Vitkolczi Ildikó
2022. október 17. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Nyomozás a reneszánsz Budán, avagy amikor a hóhért (majdnem) akasztják… – Könyvkritika

Gráczer R. Tamás prózája szikár, mint maga Marcus, a főszereplő, a hóhér, gyógyító és, némi kényszerűségből, gyilkossági nyomozó. Száraz, mint maguk a tények és a körülmények, amelyek ismeretében Marcusnak dolgoznia kell. Olykor kíméletlen, amikor a kivégzésekről ír, elképesztő, alapos utánjárásról tanúskodó hozzáértéssel. És vadromantikus, amikor Marcus és Regina kapcsolatáról mesél.

Az idő 1464, a helyszín Buda (és környéke). Már túl vagyunk Hunyadi László lefejezésén, Mátyást még nem koronázták meg, bár mindenki királyként gondol rá, és így is emlegeti. A király, ahogyan a róla szóló mesékben, inkább valami népmesei alaknak tűnik, aki hol itt bukkan fel, hol ott, a pásztorok, a katonák beszélnek róla, bizonykodnak, hogy látták, és az emberek vagy elhiszik ezt, vagy nem. Az ifjú királyné, a – túl – fiatal Podjebrád Katalin várandós, a nép reménykedve vár, várja a trónörököst, a békét, a stabilitást. Buda városa kaotikus és kegyetlen, árad a koszos és büdös latyak mindenfelé, a tavasz várat magára, a Duna befagyott, és az olvasóban felrémlik az iskolában tanult legenda a jégen királynak kikiáltott Mátyásról… A vesszőzések, füllevágások és nyelvkitépések szinte mindennaposak, a nép úgy várja, mint a cirkuszi látványosságot. Élvezettel nézi, a szemfüles pecsenyések és pékek pedig sebtiben kisebb büféket nyitnak jelentősebb kivégzések helyszínén, és a kivégzettek ujjai, vére vagy véres ruházata jó bevételt hoz azoknak, akik jókor vannak jó helyen.

Gráczer L. Tamás /forrás: nepszava.hu/

Az egyetlen, aki nem élvezi a kivégzéseket, maga a hóhér. Magányos ember, hiszen az emberek iszonyodnak tőle a munkája miatt, mégsem kegyetlen. Számomra Gráczer L. Tamás regényének legelborzasztóbb, mégis legmeghatóbb részei a kivégzések, és Marcus ezekhez kapcsolódó érzései és elmélkedései voltak.

A szerzőnek köszönhetően megismerhettem egy hóhért, aki a teljes történet leghumánusabb jellemének bizonyult, dacára a kegyetlen munkának, amit napi szinten végez. Elborzasztó, amikor a napi rutinjáról esik szó, arról, hogy a hóhér és a segédei úgy készülnek össze egy-egy piacnapra, fogókat és tüzes serpenyőket pakolva össze, ahogyan manapság az ember a mobilját és a kulcsát szedi össze, mikor az irodába indul. És megható, amikor arról olvashatunk, mennyire próbálja kímélni Marcus az elítélteket, hogy ne okozzon nekik fölös kínt.

Marcus, aki kényszerűségből lett hóhér, több dologra is vágyik. Arra, hogy ne köpjenek utána az utcán, ne nézzenek rá undorodva vagy elborzadva, ne nézzék ki a jobb kocsmákból. Ne kelljen szűkös fizetése miatt még sintérként is tevékenykednie. Arra vágyik, hogy boldog és tisztességes életet élhessen valahol máshol, Reginával az oldalán. És a legfőképp arra, bár ne kéne többé hóhérként dolgoznia. De mert az, és mindig az igazság és a törvény vezérli, és maradéktalanul tisztességes ember, amikor egy halott lányra bukkan az akasztásokhoz használt háromfán, és fölmerül a gyanú, hogy a lány nem öngyilkos lett, megpróbálja kideríteni, mi történt. Nem tehet másképp, mert a jelleme és a hite erre kényszeríti, ahogyan a kíváncsisága is. És, azt gondolom, abban, hogy bármi történik, nem hagy fel a nyomozással, közrejátszik az is, hogy egy prostituáltnak vélt lány halála ügyében nyomoz, aki, a nyomokból ítélve, nem adta könnyen az életét. A lány „szabad lány” volt – ahogyan abban a korban nevezték -, és szabad lány Marcus kedvese is, akinek már annyi viszontagságban volt része, és annyi sérülést szenvedett el, hogy a férfi úgy érezheti, ha az egyik lánynak igazságot szolgáltat, azzal talán a másik sebeit is enyhíti.

