- Kovács Krisztián
- 2021. május 21. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Matthew McConaughey, Tom Hardy, Anthony Hopkins, Nicole Kidman, és még sokan mások. Szinte felsorolni is nehéz, hány A-listás hollywoodi színész döntött úgy, hogy az egyre színvonalasabb, és a filmek minőségével versengő sorozatok világában is kipróbálja magát, most pedig újabb nagy név csatlakozott a listához.
Egy kémtörténet lesz Arnold Schwarzenegger első tévésorozata, melyben az osztrák származású színész nem csupán szerepel, de a produceri feladatokat is magára vállalta. Az ízelítőt hallva sokan Schwarzenegger 1994-es True Lies – Két tűz között című akció-vígjátékának laza folytatását kezdték vizionálni, (a sorozat ugyanis egy apa-lánya kapcsolatról szól, melyben mindketten rájönnek, hogy a másikuk valójában a CIA ügynöke), de fontos kikötni, hogy ezzel kapcsolatban a forgalmazó, a Skydance TV semmiféle konkrétumot sem közölt, de nem tűnik valószínűnek a kapcsolat, ugyanis a forgatókönyvet maga Schwarzenegger írta, és egyben ez az első forgatókönyvírói munkája is.
Ami viszont biztos, hogy a forgatókönyvön Nick Santora dolgozik, aki sorozatbarát körökben kifejezetten elismert névnek számít, hiszen a minden idők egyik legjobb szériájaként emlegetett Maffiózók szövegkönyvéért is ő felelt, de a Hazudj, ha tudsz című széria is a nevéhez fűződik. Hogy a munka mikor kezdődhet el ténylegesen, az még nyitott kérdés, Santora ugyanis jelenleg a Lee Child regényei alapján készülő Jack Reacher-sorozat forgatókönyvén dolgozik. A stúdió 8 epizódos első évadot tervez, a premier viszont egyelőre nincs hír.
Schwarzeneggert legutóbb a vegyes kritikákat kapott Terminátor: Sötét végzet című moziban láthattuk, az imdb.com szerint pedig jelenleg további két tévésorozata, és három filmje áll előkészítés előtt: előbbiek egyike az Ovizsaru című film rebootja lehet, míg utóbbiakban visszatérhet karrierje egyik legendás szerepében, Conanként is. Hogy mindezekből mi valósul meg, az persze még a jövő zenéje, az viszont biztos, hogy Schwarzenegger egyelőre nem akar lassítani.
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.