Rémes kalandok egy sötét házban – Könyvkritika

Olivia, a tizenéves lány egy szürke helyen él. Szürke az épület, a fészer, ahová néha elrejtőzik, szürke az egyenruha, amit az árva lányok intézetében viselnie kell, és szürke maga az élet is. Olivia elvágyik innen, a családját szeretné megismerni, hiszen nem tud róluk semmit, mivel őt kisgyerekként az intézet lépcsőjén találták. Az egyetlen kapcsolódási pontja a családhoz rég eltűnt anyja különös naplója. A naplóból viszont semmit sem tud meg a családjáról, csak anyja fura őrületéről olvashat, ahol egyre jobban elmosódik a határ ébrenlét és álom között. Amitől a napló még különlegesebb, azok a különös rajzok, amik látszólag semmit sem ábrázolnak – később majd mégis értelmet nyernek.

Így kezdődik V. E. Schwab története, ami néha meglepi az olvasót, máskor megrémíti, vagy épp elszomorítja. Mindenestre bevonzza egy furcsa és ijesztő világba, ami tele van titkokkal és elhallgatással. Schwab tehetségét jól mutatja, hogy ennek az elhallgatásnak külön hangsúlyt ad azzal, hogy a főhőse, Olivia, néma, így csak jelekkel tudna kommunikálni – ha az intézetben bárki hajlandó lenne megtanulni a jelnyelv értelmezését. Így aztán nem csak fizikailag van bezárva a cseppet sem otthonos intézetbe, hanem ezen belül még lelkileg is – egészen addig, míg meg nem érkezik az egyetlen menekülési lehetősége. A nagybátyjától kap egy levelet, amelyben hazahívja a Gallant nevű helyre, a család otthonába – amiről az anyja naplójában egyetlen említés található: figyelmezteti, hogy sose menjen Gallant közelébe.

De mert Olivia annyira vágyik családra, kapcsolódási lehetőségekre, természetesen nem hallgat a figyelmeztetésre, így hazatér, és a birtokon és a különös házban újabb rejtélyekre bukkan.

V. E. Schwab: Gallant /Forrás: https://www.geekgirlauthority.com/gallant-book-review/

A Gallant fura hely, mert a benne élők miatt részben nagyon otthonos. Az ott élő felnőttek – cselédek, bár nem annak számítanak -, Hannah és Edward befogadó szeretete miatt Olivia végre úgy érezheti, végre neki is lett családja. Ott van viszont az unokatestvére, a nála pár évvel idősebb, mogorva és beteges Matthew, aki folyamatosan elüldözné Oliviát a birtokról. És persze ott a kert, ami egyszerre gyönyörű és fenyegető, meg a fal, a régi kapuval, aminek tilos a közelébe menni. És persze ott az elképesztő makett a dolgozószobában, ami ugyanazt a házat ábrázolja, de kétféleképpen, így van egy sötét és fenyegető, és egy világos és hívogató fele. És mivel Olivia senkitől sem kap választ, maga próbálja kideríteni, mit titkolnak a házban élők, és miért akarja Matthew elüldözni az otthonából. És persze ott vannak még a ghúlok, az itt-ott felbukkanó szellemek, amikről sokáig nem lehet eldönteni, támogatják, vagy épp fenyegetik az embert…

Ahogyan a másik zseniális szerző, Neil Gaiman számtalan regényében, a Gallant esetében is van egy aha-élmény (vagy inkább egy basszus, ez most komoly-pillanat), amikor mindaz, amit az olvasó addig elolvasott – és értelmezni próbált -, vagy tökéletesen a visszájára fordul, vagy végre értelmet nyer.

A Gallant esetében ez a napló, de főképp a kezdetben kissé értelmetlennek tűnő illusztrációk, amik esetében akár még az a kérdés is felmerülhet, kellenek-e ezek egy felnőtteknek szánt történetbe. És aztán eljön a pillanat, amikor az ember rájön, hogy nagyon is, sőt. (A szépirodalmi kiadványokból az idők során teljesen eltűnő illusztrációkról meg valószínűleg több kötetnyi értekezést lehetne írni.)

V. E. Schwab: Gallant /Forrás: https://www.pastemagazine.com/books/v-e-schwab/ve-schwab-gallant-interview-books/

A kert irodalmi/kulturális/vallásos toposzként egyébként is évezredek óta jelen van, a béke, a boldog, kiegyensúlyozott és derűs élet szimbólumaként, elég csak az Édenkertre gondolni.

