
- Ectopolis
- 2022. április 7. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Stephen Hawking manapság legalább annyira popkultúrális ikonnak számít, mint Albert Einstein, a 2018-ban elhunyt vezető angol elméleti fizikusról pedig rengeteg mindent elmondták már, életéről Oscar-díjas film készült, mégis úgy tűnik, akadnak még új aspektusok, melyekről eddig nem esett szó.
Április 18-án jelenik meg Charles Seife Hawking Hawking – Tudós, celeb, zseni című rendhagyó életrajza a HVG Könyvek gondozásában, mely a fülszöveg szerint új nézőpontot kínál a XX. század egyik legragyogóbb koponyájának megítélése terén. A Dr. Sódor Ádám fordításában megjelenő kötetben a szerző az időben kvantumugrásokkal haladva, rétegről rétegre fejti fel, milyen elemekből született és épült fel a mítosz, vagyis hogyan lett Stephen Hawkingból, a fizikusból ikonikus jelenség.
Az életrajz ide kattintva már előrendelhető, és íme a fülszöveg: „Lehetséges, hogy a Stephen Hawkingot körülölelő mítosz csak részben fedi a valóságot, és jó példa a tudatos brandépítésre? Hawking a kozmológia legfontosabb kérdéseit kutatta, és már életében az egyik legbriliánsabb elmének tartották, hírnevét mégsem elsősorban tudományos tevékenységének köszönhette. Mestere volt az önreklámozásnak: partit rendezett az időutazóknak, megünnepelte a győzelmét olyan tudományos vitákban, amelyekben valójában nem is volt igaza, bűvkörébe vonta a milliárdos mecénásokat. A közvélemény valósággal csüngött a szavain: a kerekesszékében mozdulatlanul ülő tudósban az intellektus legtisztább megnyilvánulását látta. A tudományos újságíró, Charles Seife eredeti megközelítésű és tudományos alaposságú könyvében nemcsak megismertet Hawking munkásságával és a legfontosabb eredményeivel, de annak is utánajár, rosszul gondoljuk-e, hogy sokat köszönhet neki az emberiség?”
Hawking számára az útütő sikert Az idő rövid története című kötetének 1988-as megjelenése hozta el, melyben a tudós olyan vékony határmezsgyéjét találta meg a szórakoztató és a tisztán tudományos irodalomnak, melyre korábban – főleg saját szakterületén belül – egyáltalán nem volt példa. A kötet a laikusok számára is közérthető módon beszélt az elméleti fizika legfontosabb kérdéseiről, leginkább tér és idő viszonyáról, mindezt a szerző részéről tudatosan a tömegek igényére szabott struktúrával és stílussal. Hawking jutalma lett, hogy a könyv hetekig tanyázott a legfontosabb könyves toplisták élén, világszerte negyven nyelvre fordították le, és közel 30 millió példányban fogyott el.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.