Gráczer L. Tamás interjú

Külön érdekesség volt a számomra a regényben, hogy a reneszánsz korban a reneszánsz ember típusát a szerző épp egy hóhérban találta meg. Marcus művelt ember, aki Itáliában orvoslást tanult, és bár a pályája kisiklott, mindazt, amit megtanult, nem adta fel. Így, ha szükség van rá, gyógyít, latin nyelvű verseket fordít magyarra, anatómiát tanul, és a feltételezett gyilkosságok áldozatain a hátrahagyott nyomokat tanulmányozza.

Ha megkérdeznék, számomra mitől volt ez egy jó történet, először a karaktereket említeném, akik közül egyik sem fekete-fehér, sablonos vagy unalmas. Maga Marcus, a humánus hóhér sem ártatlan – és bár ezzel kapcsolatban több dolgot is megtudhattunk, főképp Marcus múltjából, azért én a folytatásokban ennél több és részletesebb információra vágyom. Vagy ott van Regina, a kényszerűségből prostituált, aki Marcus kiváló nyomozótársa, teljes értékű társ, és nem egy Watson, ahogyan maga Gráczer L. Tamás is beszélt erről egy interjúban. De említhetném Melchiorét, a Szarkirályt, akit még akkor is kedvel az ember, és még akkor is aggódik a sorsa miatt, amikor mellbevágó tényeket tud meg róla. Ízig-vérig szarkeverő – csak hogy a témánál maradjunk -, mégis azt kívánja az ember, hogy teljesüljön a vágya, és jusson el Pozsonyba. Regina pedig egyszerűen szeretnivaló figura, ahogyan a sok szenvedésen és a jelenlegi, nem túl könnyű sorsán átragyog a humora, a tisztasága, a szívjósága és a józan esze. És még a mellékszereplők sem lapos, vagy papírízű figurák – elég, ha az ember a rókaprémre vágyó, cserfes Klaudiára, Marcus és Melchiore segédeire, vagy akár magára a királyra gondol.

A háromfa hölgye /Forrás: https://litera.hu/irodalom/konyvajanlo/graczer-l-tamas-a-haromfa-holgye-reszlet.html/

De ott van maga a gyilkos is, vagy gyilkosok – hiszen itt aztán nem annyira egyértelmű, ki a tettes, és ki az (igazi) áldozat. Még a gyilkosok sem egyértelműen gonosz vagy sötét figurák, és van köztük olyan, aki iránt az olvasó ugyanúgy érezhet szánalmat, ahogyan Marcus is teszi.

A karakterek mellett a város és lakóinak leírása, a mindennapi élet bemutatása is megfogott, ahogyan a történelmi események és az ismert nevek és szereplők cselekménybe szövése is. És, ahogyan a bevezetőben is írtam, a próza sem mindig szikár, erre jó példa Marcus és Regina folyamatos évődése, és az is, ahogyan Marcus a lány minden porcikáját ízlelgeti, élvezi, csodálattal szemléli. És a kegyetlenségek igazán vicces, és cseppet meghökkentő ellenpontja az erotikus költemények folyamatos jelenléte a regényben, amelyek igencsak megfűszerezik Marcus és Regina kapcsolatát.

Könyvbemutató a Kis Présházban /forrás: nepszava.hu/

Amit én hiányoltam a könyvből, az egy jó kis térkép, amely Budát és a környékét ábrázolja, és amelyen könnyebben lenne követhető Marcus – és Regina – útja. Másrészt, mivel történelmi regény, talán a Megjegyzések részt cseppet bővebbre vettem volna, kiegészítve némi információval a korról, a történelmi eseményekről és a regényben megemlített valós személyekről.

Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, az a borító. Nekem kicsit szikár, üres és semmitmondó, csak a borító alapján sosem kezdtem volna bele a történetbe. (Akkor sem, ha a cím tetszetős alliterációja azért felkeltette a figyelmemet.) Ettől függetlenül, összességében szerettem ezt a történetet, a szereplőit, az igazán leleményesen megcsavart krimiszálat, és a füstös, miazmás, de néha napfényes hangulatot, amit a regény árasztott.