- Kovács Krisztián
- 2021. augusztus 10. | Becsült olvasási idő: 1 perc
2020-ban, 70. születésnapjára egy egészen különleges limerick-gyűjteménnyel jelentkezett az egyik legnépszerűbb magyar író, Vámos Miklós, és tavaly után úgy fest, idénre is jut egy meglehetősen rendhagyó mű a szerző műhelyéből, melyet mindössze néhány héten belül már kezükbe vehetnek az olvasók.
Igen címmel augusztus 25-én egyfajta memoárral jelentkezik Vámos Miklós az Athenaeum Kiadó gondozásában. A kötetről meglehetősen keveset tudni, a rejtélyesen megfogalmazott fülszöveg azonban önéletrajzi írást sejtet, de persze ismerve az író furfangjait, az sem kizárt, hogy megtréfálja az olvasókat.
Mindenesetre a kötet ide kattintva már előrendelhető a kiadó webshopjából, és íme a fülszöveg: „Az én három fő tevékenységem ebben az életemben: Élek. Olvasok. Írok. Ez valamiféle fontossági sorrend is. Sok tapasztalatot, gondolatot, megfigyelést gyűjtöttem össze, amióta az aranyérmes tevékenységet folytatom. Ezeket próbálom közreadni most. Ugyanakkor tudhatni rólam, hogy soha nem veszem magam túl komolyan. Igyekszem kevesebbet sírni, mint írni. Valamint lehetőleg soha nem félni, inkább élni. Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet.”
Vámos Miklóssal áprilisban készítettünk interjút, akkor arra a kérdésre, mi motiválja az írásra, a következőket felelte: „Ünnepélyesen bevallom, hogy: 1. szeretek írni, 2. ha nem okoz élvezetet, azonnal abbahagyom, s valami másba fogok. Kettős értelemben. Néha elég, ha ötletraktáramból egy másik témát hozok elő. De olyan is van, hogy új tevékenységbe fogok, sejtem, hogy átmenetileg, ám sose lehet tudni.” (A teljes interjút ITT olvashatjátok el.) Májusban pedig egy hosszabb portréban foglaltuk össze a szerző életművének jelentőségét, melyet IDE kattintva érhettek el.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.