- Kovács Krisztián
- 2020. január 7. | Becsült olvasási idő: 1 perc
A Freddie Mercury és az Elton John-film már mögöttünk, és többek közt a Prince-ről, a Bee Gees-ről, no meg a Michael Jacksonról szóló film még előttünk áll, közben pedig újabb világsztár csatlakozott azon zenei hírességek listájához, akinek életéből filmet készít Hollywood. A főszereplő személye mindenesetre telitalálatnak tűnik.
Maga Bob Dylan is áldását adta a Logan, és Az aszfalt királyai rendezőjének, James Mangoldnak, új filmjére, mely leginkább a világhírű zenész korai éveire fókuszál majd, többek közt arra az 1965-ös döntésére, mikor akusztikus helyett elektromos gitárt kezdett használni saját maga kíséretére. Mangold filmje a Going Electric címet viseli, Dylan szerepét pedig a Szólíts a neveden! című filmért tavalyelőtt mindössze 23 évesen Oscar-díjra jelölt, és hamarosan a készülő Dűne-film főszerepében is feltűnő Timothée Chalamet kapta, aki állítólag már most nagyban gyakorol, hogy minél hitelesebb Dylan lehessen.
Mangold neve garancia egy kiváló zenész filmre, hiszen ő írta és rendezte 2005-ben A nyughatatlan című, Johnny Cash életéről szóló filmet is, melyért Reese Witherspoon Oscar-díjat is nyert. Nem ez lesz egyébként az első film Dylan életéről, 2007-ben jött ki ugyanis a I’m Not There – Bob Dylan életei című mozi, melyben meglepő koncepcióval több neves színész keltette életre a zenészt, többek közt Christian Bale, Heath Ledger, és még Cate Blanchett is.
A zseniális, és politikai töltettel vastagon átitatott irodalmi dalszövegeiről híres Bob Dylan 1958-ban kezdte karrierjét, és mára a könnyűzene egyik legnagyobb legendájává vált, arról nem beszélve, hogy ő az egyik legsikeresebb zenész is a történelemben. Tizenhárom Grammy-díja mellé elnyerte az Oscart, és a Golden Globe-ot, 2016-ban pedig az irodalmi Nobel-díjat is neki ítélték.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.