
- Kovács Krisztián
- 2021. december 2. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Bram Stoker világhírű gonosztevőjének történetét számtalanszor dolgozták már fel, akadt köztük kiváló, közepes, és nézhetetlen verzió is; megelevenedett horrorban, kalandfilmben, vígjátékban, ám a legújabb, most készülő adaptáció kapcsán egyelőre sejtelmünk sincs róla, hogy a készítők milyen koncepcióban gondolkodnak.
Ami viszont biztos, hogy a Chris McKay által rendezendő alkotásban a szebb napokat is látott, Oscar-díjas Nicolas Cage bújik majd a gróf bőrébe, míg segítője, Renfield Nicholas Hoult lesz majd, akit az elmúlt években láthattunk J. D. Salingerként, és J. R. R. Tolkienként egyaránt. További érdekes részlet, hogy az alapötlet Dracula és Renfield kapcsolatának újraértelmezéséről, és így a forgatókönyv a The Walking Dead képregény szerzőnek, Robert Kirkmannek a fejéből pattant ki, míg a szövegkönyvet a Rick & Morty alkotója, Ryan Ridley véglegesítette. Ezek alapján filmőrült legyen a talpán, aki csak halványan meg merné saccolni a végeredményt, ami egyaránt lehet egy önmagát komolyan vevő horror-kalandfilm, és valamiféle totális agymenés is. Nicolas Cage elmúlt tíz évétől egyik sem állna távol.
Ne feledjük, hogy ezzel párhuzamosan Bram Stoker regényhőse kapcsán egy másik produkció is készül, ezt A nomádok földje Oscar-díjas rendezője, Chloe Zaó készíti, aki egyfajta „vámpírwesternként” gondolja újra a történetet, mely inkább csak felhasználja Dracula alakját, semmint az eredeti regényt adaptálja.
Stoker regénye egyébként idehaza is rendkívül népszerű, nemrég új fordítást is kapott a Helikon Kiadónál Bartók Imre jóvoltából, és magyarul is már közel egy tucat különböző kiadást ért meg, a legnépszerűbb eddig a Sóvágó Katalin által készített fordítás volt, de a történet már egy évvel az eredeti megjelenést követően, 1898-ban olvasható volt magyarul a Budapesti Hírlapban, ami jól jelzi, hogy a gróf rémtettei nálunk sem évülnek el. Nem mellesleg, épp a múlt héten foglalkoztunk behatóbban is a horror műfajával, melyben összefoglaltuk, miként jutott el a műfaj az ókori mítoszoktól a modern horrorig. A cikket IDE kattintva olvashatjátok.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.