- Kovács Krisztián
- 2020. február 7. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Hamarosan egy a Fehér Ház mindennapjainak viszonylag keveset emlegetett, és még kevesebbszer feldolgozott szegmese, a mindenkori First Ladyk alakja, munkája és mindennapjai kapnak majd figyelmet a Showtime még forgatás előtt álló vadonatúj kezdeményezésében.
A Homelandet, a Milliárdokat, a Dextert és a Ray Donovant is készítő Showtime részére Aaron Cooley írt egy vadonatúj szériát First Ladies címmel, mely az előzetes hírek szerint a Fehér Ház keleti szárnyában játszódik majd, és ahogy címéből sem nehéz kitalálni, a nemzet első asszonyának mindennapjairól, küzdelmeiről és törekvéseiről mesél majd. Az első évadban egyelőre úgy fest Eleanor Roosevelt, Betty Ford és Michelle Obama lesz majd a középpontban.
A készítők eddig csak a Michelle Obama szerepére szerződtetett színésznő nevét árulták el, így az már biztosnak látszik, hogy az ünnepelt First Lady bőrébe az a Viola Davis bújik majd, aki 2016-ban kapott Oscar-díjat a Denzel Washington által rendezett Kerítések című film főszerepéért. Davisnek igen nagy tapasztalata van a sorozatgyártásban, hiszen a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? című szériáért elnyerte az Emmy-, Golden Globe- és SAG-díjat is.
Michelle Obama eredetileg jogi diplomával rendelkezik, 2009 és 2017 között volt az Egyesült Államok 44. first lady-je, és egyben az első afroamerikai származású hölgy ezen a poszton. Tisztségében számos társadalmi ügy szószólójává vált, köztük volt az egészséges táplálkozás melletti, az egyre gyakoribb gyermekkori elhízás elleni kampány, vagy a katonai veteránok családjainak támogatása is.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.