- Kovács Krisztián
- 2020. június 16. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Bár korábban többször is felmerült már a kosztümös-szandálos kalandfilmek zsánerét feltámasztó és 5 Oscar-díjat is begyűjtő Gladiátor folytatása, az ötlet a film fináléját tekintve olyannyira képtelenségnek tűnt, hogy nem sokan törődtek vele, most azonban a film lehetséges producere beszélt a jövőbeli tervekről.
Douglas Wick interjút adott a ComicBook magazinnak, melyben arról beszélt, hogy valóban elkészülhet a Gladiátor második része, sőt, a rendező, Ridley Scott mellett a főszerepet alakító, és alakításáért Oscar-díjjal kitüntetett Russell Crowe is visszatérne. Wick szerint Ridley Scott már most komolyan foglalkozik az ötlettel, ami pedig biztos, hogy Peter Craig dolgozik a forgatókönyvön, ami viszont többször akadályokba ütközött, hiszen egy ilyen fináléval bíró filmet rettentő nehéz folytatni, hogy az ne keltse valamiféle hatásvadász, pénzhajhász törekvés gyanúját.
A rajongók egyelőre csak találgatnak, vajon miként lehetséges visszahozni Russell Crowe karakterét, az ugyanis egyértelműen kiderült, hogy az alkotók nem valamiféle előzményfilmmel kalkulálnak, hanem valódi folytatással. Közkézen forgó nézői elméletek szerint egyébként az előző rész végén Maximus karakterét valójában csak halottnak hitték, ám ő túlélte a Commodus által ejtett sebet, és a vérveszteséget.
A Gladiátor 2000. május 1-én debütált a mozikban, 103 millió dolláros gyártási költségét pedig hamar megduplázta a mozikasszáknál, és rákövetkező évben összességében 12 Oscar-díjra jelölték, melyből 5 aranyszobrot vitt haza, köztük a legjobb film díját, de Russell Crowe is elnyerte a kitüntetést a legjobb férfi főszereplőként.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.