• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!

Hírek

Ridley Scott saját bevallása szerint elkészült a Gladiátor folytatásának forgatókönyve

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Az már legalább három éve nyílt titok, hogy Ridley Scott komolyan tervezi a Gladiátor című filmjének folytatását, amire jobbára legyintettek a filmrajongók, noha akkor még nem volt letisztázva a pontos koncepció. Scott azonban most egy friss interjúban beszélt arról, hogy a szkript elkészült.

A Gladiátor folytatásának ötlete először a film zajos sikerét követően 2001-ben merült fel, de tekintve a főszereplő sorsát, a producerek hamar el is vetették, aztán 2018-ban a Paramount rábólintott a folytatásra, melyről Scott csupán pár hónappal ezelőtt kezdett nyíltabban beszélni. E szerint a cselekmény természetesen már nem Maximus történetét folytatná, hanem Lucius, Lucilla fia lenne a középpontban, a cselekmény pedig 25-30 esztendővel játszódna a 2000-es film története után. Scott a Deadline-nak elmondta azt is, hogy Russell Crowe visszaemlékezés formájában felbukkanhat ugyan a filmben, de senki se számítson rá, hogy komoly szerephez jut.

A veterán rendező szerint, amint elkészül a Kitbag című filmmel, melyben Joaquin Phoenix bújik majd Napóleon szerepébe, azonnal belefog a Gladiátor második részének forgatásába, melynek forgatókönyve nemrég készült el az új Batman-film írója, Peter Craig által. Néhány napja egyébként a Marvel-filmekben Thort alakító Chris Hemsworth volt az, aki arról beszélt, hogy szívesen vállalna szerepet a filmben, de egyébként a szereplőválogatásról természetesen nincsenek további hírek.

2006-ban egyébként Scott-tól függetlenül elkészült egy forgatókönyv, melyben Maximus-t feltámasztják az istenek, és visszaküldik a földre, hogy akadályozza meg a kereszténység terjedését, de mikor megmutatták a szkriptet Scott-nak, ő határozottan nemet mondott rá, mert ahogy fogalmazott, a történelmi fikciókat részesíti előnyben, nem a Titánok harcára hajazó fantasy-t. A Gladiátor a 2000-es év egyik legnagyobb sikere lett, 270 millió dollárt hozott a konyhára, és bezsebelt öt Oscar-díjat, Russell Crowe eddigi egyetlen aranyszobrát épp Maximus szerepének köszönheti.

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

Wednesday, a sorozat /Forrás: https://www.euronews.com/culture/2022/11/30/wednesday-beats-stranger-things-to-become-netflixs-biggest-english-language-show/

Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

A rémesen vicces Addams-feldolgozás

Legendás állatok. 3. /Forrás: https://www.digitalspy.com/movies/a675773/fantastic-beasts-3-4-5-release-date-cast-plot-news-trailer/

Lesz-e folytatása a Legendás állatok és megfigyelésük-sorozatnak?

A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2023. március 10.

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    • 2023. január 5.

    A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

    A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

    • 2023. január 5.

    Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

    A rémesen vicces Addams-feldolgozás

    • 2023. január 5.

    Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

    Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

    • 2023. január 5.

    Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

    Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.