- Kovács Krisztián
- 2020. december 1. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Elképzelhető, hogy idehaza mozikba sem kerül – legalábbis magyar forgalmazásról egyelőre nincs hír – az eredetileg 1982-ben készült The Comeback Trail című film remake-je, melyre a stúdió meglehetősen nívós szereplőgárdát toborzott össze, köztük legalább 3 Oscar-díjas legendával.
Az Egyesült Államokban novemberben került volna a mozikba a The Comeback Trail című film, melyben együtt játszik majd Robert de Niro, Tommy Lee Jones és Morgan Freeman is. A szatirikus hangvételű történetben de Niro, és a Dokik című sorozatból ismert Zach Braff két, szebb napokat is látott hollywoodi producert alakít, akik az 1970-es évek filmgyártásának kiskapuit próbálják kihasználni. Megkísérelnek összehozni egy ócska westernfilmet, melynek forgatásán megölnék a főszereplőt, hogy a biztosítási pénzt bezsebelve kerüljenek ki a szakmai süllyesztőből.
Elsőre meglehetősen jópofa történet, melynek direktori székét George Gallo foglalta el, aki leginkább forgatókönyveiről híres, ő írta ugyanis mindhárom Bad Boys-film, valamint a szintén Robert de Niro főszereplésével készült Éjszakai rohanás szkriptjét is, de rendezőként is bemutatkozott már az 1990-es évek elején A paradicsom foglyai és A bűn utcája direktori székében.
Robert de Niro kapcsán nemrég adtunk hírt róla, hogy a Keresztapa II, a Szemtől szemben, A törvény gyilkosa, és Az ír után ismételten, immáron ötödik alkalommal dolgozik majd együtt Al Pacino-val. A rendező ezúttal Ridley Scott lesz, aki a heves vitákat kiváltott Mauricio Gucci-gyilkosság, és annak utóélete kapcsán kérte fel a két legendát egy újabb közös munkára. Ráadásul a filmben feltűnik majd Lady Gaga, Adam Driver, és a szintén Oscar-díjas Jared Leto is. Ezen felül Leonardo DiCaprio-val közös filmjében pedig egy sorozatgyilkos alakját ölti majd magára. Addig is íme a The Comeback Trail első előzetese:
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.