Bár a márciusi hónap (legalább a fele, inkább közel kétharmada) már egyértelműen a koronavírus-járvány miatti átmeneti átrendeződés jegyében zajlott, emiatt a könyvesboltok március végén bezártak, a kiadók pedig elképesztő, akár 70%-os forgalomcsökkenésről számoltak be, akadnak kiadványok, melyeket ez mégis kevésbé érint.
A március havi sikerkönyvek
A március havi könyváruházi fogyásokat is már nagymértékben befolyásolta a koronavírus-járvány terjedése, és a megfékezésére hozott intézkedések, ettől függetlenül a Bookline online könyves toplistája továbbra is jó útjelző arra vonatkozóan, mit is szeretünk jelenleg olvasni. Az egészen biztos, hogy a gyermekkönyvek iránti kereslet növekedni látszik, ám az élbolyban továbbra is olyan nevek tartózkodnak, akik az elmúlt hetekben is.
A listát toronymagasan Orvos-Tóth Noémi könyve, az Örökölt sors vezeti, mely már közel másfél éve a listán tanyázik, míg őt követi Andrzej Sapkowski Vaják III. – Tündevér című folytatása, ami a sorozatadaptáció idei debütálása okán egyáltalán nem meglepő, a dobogó legalsó fokára pedig egy újabb folytatás, Fábián Janka történelmi regényciklusának legújabb része, A könyvárus lány került fel.
Sapkowksi és a Vaják-történetek további két ízben képviseltetik magukat, de bekerült egy újabb magyar könyv is, Lakatos Péter Kortalanul! című műve, a legnépszerűbb gyerekkönyv pedig az előkelő hetedik helyen álló Bartos Erika mű, a Bogyó és Babóca – Hónapok meséi című kötet. Három kortárs magyar regény ugyan kicsúszott a tízből, de így is előkelő helyen áll Grecsó Krisztián, F. Várkonyi Zsuzsa és Bereményi Géza műve is, sőt, a legújabb Haruki Murakami kötet is igen népszerűnek számít továbbra is.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.