kora egyik leghíresebb filozófusa jól tudta, hogy minden a gyerekkorban gyökerezik.

Colson Whitehead

Bűnügyi regénnyel jelentkezik a kétszeres Pulitzer-díjas Colson Whitehead

Rajta kívül mindössze három író mondhatja el magáról, hogy kétszer is elnyerte a kitüntetést.

Elfeledett klasszikusokkal indít új sorozatot az Európa Könyvkiadó

Elfeledett, és máig tisztelt irodalmi klasszikusokat most a farzsebben is magunkkal vihetünk majd.

Negyven évvel az elkészülte után mutattak be egy James Baldwinról szóló portréfilmet

Az akkori megrendelő szerint Baldwin már úgysem érdekelt senkit.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Írás, olvasás, irónia – Így látta Jean-Paul Sartre a saját gyerekkorát

    Kora egyik leghíresebb filozófusa jól tudta, hogy minden a gyerekkorban gyökerezik.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. június 21.

    Az igazán nagy írók nem írni, hanem élni tanítanak – Filmkritika

    Az Egy évem Salingerrel nem jó film, mégis kellemes élmény.

    • 2021. június 21.

    Bűnügyi regénnyel jelentkezik a kétszeres Pulitzer-díjas Colson Whitehead

    Rajta kívül mindössze három író mondhatja el magáról, hogy kétszer is elnyerte a kitüntetést.

    • 2021. június 21.

    Ellopott malacát keresi Nicolas Cage a legújabb filmjében

    Cage megint valami egészen furcsába kezdett, mutatjuk is az előzetest.

    • 2021. június 18.

    Elfeledett klasszikusokkal indít új sorozatot az Európa Könyvkiadó

    Elfeledett, és máig tisztelt irodalmi klasszikusokat most a farzsebben is magunkkal vihetünk majd.

    • 2021. június 18.

    Jövőre Madame Tussaud panoptikum nyílik Budapesten

    Ez lesz a világ első franchise-alapon működő Tussauds-múzeuma.