Forrai Márton
2022. november 9. | Becsült olvasási idő: 5 perc

Philip K. Dick: Kamu Rt, azaz a könyv, amit a borítója hívott életre

Vagyis hát nem egészen, úgyhogy ássunk kicsit a dolgok mélyére: a Kamu Rt. Philip K. Dick legtermékenyebb időszakában, az 1960-as évek közepén született, és színes, terebélyes életutat járt be, mire kifejlődött annyira, amennyire a körülmények megengedték neki. Miután Dick elkészült A teleportálatlan ember (The Unteleported Man, ahogy a regény akkoriban futott) első részével, az évekig a fiókjában pihent, egészen addig, amíg néhány évvel később az Amazing Fantastic kiadó meg nem rendelte tőle a történet másik felét, ami egy már meglévő borítófestmény mögé szerettek volna bekötni. Dick elsődleges kiadója eközben szerette volna a két egységet koherens egészként megjelentetni, ám mivel nem tetszett nekik a hozzátoldott folyomány, maradtak a korábban elkészült első résszel, és ezt jelentették meg egy dupla kötet egyik feleként.

1965-re néhány oldal hiányzott az átdolgozott kézirat különböző helyeiről, ezért az alkotása sorsát szívén viselő Dick a teljes újtastrukturálás mellett döntött: új nyitóoldalakat, illetve összekötő szövegeket tervezett írni, valamint a Kamu Rt (Lies, Inc.) cím is ennek a munkának hozadéka. Azonban közben valahogy eltelt majd’ két évtized, és az író 1982-ben elhunyt, hátrahagyva az 1979-es gépiratot, aminek megjelentetésére viszont az angol kiadójának volt jogosultsága. Még mindig maradtak hézagok a szövegben, ezeket azonban Paul Williams, a szerző hagyatékának irodalmi gondozója 1985-ben fellelte, majd a kétezres évek elején különféle változatok számos kiadását követően a nagyérdemű végre kézbe vehette a végleges, ámde befejezettnek aligha tekinthető kiadást.

Philip K. Dick – Kamu Rt. / Forrás: Agave könyvek

Nem lehetséges-e eleget olvasnia bárkinek, a túl sokra pedig feltételezésem sincs – nem sokat hallani a bulvárban az irodalmi befogadói szenvedély miatt széthulló házasságokról, vagy utcára szorított egzisztenciákról. Én mindenesetre igyekszem minden mást épphogy nem alárendelni ennek a függőségbe béklyózó tevékenységnek, és eddigi tapasztalataim alapján bevallom, hogy nem találkoztam még keletkezésének körülményeit olyan mértékben lapjain viselő irománnyal, mint a Kamu Rt. esetében. Hogy mennyire indirekt az öröklődés, azt legalább olyan káoszos lenne kibogozni, mint szerzőjének születéskori traumáit a később ezekre ráépülő pszichedélia örvényéből utólagosan a normalitásba rántani. Mégis úgy tartottam ildomosnak, hogy a kezdetektől építkezzek ebben a cikkben, amiket egyébként az Agave 2022-es magyarítása az utolsó oldalakon érdekfeszítő módon összegez, így azonban megfelelő(?) felkészítést követően ugorhatunk fejest a talán legbizarrabb Dick-i gondolatfolyamba.

A regény fő témái már a hatvanas években sem nyújtottak újat: háborús fenyegetés, galaktikus kolonizáció, magas rangú főnökével szexuális viszonyt ápoló asszisztens…

Ezekhez adódnak Philip K. Dick részben korszakos, ugyanakkor csúcsra járatott egyéni motívumai, úgymint a mindent átható paranoia, a labilis elmeállapotot végleg megborító LSD- s bad tripek, valamint a játékosokat a sakktáblára helyező, aztán egy részüket érdektelennek tekintő történetszövés. Mindennek narratív apropója egy olyan jövő, amiben az egyirányú teleportációs technológia negyvenmillió ember számára lehetővé teszi az emigrálást a Bálnaszáj nevű, utópisztikus kolóniába, ahová egyébként tizennyolc évnyi űrrepüléssel juthat csak el, aki vissza is próbál jönni onnan. Valami azonban bűzlik a cet pofájában, de az sem kizárható, hogy a gyomráig kell hatolnia a Rachmael ben Applebaum nevű főhősnek, hogy kiderítse, micsoda.

Bibliai hasonlaton innen, szinte komikumba hajló üldözési mániában tocsogó felvezetésen túl a kérdés az, mi történik, ha Rachmael eljut úticéljához, azaz mit rejt a Bálnaszáj. Természetesen nem árulom el, csak annyit, hogy amikor odaér fordul a bizarrériák apró tárházába a Kamu Rt., aminek módja az edzettebb PKD-olvasókat meglepni ugyan nem fogja, mégsem könnyű minősítenem. Azért mégpedig, mert az események követését illetően valahol magam is ott lebegek az „interűr” egyre mélyülő bugyraiban, távolodva földi realitásomtól; de az is lehet, hogy a saját elmém foglya lettem, ami elvesztette a hagyományos irodalmi építkezés fonalát, de még az annak létezésébe vetett hitét is talán. Vagy van ugyanis egy ordas nagy hiba a dramaturgiában, vagy én vagyok hülye – esetleg mindkettő. Talán mindegy is, hiszen kapunk egy lezárást, ami ezek után annyira zavarba ejtő, mintha Deák Bill Gyula azt mondaná, hogy fél lábbal áll a sírban. Már bocsánat.

Philip K. Dick / Forrás: https://www.insights.uca.org.au/

Azokban, akik az utolsó darabig fenntartják Dick magyarul megjelent műveinek begyűjtését, alighanem dolgozik az irracionális elköteleződés elve, ami e tevékenység fenntartását annak ellenére diktálja, hogy hasznossága réges-rég kérdésessé vált. (Na nem anyagilag: érdemes rákeresni mennyinél tart most egy Visszafelé világ vagy egy Az Alfa hold klánjai.) Az Agave kiadó azt ígéri, a Kamu Rt-vel a szerzői irományok sorának végére ért, innentől a koprodukciós performanszok következnek, mint mondjuk a Deus Irae Roger Zelaznyvel. Sajnálatos lenne ugyanakkor, ha a magyar olvasók bennragadnának a Dick-i sci-fi hullámvasút-minőségű egyirányú utcájában, ahelyett, hogy esélyt kapnának a szépírói próbálkozások megismerésére. Hiszen miért ne jelenhetne meg a Mary and the Giant, vagy az In Milton Lumky territory legközelebb – ha nem fogy jól, oké, leteszem a fegyvert, ha viszont igen, van értelme ebbe az irányba terjeszkedni.