- Ectopolis
- 2022. február 28. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Andy Warhol Andrej Varhola néven Pittsburgh-ben látta meg a napvilágot 1928-ban, központi figurája lett a pop-art mozgalomnak, és alapvetően a popkultúra történetének egyik leghíresebb képzőművésze, akár festőként, akár avantgárd filmkészítőként. Mindössze 58 évesen egy műtéti komplikációt követően kapott szívroham végzett vele 1987-ben.
Nem mindennapi élete most Ryan Murphy dokumentumfilmjén át elevenedik meg The Andy Warhol Diaries címmel. A cím nem véletlen, hiszen a film Warhol posztumusz kiadott saját naplói alapján készült, a művész hangját pedig mesterséges intelligencia állította elő a filmhez, hogy nagyjából a saját hangján mesélhessen élete különböző aspektusairól. A feltárt témák között szerepel például a szexualitása, Jean-Michel Basquiat művésztársával való kapcsolata és a katolicizmushoz való viszonya is.
A film előzetesét lentebb megtekinthetitek. További hír Warhol kapcsán, hogy a hírek szerint az Oscar-díjas Jared Leto főszereplésével életrajzi film is készül róla. Leto öt éven át próbálta elérni, hogy ő kapja a címszerepet, ami végül megtörtént. A forgatás kezdetéről, vagy a premier dátumáról egyelőre nincs hír. A nemes egyszerűséggel csak Warhol munkacímen futó projekt a popkultúra egyik leghíresebb alakjának halálára is igyekszik majd magyarázatot keresni, melyben időről-időre felmerülnek conteók a lehetséges idegenkezűség mellett.
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.