Vagy éppen a Candide-ra, ahol Pangloss mester biztatja arra a végletekig elcsigázott főhősöket (akiknek teljes mértékben megtelt a hócipőjük a körülöttük lévő világgal és a kalandokkal), hogy műveljék csak a kertjüket, mert az vezet a boldog, békés és elégedett élethez. Az egyes szerzőknél aztán ez a kert megint csak más tartalmakat fejezhet ki. A Gallant olvasása közben/után nekem még két történet ugrott be, ahol az egyik a kertnek épp ezt az édeni vonalát emeli ki, a másik meg épp az ellenkezőjét… bár ott konkrétan nem is a kertről van szó. F. H. Burnett A titkos kert című ifjúsági regényében a korán elárvult – és ezért végtelenül szabadjára engedett és elkényeztetett – kislány, Mary kerül vissza a gyarmatokról Angliába, ott is a nagybátyja házába, egy rejtélyes, ódon épületbe, ami tele van titkokkal, és ahol gyakran hallani éjjel sírást (és már itt is egy párhuzam a Gallanttal, amelyben a főszereplő Olivia hall éjjel sírást és kiáltozást a házban). Burnettnél a síró alak egy kisfiú, a nagybácsi tolószékbe kényszerült, még Marynél is hisztisebb fia, Colin, akivel Mary végül összebarátkozik, és együtt lelnek rá a fiú édesanyjának kertjére. Ezt a kertet Colin anyja a haláláig gondozta, de a férje az asszony halála után bezárta, és a kaput nyitó kulcsot is elrejtette, hogy soha senki ne zavarhassa meg a kert (és a feleség) nyugalmát. Viszont épp ez az a kert lesz az, ami előbb a két gyereknek, majd végül a nagybácsinak is gyógyulást (vagy akár megváltást) hoz.

Ehhez képest a Gallant nevű birtok látszólag csodás kertje veszélyes, fenyegető hely, ahol a földből indák, gazok nőnek ki észrevétlenül, rajtaütésszerűen, és amiket csak kesztyűvel lehet megfogni, különben elvágják az ember kezét. Ráadásul igen makacsok, nehéz megszabadulni tőlük, és lassan behálóznák az egész birtokot, ha nem tépnék ki őket a földből. És persze itt is van régi kőfal, kis, titokzatos kapuval, aminek nincs meg a kulcsa, és jobb, ha senki sem nyitja ki, és lép át a túloldalra.

V. E. Schwab: Gallant /Forrás: https://agavekonyvek.hu/konyv/fantasy/gallant/

A két ház koncepciója meg épp a már említett Neil Gaimant idézi, a Coraline című regényét (ami gyerekkönyvként lett kiadva, de én azért átgondolnám, hány éves gyereknek adom a kezébe).

Ahogyan Coraline, úgy Olivia is tudni akarja, mi van abban a másik házban, ami annyira hasonlít a saját otthonához – és ahogyan Coraline, úgy Olivia is rájön, hogy ez a fajta kíváncsiság néha végzetes lehet. De míg Gaiman főhősét egy fura macska segíti haza, addig Oliviának a ghúlokról kialakult véleménye változik meg felfedezőútja során.

A Gallant számomra egyszerre volt rémtörténet és fejlődésregény, csodás illusztrációkkal, és a Schwabtól már megszokott, egyedien leíró szóképekkel és kifejezésekkel. Viszont én túl rövidnek találtam, szerintem belefért volna még némi magyarázat a cselekmény egyes részeivel kapcsolatban, ahogyan cseppet kevesebb szókép és több történet is. Ennek ellenére jó volt kézbe venni, mert nemcsak a történet, hanem a napló megjelenítése is színvonalas és izgalmas. A regény az Agavénál jelent meg, Ballai Mária fordításában.

Kapcsolódó cikkek

Amikor a Föld szilánkokra szakadt – Christelle Dabos Tükörvilág-sorozata

A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.

Láttam a horror jövőjét… – 70 éves Clive Barker

Ma ünnepel a modern horror brit fenegyereke, aki óriási hatást gyakorolt a popkultúrára.

Tolkien ezerszínű világához minden vándornak elkel egy jó térkép – Könyvkritika

Kötelező kiadvány minden Tolkien- és Középfölde-rajongónak.

Tarja Kauppinen: A nyelv dekonstruálása az egyik legjobb komikumforrás

A magyar kortárs íróval a szép- és a szórakoztatóirodalom közti falak lebontásáról.