- Kaposi Ildikó
- 2022. március 22. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc
A Pirula panda nem egy jó cím, ugyanakkor szinte minden benne van, amiről a film szól. A film plakátja, maga a panda és a cuki cím azonban megtévesztő lehet, mert ez a rajzfilm nem kifejezetten mesefilm. A kisebbek számára unalmas, vagy félelmetes is lehet, amikor az édesanya felhőkarcoló méretű vörösen izzó szemű óriás pandává változik, vagy kicsit hamarabb fogja gyermekünk feltenni azt a kérdést, hogy mi az az intim betét, mint ahogy szerettük volna. Szóval azt javaslom, mielőtt kisgyerekkel beülnének rá, mindenképpen vegyék figyelembe a 12-es karikát, a kicsiket pedig tessék elvinni inkább a Mancs őrjáratra. A Pirula panda közönsége, amikor én megnéztem a filmet, rendkívül vegyes volt. Előttem egy csapat kamasz kuncogott, mellettem nagypapa ült 4 éves forma unokájával, pár sorral előttem pedig három harmincas évei elején járó, edzőtermet gyakran felkereső fiatalember ült. És én egyedül.
A történet egyszerű, ez már az előzetesből kiderül, Mei Lee örökli a családja női tagjait sújtó átkot (áldást?), ha heves érzelmei támadnak, vörös pandává változik. A lány 13 éves, így viszonylag ritka, hogy ne heves érzelmek uralják éppen. Bár az anyukája szerint még gyerek, Mei Lee cseppet sem tartja magát annak. Bizony ő már alaposabban megnézi a fiúk gyönyörű szemét és hasizmát, és szeretné, ha lehetnének önálló döntései, és saját kedvtelései. A szülők szerepét a kortársak veszik át, és nincs mese, el kell fogadni, hogy a barátok véleménye, társasága jóval fontosabb ebben az időszakban, mint anya vagy apa.
Mei Lee barátnői nagyon jól hozzák a sztereotip tinilány típusokat, a fiúsan laza értelmiségi, az életünk koravén, és a duci, mindig éhes csili vili vidámság-gombócot. Ízelítő ez abból a sokféleségből, ahogyan kamaszodhat egy lány.
Kamasznak lenni az egyik legnehezebb dolog az életünkben. A minap hallottam egy beszélgetést a villamoson. Egy tizenéves lány azt ecsetelte a barátnőjének, hogy az anyukája nem akarja, hogy az olvasás elvegye az idejét a tanulástól. Nem értette, hogy miért szól bele, abba, amit csinál, és a legjobban az zavarta, hogy bár haragszik rá, amiért korlátozza, közben pedig nagyon is szereti, és nagyon nehéz neki megküzdenie ezekkel az ambivalens érzésekkel. Nagyjából ez ennek a filmnek a fő konfliktusa is. Szeretne elszakadni, de közben ott is akar lenni, és eleget tenni anyukája elvárásainak.
Ugyanakkor az édesanya is folyamatosan meg akar felelni az ő anyukájának, Mei Lee nagymamájának. Ezért feszültségét egy generációval lejjebb is átnyomja, és nem veszi észre, hogy a kislánya már nem kislány, és pusztán rövid minőségi közös időtöltésre, mellette pedig szabadságra van szüksége. A panda korábban az anyukában is ott volt, ahogy a nagymamában is, de azt egy nyakláncba zárták. Mi vajon milyen állatot zártunk felnőttségünk nyakláncába? Hogyan tekintene ránk az az oroszlán, vagy paripa, esetleg sas, akivel találkoztunk, mikor elkezdtünk nővé érni?
Tetszett az is, hogy Mei Lee pandasága nem marad sokáig rejtve, mint egy szuperhős filmnél, és így kiderülhet, hogy milyen sokan szeretik ezt az oldalát.
Imádtam, hogy a film 2002-ben játszódott, a tamagocsi, a discman, és a fiúbandák idejében, jólesett ez a kis időutazás, bár semmi funkciója nem volt annak, hogy más korba helyezzék a történetet, akár ma is játszódhatott volna. Billie Eilish zenéje és az “igéző” 4 Town zenekar táncra csábít, sok kicsi fel is állt a székéből, és a sorok között mozgott a zenére. Nem tudom, hogy apukák, és férfiak is ugyanúgy élvezik-e a filmet, de a három harmincas kigyúrt férfi nagyon jól mulatott pár sorral előttem, szóval azt gondolom, igen. Mert sok üzenete univerzális. A barátság az egyik legfontosabb dolog a világon mert mi választjuk. Ami pedig megkülönböztet bennünket másoktól, attól leszünk egyéniségek, és van, amikor ki kell állni magunkért, akár a szüleinkkel szemben is.
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A Hókusz pókusz 2 a szokásos Ébredő Erős formulát követi, csak 2015 óta még sokkal rosszabb lett minden.
John Carpenter utolsó előtti filmje alapján azért még nem egyértelműsíthető a horrorguru zsenijének temetése.
A film, ami egy kis hazai vidámságot csempész a szürke hétköznapokba.