Talabosné Lukács Nikolett
2021. január 4. | Becsült olvasási idő: 5 perc

Ókori hősök angol humorral újratöltve – Könyvkritika

Stephen Fry munkásságával örökre beírta magát az egyetemes, nemcsak a brit köztudatba. Napjaink egyik legsikeresebb írója, műsorvezetője, a BAFTA díjátadók sokéves házigazdája, dokumentumfilmek szereplője, rendező, blogger és nem utolsósorban kiváló színész és szinkronhang. Külön büszkeségünk lehet, hogy magyar származású, még ha sajnos nem is tanulta meg a nyelvünket. Fry megkerülhetetlen fogalom napjaink kulturális életében, a XXI. századi kultúrember megtestesítője, aki rajong a kütyükért és a modern felfogásért, mégis a régi időkből szól hozzánk nem mindennapi, kellemes, ám sokszor csípős, őszinte és szókimondó hangján. Oscar Wilde, P. G. Wodehouse és Sherlock Holmes rajongója, Wilde kulturális örökségének hordozója és újjáértelmezője is egyben.

A görög mitológia szeretete egész életében elkísérte, neki is iránymutató mű volt az, ami engem is elvarázsolt gyerekkoromban: Edith Hamilton: Görög és római mitológia című kötete meghatározónak bizonyult az érdeklődők számára. Stephen azonban a tőle megszokott humorral és egyedülálló mesélőtehetséggel fűszerezve tárta elénk előbb a görög mítoszok világát (Mítosz), majd a görög hősökét (Héroszok), akikkel jelen kötetében ismerkedhettünk meg a Kossuth Kiadó jóvoltából immár magyarul is.

Stephen Fry: Héroszok

Stephen John Fry 1957. augusztus 24-én született Londonban. Édesapja, az angol származású Alan John Fry fizikus-feltaláló, anyja Neumann Mariann Éva (angolosan Marianne Eve Newman). Anyai nagyszülei, a zsidó származású Martin és Rosa Neumann 1927-ben a mai Szlovákia, annak idején az Osztrák-Magyar Monarchia területéhez tartozó Nagysurányból emigráltak Angliába. Stephen számos rokona náci haláltáborokban veszett oda, nem véletlen, hogy egyik könyve, személyes kedvencem, a később még elemzésre kerülő „Csináljunk történelmet!” is Adolf Hitlerrel foglalkozik. Stephen büszke magyar gyökereire, és mint a nyelvek szerelmese nagyon sajnálja, hogy nem tanult meg magyarul. Rendkívüli intelligenciája ellenére meglehetősen viharos fiatalkorra emlékszik vissza: egy ideig a Cawston általános iskolába járt, majd Stouts Hillbe, ezt követően az Uppinghambe, de a tanulás sehol nem volt az erőssége. Két iskolából is kicsapták, tizenhét évesen pedig, miután elvégezte a Norfolk technológiai és művészeti iskolát hitelkártya-lopáson kapták, amelyet a család egy barátja sérelmére követett el, amiért három hónapot ült a Pucklechurch börtönben.

Ez élete meghatározó élménye volt, amelyet követően tanulásba kezdett a Norfolk City Collegeban. Ösztöndíjjal felvételizhetett a Cambridge-i Egyetemre, amelynek azóta egyik leghíresebb volt diákja lett.

Cambridge élete fordulópontját jelentette, mert az angol irodalom szakos fiatalember itt ismerkedett meg legjobb barátaival, többek között Emma Thompson-nal, aki bemutatta őt akkori barátjának, egy bizonyos Hugh Laurie-nak, akivel az évtizedek alatt számos maradandó alkotást hagytak örökül az angol humor és irodalom kedvelőire.

A Cambridge Footlights drámaklub a lelkes egyetemisták kezdeményezésére alakult meg, amelynek oszlopos tagja lett Stephen és Hugh is. Fry végül dicsérettel diplomázott, de miként példaképe Oscar Wilde Oxfordban, ő sem lett professzor Cambridge-ben. Tévéjátékokban is sorozatokban kezdett szerepelni a színház mellett, de az irodalom mindig fontos maradt életében olyannyira, hogy sorra jelentek meg regényei, majd életrajzi kötetei. Stephen Fry írói vonala az 1980-as években ütközött ki igazán. Különböző újságcikkeken és két korábbi színházi íráson („Latin! or Tobacco and Boys” című 1979-es színdarab, valamint a „Me and My Girl” 1984-es átdolgozása) túl regényeket (magyarul is: Hazudozó – 1992; A víziló – 1994; Csináljunk történelmet – 1996), forgatókönyveket (Fiatalság, bolondság – 2003, rendező is; A varázsfuvola – 2006, rendező K. Branagh; Dambusters – 2010), egyéb könyveket (cikkgyűjtemény, útmutató versíráshoz), valamint három életrajzi kötetet is írt (Moab is My Washpot – 1997; The Fry Chronicles: An Autobiography – 2010; More Fool Me: A Memoir – 2014).

Stephen Fry

Sajátos humorával már a 2017-ben megjelent Mítosz-ban közérthetővé tette az őstörténet esetében kissé kesze-kusza mitológiát, majd sokszor tragikus, néhol vicces történetek keretében ismertetett meg bennünket a rendkívül színes, izgalmas görög hitvilággal, ahol istenek, gigászok és emberek bonyodalmait, harcait, szerelmeit tárta fel elénk. Mi a helyzet azonban azokkal, akik félistenekként, vagy emberekként olyan bátrak, vakmerők, kimagaslók, vagy éppen ravaszak, erősek, leleményesek voltak, hogy kivívják nemcsak az emberek, hanem az istenek csodálatát is?

Akik ma már az égbolton néznek le ránk éjjelenként, hiszen ahogy Prométheusz a cím alatti idézetben megjósolta, egy nap a görög világ minden teremtménye puszta legendává válik majd.

A kötet nyolc hőse közül egy nő, Atalanté, aki ügyességben és leleményességben felveszi a versenyt férfitársaival. A legkiemelkedőbb természetesen Héraklész, akiről Fry így ír: „Egy 21. századi hivatalnok, aki ingázik a munkahelye és az otthona közt, talán kevésbé drasztikus módon henteli fel a vetélytársait és kollégáit- manapság inkább csak metaforikus sárkányokkal küzdünk-, a napi rutin azonban most is eléggé hasonló.” (…) Héraklészben talán nem volt meg Perszeusz vagy Bellerophón hetyke tettrekészsége, Oidipusz intellektusa, Iaszón vezetői tehetsége vagy Thészeusz bölcsessége és képzelőereje, azonban mindegyiküknél erősebb, érzőbb szív dobogott a lelkében.”

Stephen Fry előadást tart a trilógia első kötetéből

Héraklész mellett mindegyik hőst könnyen a szívünkbe zárjuk, hiszen nagyságuk mellett mindannyian esendő emberek voltak, emberi hibákkal, gondoljunk csak Oidipuszra, vagy a szomorú sorsú Bellerophónra. Orpheusz a művészi tehetségével tűnik ki hőseink közül, akinek szomorú szerelmi története szépen elevenedik meg a kötet lapjain. Az aranygyapjú keresésénél talán csak Odüsszeusz kalandjai izgalmasabbak, Thészeusz krétai kalandjai pedig sok művészt megihlettek. A kötetet, ahogy már a Mítosz esetében is megszokhattuk, számtalan lábjegyzet, megjegyzés, „kultúrtörténeti csemege” egészíti ki, a végén pedig név- fogalommutatót is találunk.